Charles Darwin

Az élőrendszerek időbeni folyamatos változását evolúciónak nevezzük. Az evolúció kutatásában, mechanizmusának megértésében nagy szerepet játszott Charles Darwin. 

Charles Darwin (forrás: gettyimages)

Darwin 1809-ben az angliai Shrewsbury-ben született. Még 10 éves sem volt mikor már kagylókat, ásványokat, növényeket, pénzérméket és pecséteket gyűjtött. Nagy érdeklődést mutatott a természet iránt, figyelte annak jelenségeit. Különösen érdekelte orvos édesapja könyvtára. Apja abban a reményben, hogy fia a nyomdokaiba lép, 1825-ben, az akkor 16 éves fiút kivette az iskolából, és megtette orvosi asszisztensének. Néhány hónap múlva pedig Edinburghba küldte, hogy ott orvosi ismereteket tanulhasson. Az egyetemen igen korán kiderült, hogy Charles nem vonzódik az orvostudományokhoz. Képtelen volt végignézni az akkor még érzéstelenítés nélkül zajló műtéti beavatkozásokat, ott hagyta az orvosi egyetemet. Mivel nem akart csalódást okozni apjának, nem sokkal később ugyan visszatért Edinburghba, látszólag azért, hogy folytathassa az orvosi egyetemet. Charles azonban természetrajz szakra iratkozott be, és geológiai előadásokat hallgatott. Édesapja előtt azonban nem tarthatta fenn sokáig a látszatott, hogy orvostant tanul, ezért újra elhagyta Edingburgh egyetemét.

Az idősebb Darwin szembesülve fia döntésével, megijedt, hogy fia „becsületes munka nélkül marad”, ezért Cambridge-be küldte, hogy ott Charles teológiát tanuljon. A teológiai tanulmányok ellenére Darwin ismét kapcsolatba került a természetrajzzal. 1831-ben ugyan sikeres vizsgát tett, de nem érezte magát eléggé elszántnak ahhoz, hogy belépjen az egyházba. Záróvizsgája után is Cambridge-ben maradt, és (újra) a geológia felé fordult. 

1831-ben Darwin lehetőséget kapott egy tudományos világkörüli expedícióra, mely során meg szerették volna kerülni hajóval a Földet. Az utazás költségét Darwin édesapja előbb ugyan vonakodva, de végül teljes mértékben állta. A Beagle névre keresztelt hajó 1831. december végén bontott vitorlát. Az 5 éven keresztül tartó út alapjaiban változtatta meg Darwin és később az egész tudományos világ evolúcióhoz fűződő gondolkodásmódját és szemléletét.

A Beagle eljutott a Zöld-foki-szigetekre, Brazíliába, Buenos Airesbe, Montevideóba, Tűzföldre, a Falkland-szigetekre, Patagóniába, Dél-Amerika nyugati partjaira, a Galápagos-szigetekre, Tahitire, Új-Zélandra, Ausztráliába, a Kókusz (Keeling)-szigetekre, Mauritiusra és Fokvárosba. Mivel a legtöbben Charles Darwin nevét a Fajok eredete című művével és annak tudományra gyakorolt hatásával kötik össze, fontos hangsúlyozni, hogy a hajóút során Darwin elsősorban geológiai kutatásokat végzett, melynek köszönhetően Charles Darwint hazája legjelentősebb geológusai között tartották számon.

Az 5 éven keresztül tartó tudományos út során Darwin azonban nem csak a geológiai jelenségeket figyelte meg. Jelentős zoológiai és botanikai gyűjtéseket végzett, feljegyzéseket készített. Az út során tett megfigyeléseiből kiindulva Darwin úgy vélte, az egyes fajok képesek átalakulni, és ennek alapját a természetes kiválogatódás vagy másnéven a természetes szelekció képezi. Úgy gondolta, hogy a nemzedékről nemzedékre történő változások során az előnyös tulajdonságokkal rendelkező egyedek fennmaradnak, míg a kevésbé rátermettek kipusztulnak. Tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy az adott környezeti feltételekhez legjobban alkalmazkodni tudó, legjobban adaptálódó egyedek tulajdonságai fognak elterjedni az adott populációban. 1836-ban, mikor a Beagle visszaérkezett Angilába, Darwin már biztos volt az evolúció meglétében, pontos mechanizmusát azonban még nem értette. A gondolat azonban továbbra is foglalkoztatta, és mintegy magának jegyzetelve próbált közelebb kerülni a kérdéses problémakörhöz. Fejében és titkos papírlapjain összeállt a kép az evolúció működéséről. Elméletét azonban nem merte a nyilvánosság elé hozni. Abban az időszakban az egyház jelentősen determinálta a tudomány működésének és annak irányultságainak normáit és kereteit, így Darwin joggal tartott a nem túl kedvező fogadtatástól. A kézirat közel 20 éven keresztül állt íróasztala fiókjában. Darwin azonban ez idő alatt sem vetette el teljesen azt, hogy nyilvánosságra hozza művét, és mint egy ennek előkészítéseként a geológusként már elismert kutató biológusként is hírnevet szerzett magának. A hozzá közel állók személyek, akik tudták, mi lapul a Darwin íróasztalában, folyamatosan bíztatták az elméletének közzétevésére. A külső nyomások és bíztatások hatására 1850-es évek elején megkezdte az addig rejtegetett jegyzetei, kéziratai kötetbe rendezését. 

Minden időmet óriási mennyiségű feljegyzésem rendezésére, valamint a fajok átalakulásáról tett megfigyelésekre és kísérletekre fordítottam.

