Az Év Múzeuma díj siker, szenvedély és felelősség

Az emberek ritkán érnek el sikereket abban, amit nem élvezettel csinálnak.

Egy olyan ember gondolata ez, akinek, bár származása miatt minden esélye megvolt a sikeres életre, mégis a szenvedélye tette a világirodalom egyik legnagyobb alakjává. Nem más ő, mint Johann Wolfgang von Goethe, aki remekművek sorát alkotta a líra, a dráma és az epika műnemében egyaránt; és akinek a siker és a szenvedély összefüggéséről alkotott véleményével mi, itt a Kazinczy Ferenc Múzeumban, csakis egyetérteni tudunk.

A Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléjaként először 2016-ban kaptunk szakmai visszajelzést múzeumi munkánkról az Év Múzeuma díj formájában; és a következő kitüntetésre sem kellett sokat várni. Idén, 2021-ben – mindössze öt évvel később – ismét elhoztuk ugyanennek a díjnak a réztábláját kis múzeum kategóriában.  A díj történetében másodszor fordult csak elő, hogy egy intézmény ismételjen, ’s olyan, hogy valamely ilyen rövid idő alatt kétszer is fődíjas legyen, még sosem.  

De ez az idei most más jellegű érdem, mint az előző. 2016-ban egy klasszikus értelemben vett múzeumszakmai díjat vehetünk át. Ez alkalommal azonban egy olyan elvárásnak feleltünk meg, amelyről másfél évvel ezelőtt nem is sejtettük, hogy a múzeumokkal szemben valaha is megfogalmazódik kritériumként: egyazon időben egyszerre kellett nyitva és zárva tartani közgyűjteményi tereinket a közönségünk számára – a veszélyhelyzet miatt. Az elismerés azt bizonyítja, hogy a másik fődíjassal, a Magyar Nemzeti Múzeummal együtt úttörők lettük ezen a területen online megoldásainkkal és tartalmainkkal, amelyeknek legnagyobb sikere abban rejlik, hogy szenvedélyből és nem kényszerből készítettük el őket.

Kezdetben saját igényünk kerestette velünk a közönséggel való kapcsolattartás online lehetőségeit, hiszen a járvány éppen akkor tört ránk, amikor a legaktívabb volt a viszonyunk a látogatóinkkal, a barátainkkal. Aztán persze megéreztük a szakma elvárását is. De, azt hiszem, addigra a mi múzeumunk már bele is rázódott ebbe a kurta-furcsa helyzetbe: élvezettel gyártottuk a vlogokat, a blogokat és a posztokat. Beleástuk magunkat a gyűjteménytárolók bugyraiba, és igyekeztünk olyan tárgyakat és témákat előszedni onnan, amelyek sokszor még minket is meglepetéssel és kíváncsisággal töltöttek el. Kutattunk képeslapok, fotográfiák, néprajzi tárgyegyüttesek, vagy egykorvolt híres és hírhedt zempléni emberek történetei után. Kamerával másztuk meg a hegytetőt az újhelyi vár múltjának nyomába eredve, ahol Ringer István és csapata a pandémia ellenére is folytatta a régészeti feltárást, sőt végezték a leletek restaurálását és gyűjteményezését. De, ha úgy éreztük, hogy egy személyes történet hozza közelebb a múltat, akkor otthonainkban néztünk szét a saját családi hagyatékainkban. A múzeum már ismert kiállításait pedig igyekeztünk más perspektívából is vizsgálni, hogy megmutassuk, mennyi új gondolat rejlik a felszín alatt.  Bármire jutottunk, mindig megosztottuk Önökkel, Veletek, a múzeum közösségével!

Az alkotási folyamat pedig a mi esetünkben sem volt egyszerű. Volt, hogy nevettünk, és volt, hogy sírtunk; sőt, olyan is volt, hogy vitáztunk (olykor hevesen). De talán ez mind-mind a közös és az egyéni fejlődésünk része kellett, hogy legyen. Ami még önmagában nem hozta volna meg a gyümölcseit, az Év Múzeuma 2021. díjat és az igazgatónk, Dr. Ringer István MúzeumCafé díját – amelyet szintén a napokban adott át személyesen a szakmai folyóirat szerkesztőbizottsága –, ha nem vagytok Ti / ha nincsenek Önök, kedves Látogatók – vagy a közösségi média nyelvén: kedves Követők. Számított minden komment, „like”, megosztás, kattintás, és az írásainkra, videóinkra szánt idő, sőt az olvasói szenvedély is. Hiszen éppen ezek, az online és offline közösségünknek a visszajelzései tartottak minket azon az úton, amely most példaként állítja a PIM – Kazinczy Ferenc Múzeumát más vidéki kis múzeumok elé! Ez pedig felelőséggel, feladattal, kihívással és a fejlődés kötelességével jár! Mi pedig igyekszünk ugyanezzel a szenvedéllyel folytatni, hogy bebizonyítsuk: kicsi a bors, de erős, avagy a szakma iránti szenvedéllyel és alázattal, valamint közösségi támogatással egy kisvárosi múzeum is nőhet nagyra mások szemében.

Köszönjük a támogatást minden múzeumbarátnak!

Fotó: Szoboszlay Marcell


Szólj hozzá