Múzeumpedagógus zárt ajtók mögött ☹ / ☺ (2. hét)

A nünükék titkos élete
– egyáltalán nem tudományos szemmel

A zárt ajtó itt már másként értelmezendő. Egy héttel ezelőtt még odabent lehettem, most viszont már előttem is bezárult ez a bizonyos ajtó, áttértem az itthoni munkavégzésre. Ha egészségesek vagyunk, és családi körben tölthetjük ezt a zárt időszakot, akkor nem lehet semmi probléma. Egyfajta önismereti időszaknak is tekinthetjük, amikor sok mindenre rájövünk magunkkal kapcsolatban. Eléggé türelmesek vagyunk-e egymáshoz, hogy 48 óra eltelte után is ugyanúgy tudjunk mosolyogni? Elég következetesek, kitartóak vagyunk, hogy egy ésszerűen megalkotott napirendet követve ne hagyjuk szétfolyni az időt? Kreatívnak gondoljuk magunkat ahhoz, hogy a család és önmagunk számára ne váljon unalmassá, fagyottá a hangulat? És e mellett még számtalan dolog próbára teszi az embert ebben a megváltozott helyzetben. Igyekezzünk kihozni a legjobbat magunkból, a különös helyzet adta pozitív lehetőségeket felhasználva. Joggal kérdezhetik, hogy a címbe a második sornak mi értelme, ha csak lelkizek? Át is térek rá. 

Szóval itthon dolgozom. Új foglalkozásterveket dolgozok ki, természettudományos adatokat gépelek, és igyekszem sokat olvasni mindemellett. Néhány napja, amikor még tavasz volt, egészségügyi levegőzés céljából kisétálgattam az udvarunkra. Ilyenkor fantasztikus érzés, ahogy melegítenek a napsugarak, a földből mindenfelé zöld hajtások törnek elő, megjelentek az udvarunkon is az ibolyák tömegei, mellettük a salátaboglárka, a keltike, de már bimbókat ígérnek a tulipánok és jácintok is. A pihentető szemlélődés közben nünükére akadtam. Ilyenkor mindig eszembe jut egy gyerekkori, majd a hozzá kapcsolódó felnőttkori emlék. 

Egészen kicsi gyermekként találkoztam először Vízipók csodapók című rajzfilmsorozattal. Akkor nyilván nem gondoltam, hogy ez a mese természettudományos hitelességgel mutatja a természetes víz élővilágát. Az ötletgazda Bálint Ágnes dramaturg dr. Kertész Györgyöt kérte fel figurák szakszerű kidolgozásához, aki az ELTE Állatrendszertani Tanszékének volt a docense. Akkoriban a szereplők kedves megjelenítése, a színes világa és egyes állatok viccesen csengő neve fogott meg, mint például a csibor bácsi, vagy még inkább a nünüke. Arra gondoltam, hogyan tudtak kiagyalni ilyen elnevezéseket. Nünüke a Katica barátja volt, és néhány számmal kisebb méretű kabátkát viselt mindig, mintha kihízta volna. Aztán egy időre szem elől tévesztettem Vízipókot és Nünükét is. 

Majd éppen, hogy felnőtt korba lépve, diákokat táboroztatva, meghívott biológusként Hegyessy Gábor megnyugtatott, hogy márpedig nünükék léteznek! Ez a rendes, tisztességes nevük, vagyis, sokféle nünükefaj él világszerte, leggyakrabban a közönséges nünüke kerül szemünk elé. Tavasszal az udvarunkon ő az első bogárfaj, amit megpillanthatunk. Vagy legalábbis a nünüke az a méret, amit bárki simán észrevesz, ahogyan sétálgat fűszáltól fűszálig. Repülni nem képes, vagyis a gyerekként kihízott kabátkaként nyugtázott kicsiny szárnyfedő nem teszi lehetővé, hogy repülésre használja.Örömmel vettem tudomásul, hogy nem csak én látom így a nünükét. 

Ahogyan legutóbb is említettem, olvastam Gerald Durrell-től a Családom és egyéb állatfajták című kötetet, ami a Korfu-trilógia első darabja. A gyermek Durrell így látta ezt a bogarat: 

Hosszúkás, otromba, kékesfekete bogár volt, nagy, kerek fejjel, hosszú, ízelt csápokkal és dudoros testtel. A legfurcsább a szárnyfedele volt. Mintha mosodába küldte volna, ahol összement; oly kicsiny volt, mintha feleakkora bogár számára készült volna. Játszottam a gondolattal, hogy talán aznap reggel nem talált tiszta szárnyfedelet, és kénytelen volt az öccsétől kölcsönkérni egy párat; de azután beláttam, hogy bár ez az elgondolás igen bájos, aligha mondható tudományosnak. Mikor felemeltem a bogarat, észrevettem, hogy ujjam savanykás és olajos szagú lett, bár nem láttam, hogy valamilyen folyadékot választott volna ki magából.

