A vendégtárlat is munkát ad (sokat)

Kinézzük, beleszeretünk, beemeljük tereink egyikébe, majd amikor eleget tetszelegtünk vele, hagyjuk, hogy továbbálljon. Ennyi lenne egy vándorkiállítás? Dehogy! Egy múzeum számára ennél sokkal, de sokkal több. Egy tárlat fogadásában és vendégül látásában rengeteg érzelem, munka és energia van.  

Mennyi is? Megpróbálom bemutatni. Éppen aktualitása van ugyanis e témának számunkra, itt, a Kazinczy Ferenc Múzeumban. Napokon belül – február 27-én – nyílik A handlétól a grand caféig című kiállítás, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum utazó tárlata. Bár tőlem hitelesebben tudna írni a témáról a munka dandárját végző „erős mag”– Ringer István, Kovács Judit és Sipos István (Sipi) –, akik helyben segítik Maczó Balázs kurátort. De a megnyitó előtti hajrában elképesztő teherbírással teszik a dolgukat, így szíves örömest átadták a blogolás lehetőségét.

fotó: Szoboszlay Marcell

Nem ez az első kiállítás, amelyet befogad a múzeumunk, mielőtt átutazik a városon. De most először fordul elő, hogy egy ilyen vándor minket választ vidéki premierje helyszínéül. Azzal, hogy nálunk is bemutatkozik, kiszakad abból a miliőből, amelyben megszületett. A handlétól a grand caféig ugyanis a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum viszonylag homogén világába belesimulva élt eddig, és most megérkezett hozzánk. A mi feladatunk úgy adaptálni, hogy legalább annyira izgalmas és szerethető legyen a zempléni közönségnek, mint azoknak volt, akik saját „családja körében” látták és keresték fel.

Miért pont a KFM-be érkezik? Ha ezt a blogot csak sátoraljaújhelyiek olvasnák, talán elég lenne annyit mondani, hogy a hívó szó a „Fényes Újhely” volt; emiatt talált egymásra a zsidó kereskedők és vendéglátósok életét 1867 és 1918 között reprezentáló kiállítás és a Kazinczy Ferenc Múzeum. De szeretnénk megtisztelni távolabbi olvasóinkat is. Ezért még néhány mondattal megtoldanám a magyarázatot: a 19-20. században a lakosság számarányához képest Budapest után Zemplén fővárosában élt a legtöbb zsidó. Közülük kerültek ki azok az ambiciózus és tehetséges kereskedők, iparosok és vendéglátósok, akik a helyi gazdasági élet felhajtói voltak. A zsidóság által beáramló tőke a város gazdasági fellendülését, mozgalmas kulturális életét hozta. Ha megismerjük, hogy az emancipációs törvény után hogyan hatott magyar viszonylatban a kereskedelemre és vendéglátásra a New York vagy az Abbázia Kávéház, a Párisi Nagy Áruház, a Sternberg-hangszergyár, a Kohn Fűszer és Vaskereskedés és a Mauthner Magtermelő és Magkereskedő, akkor a sátoraljaújhelyi Adler Tejfeldolgozó és Túrógyár működése is jól szemlélteti majd számunkra a „Fényes Újhely” kifejezést.

fotó: Szoboszlay Marcell

Nos, az egyik oka annak, hogy „kinéztük magunknak” ezt a kiállítást, az, hogy helytörténetünk egy korszakára tereli a figyelmet. Ebből adódott, hogy az utazó tárlat 8 karakterét kiegészítjük az újhelyi Adler József és fia Mikós portréjával.

A gyűjteménynapló listázta is az ide vonatkozó tárgyakat, mindösszesen tizenötöt – túrós bödönt, megrendelő szelvényeket, reklámcímkéket, az üzem kapuját, stb. Ringer Istvánra hárult a feladat, hogy feldolgozza a karriertörténetet, és előhozza, majd kiállítható állapotba tetesse az Adler-relikviákat.  

