Génekbe kódolt ösztön, avagy vándorló fecskéink

Jelen blogbejegyzés ötletének megszületése után elkezdtem olvasgatni a témában. Ahogy egyre többet és többet olvastam, úgy éreztem egyre nehezebbnek a szavak megformálását. Több ezer kilométer vándorút – Afrika, Szahara, Száhel–öv – és még a 20 grammot sem elérő élőlény, a fecske. Egy apró, törékeny állat kalandja, mely során minden évben kétszer kell útra, hogy megtegyen egy több ezer kilométeres utat. A madarak hosszú távú vonulása az élővilág egyik legelképesztőbb jelenségei közé tartozik.

Minden tavasszal örülök az első fecskének és gólyának, még felnőtt fejjel, huszonévesen is. Hosszú és kimerítő út van mögöttük. Afrika trópusi területeiről tértek vissza, hogy szaporodjanak. Szinte meg se érkeztek, azonnal nekilátnak a fészek építéséhez, rendbe rakásához. Azonban mielőtt belemennénk a vándorút céljaiba, mikéntjeibe és hasonlókba, ismerkedjünk meg közelebbről a fecskékkel.

Hazánkban a fecskéknek három faja él: füsti fecske (Hirundo rustica), molnárfecske (Delichon urbicum) és a partifecske (Riparia riparia). Egyes szakirodalmi adatok egy negyedik fecskefajt, a Magyarországon nagyon ritka vendéget, a vörhenyes fecskét (Hirundo daurica) is az előbbi három faj mellé sorolják. Az első nálunk fészkelő vörhenyes fecskepárról 2017-ben számoltak be az ornitológusok.

Az emberi építmények megváltoztatták a korábban barlangokban, sziklafalakon költő füsti fecske fészkelési szokásait. Felülről nyitott fészkét az építmények, épületek belső falán sárból és növényi részekből tapasztja. Hazánkban állománya ugyan stabil, de a több évre visszanyúló adatsorok az állomány lassú, folyamatos csökkenését mutatják. Vörös homloka és torokfoltja, valamint hosszú, hegyes szárnyai, villás farka, és ahogy a határozókönyvek írják fonálszerűen vékony szélső faroktollai alapján könnyen megkülönböztethető a többi, nálunk honos fecskétől. Sokszor egészen alacsonyan, a föld felszíne felett vadászik. Költési időn kívül csapatai gyakorta nádasokban éjszakáznak.

Füsti fecske. Forrás: Svensson, L., Mullarney, K., Zetterström, D.: Madárhatározó (2018)

Hasonlóan a füsti fecskéhez, a molnárfecske fészkelési szokásait is megváltoztatták az emberi építmények. Sárból készített fészke felülről is zárt, csupán egy kis nyílás található rajta. A füsti fecskével ellentétben a molnárfecske az építmények külső oldalára tapasztja fészkét. Röpképére jellemzőek a hosszú, kanyargó siklások. Repülési sebessége lassabb, mint a füsti fecskéé. A fiókák kirepülése után, a vándorút megkezdése előtt nagy csapatokban telepszenek meg a villanyvezetékeken. Fehér farcsíkjáról – mely látványosan elüt az állat fekete felsőtestétől – könnyen felismerhető. Költési időn kívül a molnárfecskék fákon töltik az éjszakát.

Molnárfecske. Forrás: Svensson, L., Mullarney, K., Zetterström, D.: Madárhatározó (2018)

A nálunk honos fecskék közül a legkisebb testméretű a partifecske. Telepesen költ. Fészeküregét homokos vagy löszös partfalba vájja. Gyakran vadászik csapatokban folyók vagy tavak felett. Egyik jellegzetes határozóbélyege szürkésbarna mellszalagja. Farka láthatóan – de a füsti és molnárfecskéhez képest – gyengén villás. Vonulásuk megkezdése előtt és alatt nádasokban éjszakáznak.

3. kép. Parti fecske. Forrás: Svensson, L., Mullarney, K., Zetterström, D.: Madárhatározó (2018)

Már a régi kor emberét is foglalkoztatta a jelenség, hova tűnnek bizonyos madárfajok télen. Arisztotelész például úgy gondolta, egyes fajok átalakulnak télire, így a rozsdafarkúból vörösbegy lesz, a kakukkból pedig karvaly. Egyes elképzelések szerint azért tűnnek el bizonyos madarak, mert a hideg évszakot a Holdon töltik. A fecskék esetében úgy vélték, hogy télire a nádasok iszapjába ássák magukat. Ma már tudjuk, hogy ez nem így van.