Hogy hogyan is néz ki a nünüke, nem mesélem tovább, inkább ide teszek egy fotót, amit pár napja készítettem.

fotó: Gécziné Nagy Mária

Növényevő bogárról van szó, mely a hólyaghúzó-félék családjába tartozik. Ez azt jelenti, hogy szervezete kantaridin nevű anyagot termel, hogy megvédje magát más, ragadozó állatokkal szemben. Az ember bőrére kerülve ez az anyag „hólyagot húz”. Erről ezt olvastam Durrell könyvében:  

– Ahá! Igen! – mondta közelről szemügyre véve az állatot. – Egy …Meloe proscarabaeus… igen… ezek tényleg furcsa küllemű bogarak. Ja, a szárnyfedél… Hát látja, ez nem repül. Van sok olyan coleoptera, amely már nem tud repülni valamilyen okból. Ennek a bogárnak a története nagyon különös. Ez persze nőstény. A hím sokkal kisebb… mondhatnám, feleekkora. A nőstény lerak egy csomó sárga petét olajba. Amikor ezekből lárva lesz, felmásznak valamelyik közeli virágra, és bent várakoznak a kelyhében. Van egy bizonyos magányos méh, arra kell várniuk… ha ez belebújik a virágba, a lárvák… felkéredzkednek… a hátára, és erősen megragadják karmaikkal a méh bundáját. Ha szerencséjük van, a méh nőstény, mely azért gyűjti a mézet, hogy petéivel együtt lerakja a sejtbe, a lárva ráugrik a petére, és a méh lezárja a sejtet. Akkor a lárva megeszi a petét, és ott fejlődik ki a sejtben.

Dr. Hangay György: A bogarak bolygója című ismeretterjesztő könyv leírása alátámasztotta a fenti sorokat. Lárvaként különleges életutat jár be nünükénk. A petéből kikelve a piciny lárva egy virágra telepedve vadméh-taxira vár, hogy az a tudta nélkül beszállítsa őt földalatti sejtjébe. Ott először a sejtbe rakott méhpetét fogyasztja el, majd mézen él, többször vált lárvaruhát, majd bebábozódik, hogy aztán onnan előbújva tavasszal ismét rábukkanhassunk.

A nünüke elnevezése valószínűleg ünő – fiatal tehén elnevezésből ered, melyet régen „ünüke” szóval is illettek. A bogár ugyanis nagyméretű (bogár létéhez képest), kicsit esetlenül mozog, és nagyon falánk, vagyis kis tehénke. 

Ha nem a tavaszi gyepen, akkor versek szerény mellékszereplőiként is összefuthatunk Nünükével. Gazdag Erzsi verse a Házasodik a vakond, melyben az alábbi versszak olvasható: 

„Sírdogál a nünüke,
neki nincsen párja.
Megforgatja a cincér,
ne maradjon árva.”

De térjünk vissza az otthoni munkavégzés közbeni levegőzésre! Az említett napon nem csak egy, hanem mindjárt három nünükét figyelhettem meg. Két nőstény és egy hím választotta lakhelyül a gyepünket. A fent említett méretkülönbségből tudom ezt. Megfigyelhettem, ahogy táplálkoznak, sőt, az egyik nőstény egy üreg ásásához fogott, ahová aznap este el is helyezte a petéit! Mutatok képet erről is:

fotó: Gécziné Nagy Mária

Majdnem kifelejtettem, napjainkban is születnek olyan mesék, melyekben szerepel nünüke! Ilyen Bartos Erika Bogyó és Babócája, ahol Nellinek keresztelték ezt a kedves bogárkát.

Aki kedvet kapott hozzá, olvassa el a fent említett könyveket, vagy nézze meg a Vízipók csodapók című mesefilm felújított, digitalizált változatát! Érdekességképpen jegyzetelje ki, milyen sokféle állat jelenik meg a képernyőn! Közben érezzék jól magukat!

Táplálkozó nünüke
Ásás közben

Kapcsolódó bejegyzések

Hozzászólások (2)

Bekéné Z. Kata

Szia! De jó! Nagyon érdekes volt olvasni, könnyedséggel van tele ez kis mű. Szívesen olvastam. Köszönöm
Bekéné Kata

Marika! Nagyon tetszett az írásod! Épp tegnap tanulmányoztam én is a kisunokámmal a nünükét, volt alkalmunk rövid ideig a személyes találkozásra. További élvezetes cikkírást!

Szólj hozzá

Adatvédelmi beállítások
Amikor meglátogatja weboldalunkat, az Ön böngészőjén keresztül információkat tárolhat bizonyos szolgáltatásokból, általában cookie-k formájában. Itt módosíthatja adatvédelmi beállításait. Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos típusú cookie-k letiltása hatással lehet a webhelyünkön és az általunk kínált szolgáltatásokra gyakorolt ​​élményére.