Több, mint negyedszázada végzek természettudományos kutatásokat a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumban. Biológus, ökológus végzettséggel elsősorban a zempléni tájak rovartani feltérképezésével foglalkozok 1992 óta. Leginkább a bogarak kutatása volt az a cél, amit fiatal, kezdő múzeumi alkalmazottként kitűztem magam elé, de ennek „melléktermékeként” számos más információt is gyűjtöttem, valós tapasztalatra is szert tettem, ami a rovarok és az emberek természeti környezetében is fontos lehet.
Odúlakó bogarak kutatása (Fotó: Páldi Ildikó)
Fűhálós rovarminta válogatás közben (Fotó: Hegyessy Gábor)
A kis termetű rovarok, amik közé a bogarak is tartoznak, egészen másnak érzékelhetik a körülöttük levő világot, mint mi, emberek. A több ezernyi különböző rovarfaj mind-mind eltérő életfeltételeket igényel életének fenntartásához, a megmaradáshoz és a szaporodáshoz. Az állandóan itt tenyésző fajok populációinak nagyon sok feltételhez kell alkalmazkodniuk, hiszen ezek nélkül nem tudnának itt huzamosan meglenni. Méreteik miatt mikrokörnyezetük a legfontosabb számukra: a táplálék, a hőmérséklet, a búvóhely és a velük együtt élő rokon vagy idegen fajok. Legtöbbjük valamilyen más, nagyobb állat táplálékát is képezi egyúttal, tehát a túlélésnek, a sikeres szaporodásnak komoly stratégiája is kifejlődött szokásaikban.
A táplálékuk legtöbbször valamilyen növény vagy gomba, ami a zempléni és abaúji tájakon szintén nagy változatosságot, fajgazdagságot mutat, így nem véletlen, hogy a rovarvilág is a leggazdagabbnak mondható. Az éghajlat és a nagyrészt vulkáni kőzetek következtében, a hegyvidéki domborzaton nagyon eltérő kitettségű és lejtőszögű, emiatt is sokszínű talaj mindezt még tovább gazdagítja. Ismert tény, hogy a Zempléni-hegységben Magyarországon egyedülállóan kárpáti növényzet és állatvilág is található. Mindez néhány száz méterre vált át a szőlőtermő Tokaj—Hegyalja, illetve a pannon alföldi (Bodrog-menti) táj sokkal melegebb és szárazabb vidékétől a csapadékosabb és hűvösebb hegyvidékire. A délies kitettségű hegyoldalon szőlő, sőt mediterrán igényű füge is terem, a rovarvilág ehhez a klímához alkalmazkodva jelenik meg. Ugyanannak a hegynek az erdőkkel borított északi felén alpesi gőték, foltos szalamandrák, kék meztelencsigák vagy kora tavasszal virágzó ikrás fogasírek között szaladgálhatnak a pompás és zempléni futrinkák, nyáron havasi cincérek sütkérezhetnek a bükkfák oldalain.
Ezeknek a változatos élettereknek az ismerete évszázadokkal korábbra tehető, ám sokáig nem volt kellően ismert. Például a kárpáti flóratartományt már sok évtizeddel korábban is felismerték, lehatárolták a botanikus kutatók. Az elmúlt években azonban rájöttek, hogy a hegyvidéki terület a hegységben jóval délebbi részeken is megjelenik, kifejti a flóra és fauna összetételbeli módosító hatását. Az elmúlt években elkezdett gombakutatás is azt igazolta, hogy a vártnál gazdagabb az itteni élővilág. A sok évben jelentkező aszály ellenére is a hosszú távon itt élő élővilág képes túlélni a számára nem optimálisnak tűnő heteket, hónapokat. Csak úgy lehetséges ez, hogy az itteni növény-, gomba- és állattársulások annyira jól szervezettek, hogy tudják a káros hatásokat is tolerálni. Mi ebből csak a számunkra észlelhető részeket, a jobb vagy gyengébb terméseket vesszük észre, azokat, amelyek számunkra a közvetlen gazdálkodásunk eredményeinek számítanak.
Tudjuk, észleljük, hogy a globális klímával együtt változik a miénk is. Extrém száraz, meleg vagy éppen esős időszakok váltják egymást. Nagyon sok invazív gyomnövény, gomba vagy rovar jelenik meg évről évre a zempléni vidékeken. Ezek egy része kevésbé, mások komolyabb károkat okozhatnak. A múzeumi rovarkutatások számos ilyet is kimutattak már. (Ilyen pl. a harlekinkatica 2008-tól, az amerikai darázscincér 2017-től, az afrikai zöld vándorpoloska, az ázsiai márványos poloska és az amerikai lepkekabóca, de a 2019-től egyre elterjedtebb tölgy-csipkéspoloska is.) Mindezek, és még sok más, a mindennapi életünket is befolyásolhatják. A faunakutatások eredményei elsősorban egy területen élő átlagos rovar-állományt mutatnak ki, de alapot adnak ahhoz, hogy ha ebben változás történik, akkor tudjuk, hogy milyen volt, amikor még nem következett be.
A zempléni (főként hegyaljai és bodrogközi) tájakon kutatott rovarokat és pókokat egy jeles elődünk: dr. Chyzer Kornél, a vármegye tiszti főorvosa. A 19. század végén tanúja volt a szőlő-gyökértetű pusztításának is. Tanulmányaiban közreadta azokat az ismereteket, amiket néhány segítőjével együtt azokban az évtizedekben (1869-től 1905-ig) tapasztalt. Ezek a régi adatok nekünk támpontokat adtak a saját terepi munkáinkhoz, hogy észrevehessünk változásokat több mint száz év múltán. Bízunk abban, hogy jelenkori adatsoraink is hasznosulnak majd a következő nemzedék értő kutatói számára.
A Kazinczy Ferenc Múzeum százezernyi példányát, bizonyítékát őrzi a korábbi kutatók (pl. Fóriss Ferenc, Moldvai Rezső, Vásárhelyi István, Répási Gábor, Wirth Tibor, Gyulai Iván és társaik) tájainkon végzett munkáinak. Ezek többsége nem olyan, kiállításra készített, látványos preparátum, ami esztétikai élményt is okoz, hanem csupán tudományos információkat, adatokat hordoz. A szakértők számára készültek ezek a példányok, amelyek védettebb, biztonságosabb raktárakban vannak elhelyezve, mint azok, amiket a nagyközönség nap mint nap láthat. Időnként azonban – mint ahogyan az elmúlt évek múzeumi őszi fesztiváljain is – az érdeklődőknek betekintést biztosítottunk a raktári terekbe is.
A múzeum, amely tárgyakat őriz sok éven át, a tárgyakon keresztül a múltat is elénk tárhatja. Mi olyan korban élünk, amikor technikánk lehetővé teszi, hogy nem csak a kicsiny bogarak preparált maradványait őrizzük meg, de digitális felvételek által azokat az élőhelyeket, tájakat is, amelyeken velük együtt mi is élni tudtunk.
Hegyessy Gábor
biológus, muzeológus
