A Zempléni-hegységben kirándulva számos ritka, különleges, hazai viszonylatokban egyedülálló természeti jelenséget, élőlényt figyelhetünk meg akár teljesen testközelből. Ha az elmúlt napokban sétánk áttetsző vizű hegyi patakok mellett vezetett, könnyen felfigyelhettünk a patakmeder kavicsos aljzatán egymás hegyén-hátán lévő, furcsa élőlények gyors, kígyószerű mozgására. A tiszai ingolák (Eudontomyzon danfordi) szerelembe estek. Kígyózó táncuk pedig nem más, mint az ívásuk.
A tiszai ingola a Kárpát-medencében élő endemikus (bennszülött) faj. A Tisza vízrendszerében alakult ki, és a Temes kivételével sehol máshol nem található meg a világon. Hazánkban magából a Tiszából (Tiszabecstől egészen Tiszamogyorósig), valamint mellékvizei közül a Bódvából, a Jósvából, a Ménes-patakból, a Hernádból, a Tolcsva-patakból, a Zempléni-hegységben pedig a Bózsvából, a Bisóból és a Kemence-patakból mutatták ki. Ezek közül is a legutóbbi patak szerepe kiemelkedő, hiszen a hazai állományainak zöme ebben a kisvízfolyásban él.
A tiszai ingola nem hal, annak ellenére, hogy külső bélyegei és vízi életmódja miatt sokan halként tekintenek rá. Úgynevezett állkapocs nélküli gerincesként a gerincesek legősibb csoportjának tagja. Azon belül is pontosabban az ingolafélék (Petromyzontidae) családjába tartozik.
Testük hosszú, megnyúlt. Egy teljesen kifejlett (adult) példány maximális hossza 22-26 cm. Pikkelyeik nincsenek. Felnőtt példányain kettő hátúszó található. A farok- és farokalatti úszók ún. úszószegéllyé olvadtak össze. A páros úszók hiányoznak. Állkapoccsal nem rendelkeznek. A tiszai ingolához hasonló méretűek és alakúak a fiatal angolnák (Anguilla anguilla), azonban azoknak mellúszója és állkapcsa is van.
Szájuk tölcsérszerű. A száj alsó részén sebzésre alkalmas fogak (8-12) találhatóak, melyek idősebb példányoknál már tompulnak. A száj felső részén apró, ún. sertefogak fejlődtek, melyek 8-11 sort alkotnak. Fogakkal csak a kifejlett példányok rendelkeznek, és ezek elengedhetetlenek a faj pontos beazonosításához. A dunai ingolától (Eudontomyzon mariae) a fogak száma különbözteti meg, ugyanis annak fogai tompák, a száj alsó részén csupán 5-9 a számuk, és a száj felső részén található sertefogak is kevesebb (3-5) sort alkotnak.
A szemek mögött helyezkednek a kopoltyúnyílások, melyekből összesen 14 darab van, 7-7 db az állat két oldalán.
A kifejlett példányok élősködő életmódot folytatnak. Jellegzetes szájukkal rátapadnak a halakra, és a parazitált élőlény vérével, szövetnedveivel táplálkoznak. Eme viselkedésük miatt sokszor a halak vámpírjaként emlegetik. Nem egy esetben bőr és izomdarabokat is képes kimarni a gazdaállatból, ezáltal fokozva annak megfertőződési esélyét a víztestben előforduló korokozó baktériumok vagy gombák által.
Tavasszal, március és június között szaporodnak. Jellegzetes kígyózó mozgásukkal először előkészítik, megtisztogatják a terepet, az ún. ívó gödröt. Ha elég tisztának ítélik, elkezdődik a nász.
A tiszai ingolák felkészülnek a nászra
A megtermékenyült ikrákból kikelő lárvák 4 vagy 5 éven keresztül az iszapba fúródva élnek, ahol szerves törmeléket fogyasztanak.
Kutatások alapján a felnőtt példányok általában egymást követő két évben vesznek részt a szaporodási folyamatban, majd elpusztulnak. Érdekes módon az ívási időszak elmúlásával a tiszai ingola felnőtt példányai rejtélyes módon szinte „láthatatlanná” válnak a vizekben, ezért csak a szaporodási időszakban tudjuk őket megfigyelni.
videó – Az ingolák jellegzetes nászviselkedése
Korábban komoly gazdasági károkat okozhattak pisztráng nevelő telepeken, de ez mára nem jellemző. Parazita életmódjuk miatt sokan mumusként tekintenek rájuk, de nem szabad elfelejtkeznünk róla, hogy minden élőlénynek megvan a saját biológiai szerepe az ökoszisztémában, így csupán emberi szempontok alapján nem titulálhatjuk rájuk a jó vagy a rossz jelzőt.
Magyarországon a tiszai ingola fokozottan védett, eszmei értéke 250.000 ft. Fennmaradásuk számára elengedhetetlenek a tiszta vizű hegyi patakok. Sajnos azonban egyre gyakrabban figyelhetjük meg, hogy még ezen látszólag érintetlen,harasztok és egyéb lágyszárúak között csörgedező vízfolyások is komoly ember általi szennyezésnek vannak kitéve. A fokozódó emberi terhelés pedig a vizekben élő élőlények elterjedését és szaporodását is veszélyezteti. Óvjuk tehát környezetünket, vizeinket, és ezáltal egyaránt óvjuk a bennük fellelhető páratlan és egyedülálló élővilágot.
