Fiúk fel a fejjel, a harsona zeng!

Újhelyi kis cserkésztörténet – I. rész

„Párás, hűvös a hajnal, csak a cserkészek szállingóznak már mindenfelől megrakott hátizsákokkal a gimnázium udvarán kijelölt gyülekező helyre.” 2020-ban is kezdődhetne így a sajtó tudósítása a cserkésztábori készülődésről. De nem a ma is aktív Csepellény György Cserkészcsapat őrseiről szól a tudósítás. Az idézett cikk majd száz évvel ezelőtti keltezéséről csak a folytatásban felsorolt járművek – szekér, kisvasút – megnevezése rántja le a leplet. 1924-et ír a Zemplén folyóirat ekkor. A helyszínről tudósító újságíró az összesereglett szülőkkel és érdeklődő tömeggel együtt a Kossuth Lajosról elnevezett csapatot indította útnak a Szuha-völgybe. 

A cikkben megírt sürgés-forgás hasonló a maihoz. „Hamarosan megtelik a két szekér a tábor felszerelésével, bográcsokkal, ládákkal, sátorponyvákkal s minden egyéb, a táborozáshoz szükséges dolgokkal. Vezényszóra sorakozik a csapat, s katonás rendben segédtisztjük vezetése mellett kivonulnak a város végén várakozó kisvasút szerelvényéhez. A fegyelmezett kis csapat példás rendben és gyors tempóban málházik föl a vonatra. Kész;

a kürtös díszjelt fú, a csapat tiszteleg, majd fölszállnak, s a cserkészinduló hangjai mellett megindul a vonat Pálházára.

A folyóirat soraira nosztalgia ébred bennem a ’90-es évek cserkésztáborai után, és vágyódás a mai részvételre. Rendszerint ugyanis éppen itt, a Pálházán túli Kemence-patak közelében vertük fel sátrainkat mi is; és hagytuk magunk mögött a városi civilizációt, hogy felfedezzük a természetet, keressük Istent és vidámságot találjunk egymás társaságában tíz napon át. Teszik ezt ma is a táborba induló újhelyi cserkészek, ahogyan az elmúlt 30 év minden nyarán, vagy ahogyan két emberöltővel korábban. 

AVATÁS

Sátoraljaújhelyen az 1923-ban indult és 1948-ban betiltott mozgalom 1989-ben éledt újjá, ekkor alakult meg a 768. számú Csepellény György Cserkészcsapat. Majd egy évvel később, 1990. június 9-én, megtartotta első ünnepélyes fogadalomtételét a Piarista Templomban. Ott álltam én is egyenruhában a kezdeti cserkészpróbák sikeres teljesítése után, tisztelegtem a csapatzászlónak, és kezet ráztam akkori parancsnokunkkal, dr. Nagy-Bozsóky Józseffel. Sosem felejtem el, mennyire izgultam, hogy a bal kezem helyett nehogy a bevett jobbat nyújtsam, és hogy milyen sután kulcsoltam cserkésztisztelgésre ujjaimat, amelyekből hármat az Isten, haza és embertárs iránti kötelezettség szimbólumaként feszítettem a magasba. Még akkor nem tudtam, hogy életre szóló barátságok várnak rám; csak azt, hogy hamarosan indulunk az első nagy kalandra, a táborba.

Az avatás utáni nap nagyapám leültetett ágya szélére. Mesélt a cserkészéletről: a túrákról, a nyomolvasásról, a tábortüzekről. Együtt énekeltük el a cserkészindulót, és skandáltuk a 10 törvényt. Képbe kerültem, hogy mit jelent az addig értelmezhetetlen portyázás kifejezés. A beszélgetés végére lázasan vártam, hogy sátorban alhassak és patakban mosakodjak, mossak.  Nagyapám markában ez idő alatt végig rejtegetett valamit. Adni akart. Ujjainak szorítását a szememnek csillogása nyitotta. Óvatosan tárta fel tenyerébe rejtett titkát, az ajándékot: egy megkopott, fém cserkészsípot, amelyet az 1930-as évek derekán ő kapott cserkésszé avatásakor. Harminc éve őrzöm. Ez az én saját múzeumom egy darabja. Ilyenkor júniusban mindig előkerül azokkal az emlékekkel együtt, amiket csak a cserkészet adhat, és amit csak én és nagyapám éltünk át a családból. 

De előcsalta a cserkészélményeket egy Kazinczy Ferenc Múzeumban tett látogatás is. Két éve 2018-ban Sátoraljaújhelyen mutatkozott be a Kárpát Egyesület Hegyen-völgyön – fejezetek a magyar természetjárás történetéből című vándortárlata. A kiállítás mintegy 150 évet átívelő dokumentációja és tárgyi anyaga az erdei turizmusnak azt a romantikus arcát mutatta meg, amikor a turisták még térképekkel keresték az utat, és a teljesítménytúrák jelvényeinek társadalmi megítélése komoly eszmeiséggel bírt. A tárlat is megemlékezett a cserkészetről, amely a szervezett természetjárás egyik ikonikus egysége volt világszerte.

