Tavasz van, késő délután. Itt állok a parton, s nézem a lilásan játszó víztükröt: a lemenő Nap utolsó sugarai által megvilágított felhők tükröződnek rajta. A levegőt harapni lehet. Finom harmat telepedett már a növényekre. Valahol rigó kiált, a fekete. Jelöli a revírt, nemsokára párba áll. A távoli falu irányából kuvik hangja hallatszik. Hirtelen felrebben egy tőkésréce pár, zavart okozva a finoman ringatózó tó felszínében. A másodpercek telnek, s a madarak által keltett hullámok lassan elülnek. De lám, most a tó medrének közepén kezd fodrozódni a víz. Halak jönnek fel a felszínre, pontyok, keszegek. Táplálékért, vagy csak beleszippantani a közelgő este aromájába. Körülöttem, velem együtt minden él, mozog: teszi a dolgát ebben a földi paradicsomban.
KaMu
Már egy jó ideje farkasszemet néztem a múzeum egyik könyvespolcán lévő könyvvel: A muzeológia alapjai” olvasható a gerincen. Akárhányszor elmentem a polc mellett, magára vonta a figyelmem. Az elmúlt napokban viszonylag sok munkaórát töltöttem a számítógép monitorja előtt, az esős időjárás miatt a hosszabb terepek is elmaradtak, ezért engedve kíváncsiságomnak, leemeltem a könyvet polcról. A „A muzeológia alapjai” kezemben tartott példánya 1988-ban látott napvilágot, szerzője Dr. Korek József. Az évszám és a cím kombója igazán kíváncsivá tett. Hogyan gondolkozhattak a muzeológiáról, és magukról a múzeumokról a kor emberei, mik voltak az irányelvek, az elgondolások? Beleolvastam. Sokszor előfordult már velem, hogy egy könyv olvasásánál átugorva az előszót (ha volt), azonnal az „érdemi résszel” kezdtem. Ez most nem így történt, amit nem is bántam meg. Rögtön az előszóban olvasható volt egy gondolat, amit fel is jegyeztem magamnak: „A ma múzeumának a sokrétű kommunikáció a legfőbb feladata, s a múzeumok jövője attól függ, hogyan tudják a sokirányú elvárást olyan szinten teljesíteni, hogy vonzása ne csökkenjen, hanem állandósuljon.”
Múzeumunkba nemrégiben bekerült egy Erdőbényei Fürdő feliratú lapos, ún. gyógyszeres üvegpohár, amelyen egy színes kép is található, rajta egy épület homlokzata. Ismerős volt a kép, a polcon kis keresés után meg is találtam egy korábban hozzánk került poharat, amelyen nagyon hasonló elhelyezéssel, ugyanaz az épület látható, Erdőbényei Emlék felirattal. Ha az üvegtárgyakon nincs fenékbélyeg, vagy gyártói jelzés, és nem nagyon jellegzetes a díszítése, akkor a gyártás helyét nehéz meghatározni. Esetünkben sincs ez másképp, hiszen semmilyen jelzés nincs a poharakon.
Azt hiszem nem árulok el titkot senkinek sem azzal, hogy az utóbbi évtized(ek)ben Sátoraljaújhely és igazából az egész Zemplén fejlesztésének elsődleges iránya a turizmus, az idegenforgalom elősegítése lett.
Nemrégiben azzal keresett meg bennünket Homola Krisztina, hogy egy kéziratos családtörténetet, valamint dédapjának, Hodovánszky Lászlónak 3 db nagyméretű festményét felajánlja a Kazinczy Múzeum számára.
Múzeumunk üveg gyűjteményének egy részét a 20. század eleji feliratos üvegek alkotják. Ezt a technikát – amikor az üveg öntése során kerül rá a minta – már a 19. században is alkalmazták, ez nem az üvegfúvó mesterek által, a manufaktúrákban kézzel formázott – sokszor művészi – üveg előállítás, hanem a sorozatgyártás sajátossága.
Azt hiszem nem árulok el titkot senkinek sem azzal, hogy az utóbbi évtized(ek)ben Sátoraljaújhely és igazából az egész Zemplén fejlesztésének elsődleges iránya a turizmus, az idegenforgalom elősegítése lett.
Gyűjteményünkben van 2 db mohácsi fekete kerámia korsó, az egyik 26 cm, a másik 14 cm magas. Mindkettőnek van egy görbület a fülében.