– írja önéletrajzában. A fajok eredete címen ismertté vált mű (eredeti címen: A fajok eredete természetes kiválasztódás útján, avagy a létért való harcban előnyhöz jutott fajták fennmaradása) végül 1859 novemberében látott napvilágot. Darwin evolúcióelmélete – ahogy az várható volt – felkorbácsolta a kedélyeket. Ugyan nem egy, a kor kiemelkedő személyisége Darwin mellé állt, de a többség elutasította. A negatív fogadtatás ellenére a darwini eszmék gyorsan utat törtek maguknak. 

Darwin munkássága, az általános evolúcióelmélet megfogalmazásában játszott kiemelkedő szerepe vitathatatlan. A darwini nézőpont kiemeli a versengés (kompetíció) jelentőségét nem csak az egyes fajok között (interspeficikus kompetíció), hanem fajon belül (intraspecifikus kompetíció) is. Továbbá rámutat, a fajok változásra való képességére a változó környezeti feltételek hatására, vagyis az adaptációra. 

Nem a legerősebb faj lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leggyorsabban képes változni.

Ez tehát azt jelenti, hogy az egész élővilágot tekintve azok a fajok fognak fennmaradni és elterjedni, amelyek a leggyorsabban képesek reagálni és alkalmazkodni a változó környezeti feltételekhez. Darwin megfigyelte, hogy a természetben küzdelem folyik az életben maradásért. Észrevette, hogy annak ellenére, hogy nem egy faj rendkívül gyors szaporodási rátával bír – például az ikrás lazac egy szaporodási periódusban akár 28 millió ikrát is lerakhat –, egyikük sem szaporodik el korlátlanul bolygónkon. Ez azt a következtetést engedi levonni, hogy az utódok egy része mindig elpusztul, tehát a versengés az életben maradásért állandó. Charles Darwin ezek mellett azt is észrevette, hogy adott faj populációi nem teljesen egyforma egyedekből állnak. A populációt alkotó egyedek közötti különbözőség alapjait genom szinten érdemes keresni. Az élőlények különböző tulajdonságainak kialakulásáért (pl. szemek színe, a lepke szárnyának mintázata) gének felelnek. Például egy egér populációban az egyes egyedek színét ugyanaz a gén kódolja, még sem egységes a populációt alkotó egyedek színe. Vagy például vegyük az egyes emberek szemszínét. Minden egyes ember esetében a DNS-nek ugyanazon szakasza felelős a szemszín kialakításáért, ennek ellenére, még sem mindenkinek egyforma színű a szeme. Ez az egyes gének génváltozatainak eredményeik, amelyeket szakszóval alléloknak nevezünk. A korábbi példák mellett érdemes megemlíteni az AB0-ás vércsoportrendszert, ahol az egyes vércsoporok kialakításért szintén ugyanazon gén, de annak eltérő génváltozatai (alléjai) felelnek. 

Visszakanyarodva Darwinhoz tehát elmondható, hogy Darwin észrevette, hogy adott élőhelytípusokon azok az élőlények képesek a leginkább elszaporodni, azok a legrátermettebbek, amelyek olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyekkel legjobban tudnak alkalmazkodni adott környezeti feltételekhez, adaptálódni. Ez az adaptáció az egyes élőhelyekhez való alkalmazkodás során egészen odáig mehet, hogy új fajok alakulnak ki. Ezt a folyamatot adaptív radációnak nevezzük, melyben az egyedek szétterjedése az adott élőhelyen és az alkalmazkodás evolúciós tényezővé válik. A természetes szelekció és az adaptáció folyamán bekövetkező fajkeletkezés tankönyvi, szemléletes példái a galápagosi Darwin-pintyek. A Galápagos-szigetek egy önálló, csendes-óceáni szigetcsoport, mely sosem alkotott összefüggő területi egységet Dél-Amerikával. Napjainkban 14 pintyfaj él a szigetcsoporton, melyek jó eséllyel néhány, a dél-amerikai kontinensről véletlenül bevándorolt példányok leszármazottai. A bevándorolt példányok a Galápagosi-szigetcsoporton új élőhelyeket foglalhatott el, azonban ezek a területek javarészt különböztek eredeti élőhelyüktől. A Galápagoson fennálló körülmények megváltoztatták ezen pintyek táplálkozási szokásait, ez pedig a későbbiekben a testfelépítésükre  különösen a csőrük felépítésükre  is kihatott. A Darwin felfedezése kapcsán Darwin-pintyeknek nevezett madarak között ma találunk magevőket, virágokat csipegetőket, rovarevőket, vagy olyanokat, amelyek harkály módjára táplálkoznak, de vannak közöttük repülő rovarok elkapására képes pintyek is. A véletlenül bevándorló egyedek a szigetcsoport különböző élőhelyeinek kolonizálása során alkalmazkodtak az adott élőhely nyújtotta táplálkozási lehetőségekhez. A közös őstől származó pintyek, a természetes szelekciós az adaptációs mechanizmusoknak köszönhetően ma már 14 önálló fajt alkotnak. 

Darwin jelentős vizsgálatokat folytatott az érzelmek vizsgálatának területén is. Az erre irányuló kutatásai megalapozták az etológia valamint a neurobiológia és a pszichológiai kommunikációelmélet alapjait. Életének utolsó évtizedeiben főleg botanikai kutatásokat végzett. 1882. április 19-én hunyt el, testét a westminsteri apátságban helyezték örök nyugalomra.

Aki képes haszontalanul elherdálni egy órát, még nem jött rá, milyen értékes az élet.

Kapcsolódó bejegyzések

Szólj hozzá