A mozgalmat Robert Baden-Powell (cserkésznevén Bi-Pi) brit tábornok 1907-ben alapította azzal a céllal, hogy talpraesett, a gyakorlati életben jártas, Isten-hívő, másokon segíteni kész, természetszerető, vidám, de meggondolt ifjakat neveljen.

Megtanította a fiatalokat a szabadban élés örömére, egymás megbecsülésére, a természet szeretetére, a szükséges kézügyességekre és tennivalókra. 

G. Merva Mária

Magyarországon az első cserkészcsapatok 1910-ben alakultak, de a mozgalom igazán csak az első világháborút követően tudott elterjedni. Trianon után lélekerősítőként hatott a cserkészszellemiség a fiatal nemzedékre – és ennek acélozásában a sajtó is partner volt. A Zemplén folyóirat rendszeresen hírt adott az egyre növekvő mozgalomról. „A csonkaországban mindenfelé táborban vannak már a magyar cserkészcsapatok. Az öreg fenyvesek, a bükk erdők tisztásain a legszebb élet lelt tanyát, tábortüzek villannak föl a bánatos magyar éjszakában, de vidám, edzett magyar fiúk ülik körül, akik hisznek, bíznak, örömteljesek, mert nem félik a magyar jövendőt.” (1924.) 

A fiataloknak élményt és közösséget nyújtó mozgalom a szülőknek is szimpatikus eszmeisége miatt néhány évtized alatt – népszerűsége okán – behálózta a világot. A Nemzetközi Cserkésziroda 1934-es adatat szerint – amelyet a Zemplén folyóirat is leközölt októberi számában – az egész világon 2.251.736 cserkészt tartottak nyilván. „A földkerekség cserkészeinek közel a fele az Egyesült Államokat vallja hazájának. Az amerikai cserkészek létszáma kereken 970.000 fő, amiből kitelnék egy kis ország népessége. Magyarország 40.959 cserkésszel szerepel a kimutatásban.” 

Ekkor Sátoraljaújhelyen már három csapat működött. A legnagyobb múltra visszatekintő, az 1920-as évek elején alakult 238. sz. Kazinczy Lajos Cserkészcsapat, amely a Kegyesrendi Gimnáziumban működött. Ezt követte 1934-ban az iparos fiatalokat tömörítő 777. sz. Thék Endre Cserkészcsapat. Majd, rá egy évre, ünnepélyesen is fogadalmat tettek a Felsőkereskedelmi Iskola 790. sz. Szirmay Antal Cserkészcsapatának tagjai. 1934-ben megalakult a Magyar Cserkészszövetség Zemplén Vármegyei Cserkész Intéző Bizottsága is, amely alá 12 csapat összesen mintegy 480 tagja tartozott. A vezetőségben helyet kaptak a Kazinczy Lajos Cserkészcsapat küldöttei: „dr. Neuhauser Frigyes igazgató szervezőbizottsági tag, Molnár Sándor megyei cs. főtitkár, Szentandrássy Elek pedig megyei cs. titkár lett.” – olvasható a fenntartó piarista gimnázium éves értesítőjében. Az 1907-ben alapított világmozgalom virágkora a megalakulás után 20-25 évvel jött el Magyarországon is. A szervezettség és az eszmék vonzóvá tették a cserkészetet, és egyre fiatalabb gyerekek kívántak csatlakozni a csapatokhoz. Így a cserkészetre felkészítő különböző szervezeteket kiscserkész-mozgalom néven egyesítették. A képzés felmenő rendszerű lett, a kisiskolások fokozatosan készültek fel a cserkészetre: 6 és 9 éves kor között a farkaskölykök csoportjában, 9 és 12 éves kor között pedig az apródok sorában. Az ő egyenruhájukban avatták cserkésszé tíz évesen, 1948-ban, dr. Nagy-Bozsóky Józsefet, a sátoraljaújhelyi cserkészmozgalom rendszerváltozás utáni újraindítóját. Az egykori parancsnok próbajelvényekkel díszített első inge – más cserkészrelikviákkal együtt – helyet kapott a Hegyen-völgyön című tárlat sátoraljaújhelyi bemutatóján. Ez a ruhadarab már maga a történelem, a korabeli utolsó eredeti egyenruhák egyike. Ugyanis éppen dr. Nagy-Bozsóky József cserkésszé avatásának évében hazánkban beszüntették a mozgalmat, amely csak az 1980-as évek végén éledhetett újra Magyarországon, és így a Zemplénben.

Újhelyi kis cserkésztörténet – II. rész

Kapcsolódó bejegyzések

Hozzászólások (1)

Köszönjük szépen Ági! 😉
Ez jó volt! Ez jó volt! Ez fantasztikusan jó volt! 🙂

Szólj hozzá