Tavasszal a tónál

Tavasz van, késő délután. Itt állok a parton, s nézem a lilásan játszó víztükröt: a lemenő Nap utolsó sugarai által megvilágított felhők tükröződnek rajta. A levegőt harapni lehet. Finom harmat telepedett már a növényekre. Valahol rigó kiált, a fekete. Jelöli a revírt, nemsokára párba áll. A távoli falu irányából kuvik hangja hallatszik. Hirtelen felrebben egy tőkésréce pár, zavart okozva a finoman ringatózó tó felszínében. A másodpercek telnek, s a madarak által keltett hullámok lassan elülnek. De lám, most a tó medrének közepén kezd fodrozódni a víz. Halak jönnek fel a felszínre, pontyok, keszegek. Táplálékért, vagy csak beleszippantani a közelgő este aromájába. Körülöttem, velem együtt minden él, mozog: teszi a dolgát ebben a földi paradicsomban.

Megdobban a szív: életek százait rejti eme kis tó, s azok, akik itt élnek, nem is tudják, mennyire különlegesek. Ha most nappal lenne, gyors röptű szitakötőket látnék. Kötődnek a vízhez, lárváiknak ad ez otthont. A szitakötő lárvák évekig fejlődnek a vizekben, s ha eljön az idő, a lárva életében először elhagyja a vizet, kimászik egy erősebb növényi részre, vagy akár kőre, és utoljára veti le lárvabőrét: imágóvá vedlik. Elkezdődik szárazföldi élete, ő lesz a levegő rovar ura. Talán nehéz elképzelni, hogy sok millió évvel ezelőtt a szitakötők őseinek szárnyfesztávolsága akár a 70 cm-t is elérhette, de így volt.

Kifejlett szitakötő

S ahogy ezen elmélkedek, eszembe jutnak a tegzesek. Micsoda építészek ezek! A vízben fejlődő lárva teste védelméért különböző, a víztestben hozzáférhető anyagokból épít magának lakócsövet: homokszemek, apró kavicsok, növényi részek, magvak, mind-mind építőanyagként szolgálhatnak. Malterként a saját maguk által kiválasztott ragasztóanyagot használnak.

Egy tegzes lakócsöve,

Hajoljunk le a vízparton, nézzünk bele a vízbe: számtalan apró rovart pillanthatunk meg. Megannyi rovarcsalád számos képviselőjét. Számukra (is) elengedhetetlen a víz. Csíborok, csíkbogarak, mennyi-mennyi élet. A felszín is hemzseg: keringőbogarak, molnárkák könnyed táncot járnak a vízfelszínen, ügyesen használva ki a felületi feszültséget. S néhány futrinka már most a parton szaladgál.

Poloska a vízfelszínen

Teszek néhány lépést a nádas irányába, és a nedves parton apró csigaházakat pillantok meg. Csupán négyet, ötöt, de ott vannak. Talán sokszor azt gondoljuk, csigák csak a szárazföldön élnek, de ott vannak ők a vizekben is. Apró rákocskák, kagylók és férgek között élik mindennapjaikat. Ezeknek is, mint minden élőnek a Földön, megvan a szerepe, fontos részei az ökoszisztéma táplálékhálózatainak.

Nagy mocsárcsiga

Kisgyerek voltam, amikor először láttam ebihalakat. Ugyanitt, csak sok évvel korábban. A sekélyebb vizekben cikáznak, fejlődnek, növekednek, hogy egy nap kifejlett békaként hagyhassák el a vizet. Kétéltűek, mondják rájuk hangzatosan. A gőték, szalamandrák, szintén kétéltűek: egyedfejlődésük kezdeti szakaszában a vizekben élnek. Kedvelem a gőtéket, különleges lények. Ott vannak a tavakban, sőt még az erdei pocsolyákban is. Sokszor elgondolkozom egy apró víz élővilágát figyelve, számukra ez a pocsolya maga a világ. Nincsenek nagy igényeik. Csodálom őket.

Kétéltűek

Felnézek az egyre sötétedő égboltra, egy ragadozó madár körvonalait pillantom meg.

– Sas! – ujjongok magamban. Közelebb érve látom, csupán egy ölyv. Máskor, talán a délelőtti órákban még sasokat is megfigyelhetnék, és a védett madáróriások mellett képviseltetnék magukat más madarak is. Gémek, kócsagok, gólyák, fecskék, szerkők. A környező bokrokon cinegék, sármányok. Egy nagy közösség ez, sok madárbarát kedvence.

– Bölömbika! – suttogom magamban, miközben meghallom jellegzetes, távolban szóló kürtre emlékeztető hangját.

– Van itt minden, ami szem-szájnak ingere.

Tovább sétálok. Egyre hűvösebb van, de a fény még mindig elengedő a szemlélődéshez. Finom lábnyomokat pillantok meg a sárban: vidra. Hol bújkálhat? A közelben lehet. Vajon hány hallal csillapítja ma étvágyát? Talán olykor-olykor a róka is erre téved. Na meg az őzek! A tó mögötti nádason túl a szántás, rajta, akárhányszor járok erre, őzeket látok. Mozgásuk lenyűgöz. Ősszel pedig szarvasbőgéstől zeng a mocsár.

Őz

Mennyi élet… Akárhányszor megyek mindig más és más arcát mutatja a tó és környezete. Tipikus vizes élőhely a maga számtalan értékével. Értékekkel, amelyek becsülendők, hogy az elkövetkezendő nemzedékek is részesei lehessenek a csodának.

S ahogy ott állok, figyelve a vizet, lassan ránk száll az este. Rám, és mindenre ami él, létezik, mozog, és felragyognak az első csillagok.

Kapcsolódó bejegyzések

Szólj hozzá

Adatvédelmi beállítások
Amikor meglátogatja weboldalunkat, az Ön böngészőjén keresztül információkat tárolhat bizonyos szolgáltatásokból, általában cookie-k formájában. Itt módosíthatja adatvédelmi beállításait. Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos típusú cookie-k letiltása hatással lehet a webhelyünkön és az általunk kínált szolgáltatásokra gyakorolt ​​élményére.