Közben persze elkezdődött a kiállítóterekben is a dilemma. Számos kérdés várt válaszra. A múzeum melyik helyiségében kapjon helyet A handlétól a grand caféig tárlat? Az eredeti, Budapesten is bemutatott enteriőr hol és hogyan fér majd el a felvezető résszel együtt? Mekkora anyagi ráfordítást igényel a szállítás, a beépítés, a berendezési tárgyakon esett korábbi sérülések rekonstrukciója, és az új kiállítási egység kivitelezése? A válaszok többsége a centiméterekben rejlik. Így Sipos (Sipi) István és Kovács Judit kezéből ki sem esik a colostok, lemérnek mindent: falat, paravánt, ablaktávot, molinót, és talán azt is, hogy meddig feszíthetők még az idegeik.

fotó: Szoboszlay Marcell

Komoly fejtörést okoz, hogy ebben a múzeumi térben az elrendezés hogyan adja majd ki a paravánok elképzelt ritmusát. A koncepció ugyanis adott: a kiállítás ajtajából csak a nevek sorát látja majd a látogató, mint egy nyitott regiszteres füzetben. Beljebb kell lépniük ahhoz, ha a nevek mögött meg akarják látni a tetteket, a gazdaságra és társadalomra ható egyéni fejlődést. Mindezek bizonyítékait – a kreatív és nagyratörő zsidó emberek által létrehozott kultikus gyárak, üzletek és kávézók tárgyait – vitrinekben helyezték el a paravánok beugróiban. Ezek a tárlók újak. Sipi vágta formára lapjait, majd szögelte és csiszolta, végül festette valamennyit; de Maczó Balázs is rajta hagyta némelyiken a kéznyomát, amikor egy kiállításrendezés alkalmával alapozófestéket kent a faaljzatokra.

De ilyenkor, színkód után nyomozva derül ki az is, hogy a kéknek hány árnyalata kapható a piacon. Juditnak és Sipinek az eredeti, budapesti kiállításban használtat kell megtalálni. Nem módosítható semmi a korábban megálmodott egységen. Ugyanis az arculati elemek mindegyikét végigviszi vándorútján a kiállítás.

fotó: Szoboszlay Marcell

Szépen lassan megtelik Judit email fiókja a Maczó Balázzsal váltott levelekkel, csakúgy, mint a gazdasági ügyeket vivő Simon Erikáé az árajánlatokkal. Nagy a kimenő forgalom is, hiszen a postán és a világhálón egyaránt útjukra bocsátjuk a meghívókat. Lelkesen posztolunk a megnyitóról a közösségi oldalunkon, verjük a klaviatúrát, mert készül a sajtóanyag és ez a blog. Kattog Szoboszlay Marell fényképezőgépe, készülnek a kedvcsináló fotók. Közben a tárlatvezetők „szívják magukba a tudást” a kiállításvezető-prospektusok leírásaiból. Mindenki gőzerővel készül, miközben a múzeum hétfőtől vasárnapig működik.

A legizgalmasabb rész pedig meglepő mód akkor kezdődik, amikor Zsuzsa kézbe veszi majd a felmosót, a seprűt és a portörlőt, megkezdjük a poharak és tányérok felfrissítését és megérkeznek a vendéglátáshoz rendelt tálak. Mert ilyenkor már tudjuk, célegyenesben vagyunk, és hamarosan megérkeznek Önök, az első vendégek. Tehát a drukk egyre nő bennünk: hogyan fogadják a vándorunk adoptálásába fordított munkánk eredményét, amelyen Maczó Balázzsal és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeummal hetekig dolgoztunk. Megfogtuk ennek a kiállításnak is a kezét, amikor Zemplén fővárosába érkezett, és el nem engedjük július 31-ig! Jó vendéglátói leszünk, mintha csak a sajátunk lenne!

fotó: Szoboszlay Marcell

Kapcsolódó bejegyzések

Szólj hozzá