Különleges hónap az augusztus: átmenetet képez a nyár és az ősz között. Amíg a nappalok még az igazi nyári hőség meglétét igazolják, addig a közeledő esték egyre inkább betekintést engednek valami másba… Az ősz első lehelletei ezek. Jelen blogbejegyzésben az augusztusi természet lassan búcsúzó „nagy urai”, a gólyák kerülnek középpontba.
Minden augusztusban gólyák ezrei írják fel az égre ugyanazt az ősi történetet: az indulásét, amely egyben a visszatérés ígérete is…
Néhány napja egy fehér gólya suhant át felettem. Alacsonyan szállt, árnyéka hatalmas sziluettet formált a kiperzselődött gyepen. A mező túloldalán, a kaszálatlan fűben egy fekete gólya leste zsákmányát. Könnyű volt elképzelni, hogy talán már az előtte álló több ezer kilométeres útra készül. Persze ez csupán a lírai gondolatokat dédelgető szerző képzeletében volt így; a valóságban ősi ösztönei vezérlik. Átrepülik a fél világot.
Nagy útra indulnak, minden luxus nélkül: Afrikába. Az út közel sem veszélytelen, mégis évről évre újra nekivágnak. Persze akadnak különcök is, akik a tél beálltával sem hagyják el a Kárpát-medencét, és egy-egy település kedvenceivé válnak. Ilyen volt Fülöp (2003–2018), Bodrogkeresztúr híres fehér gólyája, aki hosszú éveken át a maradás mellett döntött.
A gólyák azonban nincsenek egyedül. A hazai madárvilág számos faja vállalkozik kisebb-nagyobb útra: a hűvösebb idő beköszönte előtt elhagyják költőterületüket, a Kárpát-medencét, és a bolygó délebbi vidékei felé veszik az irányt. Egyesek csupán a Mediterráneumig repülnek, mások szinte meg sem állnak Dél-Afrikáig. Közülük is a fehér és a fekete gólya tartozik a legismertebb, legnagyobb távolságot megtevő vonuló madarak közé.
Ismerkedjünk meg közelebbről e két különleges madárfajjal, hiszen augusztus végére a hazai gólyák többsége útnak indul, hogy több ezer kilométeres vándorútja végén elérje afrikai telelőterületeit.
Hazánk egyik legismertebb nagytestű madárfaja a fehér gólya (Ciconia ciconia). Nemcsak a madarászok egyik legkedveltebb madara, hanem a magyar népi kultúrában is különleges helyet foglal el: gyakran bukkan fel mondókákban, népmesékben és néphagyományainkban. A legismertebb hiedelem szerint a gólya hozza a kisbabákat, így a gyermekáldás jelképeként is évszázadok óta jelen van a köztudatban.
A fehér gólya testhossza 95–110 cm, szárnyfesztávolsága elérheti a 180–220 cm-t, testtömege pedig általában 2,5–4,5 kg között mozog. Hosszú, vörös csőre és lábai, valamint jellegzetes fekete-fehér tollazata könnyen felismerhetővé teszik.
Elsősorban nyílt élőhelyekhez kötődik: réteken, legelőkön, mezőgazdasági területeken, mocsarak és sekély vizek közelében keresi táplálékát. Fészkét gyakran emberi építményekre – kéményekre, villanyoszlopokra vagy a természetvédelmi szakemberek által kihelyezett fészektartókra – építi, így évszázadok óta szoros kapcsolatban él az emberrel.
Tápláléka rendkívül változatos. Főként nagyobb rovarokat, földigilisztákat, kétéltűeket, hüllőket, kisebb emlősöket – elsősorban mezei pockokat –, valamint alkalmanként halakat is fogyaszt. Zsákmányát többnyire lassú léptekkel haladva, a talajon vagy sekély vízben kutatva szerzi meg.
A telet Afrika szubtrópusi területein tölti. Vonulása során oda-vissza akár 16–17 ezer kilométert is megtehet. Hosszú útja során számos veszélyforrás leselkedik rá. A mérgezések és az áramütések mellett komoly kockázatot jelent a vadászat is: a Földközi-tenger keleti medencéjében és a Közel-Keleten évente nagy számban lövik le a vonuló gólyákat.
A fehér gólya Magyarországon fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 100 000 Ft.
A fekete gólya (Ciconia nigra) jóval rejtettebb életmódot folytat, mint fehér rokona. Míg a fehér gólya évszázadok óta szoros kapcsolatban él az emberrel, addig a fekete gólya kerüli a településeket, ezért megfigyelése is jóval ritkább élmény. Elegáns megjelenését sötét, fémesen zöldes-lilásan csillogó tollazata, fehér hasi oldala, valamint hosszú vörös csőre és lábai teszik könnyen felismerhetővé.
Testhossza 95–100 cm, szárnyfesztávolsága 173–2055 cm, testtömege pedig általában 3 kg. Elsősorban idős, zavartalan erdőkben költ, fészkét nagy lombos fák koronájában alakítja ki. Táplálkozni azonban többnyire a közeli patakok, folyók, holtágak, mocsarak és sekély vizű élőhelyek mentén jár.
Tápláléka elsősorban halakból, kétéltűekből és vízi gerinctelenekből áll, de kisebb hüllőket, rovarokat, valamint alkalmanként kisemlősöket is fogyaszt. Zsákmányát lassan, megfontolt léptekkel gázolva vagy a vízparton lesve szerzi meg.
A fekete gólya szintén Afrika szubszaharai területein telel. Az európai állomány a Boszporuszon, illetve a Közel-Keleten keresztül éri el telelőterületeit, miközben oda-vissza több ezer kilométert tesz meg. Vonulása során ugyanazok a veszélyek fenyegetik, mint fehér rokonát: az áramütések, az élőhelyek átalakulása, valamint a Földközi-tenger keleti térségében és a Közel-Keleten tapasztalható illegális vadászat.
A fekete gólya Magyarországon fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 500 000 Ft.
Augusztus végén, amikor az égbolton egyre gyakrabban tűnnek fel a dél felé tartó gólyacsapatok, talán érdemes egy pillanatra megállni és utánuk nézni. Néhány hét múlva már több ezer kilométerre lesznek tőlünk, ám ha szerencsések lesznek, tavasszal ismét visszatérnek ugyanazokra a rétekre, ugyanazokra a fészkekre, ugyanahhoz a tájhoz, amelyet mi is otthonunknak nevezünk.
A gólyák évről évre emlékeztetnek bennünket arra, hogy a természetben minden elmúlás egy új kezdet ígéretét is magában hordozza.
Ezt az írást Serfőző József (1975–2025) emlékének ajánlom, aki közel harminc éven át figyelte, kutatta és óvta a gólyákat. Ahogy a gólyák évről-évre töretlenül vágnak neki a nagy útnak, olyan töretlen elhivatottsággal és alázattal kutatta ő a gólyák életét.
Felhasznált irodalom:
Svensson, Lars; Mullarney, K illian; Zetterström, Dan (2024): Madárhatározó. Park Könyvkiadó, Budapest.
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület online felülete
Fotók: Dobronoki Dalma