Az egyik fő kérdés, ami felmerülhet vándormadaraink kapcsán: miért repülnek el melegebb területekre még a tél beállta előtt? Talán fáznak? Nem arról van szó, hogy fáznának, sokkal inkább arról, hogy a hideg évszakban nem áll rendelkezésre elegendő táplálékforrás. Itt jegyezném meg, hogy nem vonuló, állandó madárfajaink azért maradnak itthon, mert vagy olyan táplálékot fogyasztanak, ami a téli hónapokban is elérhető számukra, vagy képesek ilyen típusú táplálékra váltani. A másik fő kérdéskör pedig, hogy miért nem maradnak Afrikában. Miért nem töltik ott a költési időszakot is? Miért kockáztatnak egy több ezer kilométer hosszú úton? A válasz ebben az esetben is a táplálékforrásban keresendő. Az afrikai kontinensen fellelhető táplálékbázisra ugyanis nagyon nagy a konkurencia, a különböző fajok közötti versengés sokkal számottevőbb.

Fotó: Gécziné Nagy Mária

A költöző madarak a vándorút megkezdése előtt lecserélik megkopott tollruhájukat, vedlenek, valamint testükben egyre több zsírtartalékot halmoznak fel. A füsti, molnár- és parti fecske teljes vedlése az afrikai telelőterületeken történik. Az egy évnél idősebb példányok esetében a tollak jócskán csak megértek a cserére: több ezer kilométeres tavaszi és őszi vonulás, valamint a költő területeken a fiókák folyamatos etetése után a testüket fedő tollakban akár 30.000 km is lehet.

Fotó: Gécziné Nagy Mária

A zsírraktárak feltöltése során a fecskék akár meg is duplázhatják testtömegüket. Szükségük lesz rá a több ezer kilométer hosszú, olykor szélsőséges vidékek felett átívelő útjuk alatt. A fecskék például eltérően a gólyáktól, nem megkerülik a Földközi-tengert, hanem keresztülrepülnek felette. A tengerek mellett azonban a sivatagok és a magashegységek is azon régiók közé tartoznak, ahol az állat napokig szinte semmilyen táplálékhoz nem jut. Tápanyagraktárak nélkül vándorló madaraink képtelenek lennének megtenni ezt az utat. Fontos megjegyezni, hogy a madarak évezredek óta tartó vonulása alatt az úgynevezett genetikai emlékezetükbe beépült a „problémásabb” területek elhelyezkedése, így a fajok tisztában vannak a rájuk váró nehézségekkel, és ösztönösen testtömeg-gyarapításba kezdenek. Hormonális hatásokra étvágyuk megnő, egyre többet esznek. Mivel a fecskék táplálkozásukat tekintve specialisták, nem képesek áttérni más táplálékforrásra, így állományuk ki van téve a táplálékul szolgáló repülő rovarok mennyiségének. Ha valamilyen környezeti tényező hatására a táplálékul szolgáló rovarok száma lecsökken, az komoly veszélynek teszi ki a fecskéket. Súlyos problémát jelentenek az előre nem várt időjárási helyzetek. A vonulási útvonalon hirtelen fellépő hideg a fecskék táplálékforrásainak elapadását eredményezhetik, táplálékhiányában pedig az állomány jelentős része elhullhat. Abban az esetben, ha a táplálékforrás tekintetében sem a telelő, sem pedig a költő területeken nem következik be valamilyen negatív esemény, a madarak testét akár több milliméter vastag zsírréteg is boríthatja. Maximális tartalékokkal, a szükséges pihenőkkel akár 3.000 km-t is repülhetnek 3-4 nap leforgása alatt, mely során képesek átszelni a Szaharát és a Földközi-tengert is.

Fotó: Géczi Boglárka

A telelőterületekről először az ún. „szuper hímek” érkeznek meg. Ezek a legjobb genetikai állapottal rendelkező, jó kondícióban lévő 2-3 éves hím példányok, melyek sokkal hangosabbak, színesebbek, agresszívabbak, mint a többi hím. A szakemberek kimutatták, hogy ezen példányok sokkal sikeresebbek a genetikai információ továbbadásában. A tojók később érkeznek meg. Esetükben a legfontosabb, hogy jó állapotban érkezzenek a költő területeikre. Költési időszakban a füsti és molnárfecske esetében nem ritka az akár három fészekalj felnevelése sem, a parti fecskére a három fészekalj már kevésbé jellemző. A fiókák kirepülése után megkezdődik a felkészülés a hosszú vándorútra, hogy aztán szeptember 20-a tájékán útra keljenek kicsiny hazánkból Afrika trópusi területeire.

Felhasznált irodalom:

Orbán Zoltán: Fecskéink a telelőterületen (MME honlapja)

Svensson, L., Mullarney, K., Zetterström, D.: Madárhatározó (2018)

Kapcsolódó bejegyzések

Szólj hozzá