Egy zempléni rablólegenda nyomában – harmadik, befejező rész

A hazai rablóromantika mára ismeretlen figurájának filmbe illő tevékenységét mutattuk be írásunk első, majd második részében, s utalást tettünk egy büntetőtárgyalásra is. Az erről készült korabeli tudósítását olvasva, bő évszázad távlatából sem tudja eldönteni az ember, hogy mindezen nevessen, vagy inkább sírjon – netalán írjon, hogy minél többekhez eljuthasson ez a történet. Mi a nevetés mellett ez utóbbit választottuk. 

Az alábbiakban bemutatásra kerülő, szürreális elemekkel tarkított tárgyalás Szarvas Pestik Mihály rablóbandita nyolcadik találkozása volt az esküdtszékkel. Az akkor már 50 éves, ám tolvajlásban örökifjú Pestiket ugyanis – ahogyan a korábbi epizódokban erről már beszámoltunk – azt megelőzően hét alkalommal ítélték el, s eladdig 25 évet és 8 hónapot töltött börtönben. Az ominózus tárgyaláson 1 rendbeli zsarolás, 33 rendbeli lopás és 3 rendbeli „lopás kísérlete” szerepelt az ellene felhozott vádpontok között. A vádlottak padján ezúttal mellette ült öccse, Szarvas János is, orgazdaság vétségének megalapozott gyanújával. A sátoraljaújhelyi királyi törvényszék 1907. május 3-án, délelőtt 9 órakor kezdte meg a munkát. A büntetőtanács elnöke Fornszek Béla királyi törvényszéki elnök, míg a szavazóbírák Mauks Elemér és Harsányi Gyula voltak. Jegyzőként Farkas Andor – későbbi sátoraljaújhelyi polgármester – vállalt szerepet. A közvádat Eisert István királyi ügyész képviselte. Szarvas János védője Behyna Dezső, Pestiké hozzá igencsak méltó módon egy igazi nagy név: Buza Barna volt. Róla érdemes megemlítenünk, hogy két évvel korábban, az 1905-ös választásokon a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt színeiben indult és nyert is, ám mandátumát megsemmisítették. Új választást rendeltek el, ám ő 1906-ban ezt is megnyerte. Pestik tárgyalásának idején tehát honatyaként tevékenykedett, s mondott kiváló védőbeszédet a hétpróbás gazember mellett. Azért önmagában ez a tény is meglehetősen pikáns, maga a védőbeszéd pedig tartalmában és stílusában is merőben szokatlan – de erről majd később. Tolcsva szülötte, a pályafutását hírlapíróként kezdő Buza Barna egyébiránt az 1918. október 31-én megalakult Károlyi-kabinetben földművelésügyi miniszter is lett, s az ő nevéhez fűződött a földosztáshoz kapcsolódó ún. „néptörvény” előkészítése. A tárgyalás idején persze erről még mit sem sejtett, ahogyan Pestik sem, utóbbit ráadásul aligha izgatták bárminemű törvények.

Térjünk vissza most a tárgyaláshoz! A korabeli beszámolók szerint Pestik teljesen nyugodtan, kifejezett jókedvvel hallgatta végig az ellene felhozott vádakat. A vádirat felolvasása után megkezdődött a kihallgatás, melyre valamennyi károsult idézést kapott. Érdemes lenne utánanézni annak, hogy a hazai büntetőtárgyalások történetében vajon hány olyan eset volt, ahol 33 károsult vallomásával minden tekintetben megegyezett a vádlott vallomása – de egy egészen biztosan. Pestik ugyanis semmit sem tagadott. Beismerte a Grünvald Gyula, Davidovits Mór, Feldmann Herman, Markovics Herman, Friedman Manó, Keller Lajos, Stark Ábrahám, Lefkovics Lipót, Landessman Salamon, Moskovics Herman, Mann Bertalan, Krausz Mór, Klein Herman, Boronkay Farkas, Bednárik János, Wohl József, Bleich Dávid, Landeszman Jakab, Leblang Herman, Erdős Dezső, Sperka Kálmán, Kreiz Jakab, Kellner Isidor, Fischmann Jakab, Seszták Géza, Szegedi Bazil, Steiner Lajos, Grósz József, Weinstock Mór, Farkas István, valamint Kőnig Ábrahám kárára elkövetett betöréseket és lopásokat. Felületesen végigfutva a névsort mindössze annyit állapíthatnánk meg, hogy a Herman keresztnevű személyek különös veszélyben voltak, hiszen ötször is előfordul ez a név a károsultak listájában. A helyzet persze jóval összetettebb ennél. A korabeli Zemplén tehetős, zömmel zsidó kereskedőit, bolttulajdonosait találjuk a névsorban. Pestik semmit sem bízott a véletlenre, általában igen gazdag kiszemeltjei voltak. Ez a tény részben megmagyarázza azt, hogy miért vált sokak szemében a korabeli betyárromantika leghíresebb alakjává. Közhelyesen szólva: ő volt a szegény nép fia, aki elvette a gazdagok pénzét, s közben a bolondját járatta a pórnép által cseppet sem kedvelt, darutollas csendőrökkel. Persze távol álljon tőlem, hogy bárkiben is szimpátiát ébresszek egy rabló iránt! Ám tény, ha egyszer a betyárbecsület kifejezést kellene definiálnom, nekem biztosan Pestik ugrana be elsőként. A tárgyaláson ugyanis nemcsak az ellene felhozott vádakat ismerte be maradéktalanul – rekordgyorsaságúvá téve ezzel az egész procedúrát – de fővádlottként még igazságot is szolgáltatott. Történt ugyanis, hogy az összerabolt tárgyakat is kiterítették, s a sértettek a vallomásokat követően visszakapták saját értékeiket. Amikor az egyiküknek egy díszes aranyórát szolgáltattak vissza, Pestik felugrott, s hevesen tiltakozni kezdett, mondván az nem azé az emberé. 

fotó: Szoboszlay Marcell

Miután a rabló semmit sem tagadott, s gyorsan némi igazságot is osztott a saját büntetőeljárásában, fél egykor be is fejeződött a bizonyítás, s az elnök szünetet rendelt el. A vád- és védbeszédekre délután 3 órakor került sor. Eisert István ügyészt nem sokat teketóriázott. Szigorú büntetést, 10 év fegyházat kért. Érvelésében utalt arra, hogy a tapasztalatok szerint a börtön nem használ Pestiknek, s a népszerűség ráadásul még jobban hajszolja a bűntények elkövetésére.

Meg kell szabadítani a vármegyét az ilyen kapcabetyároktól, ártalmatlanná kell őt tenni a társadalomra nézve egyszer, s mindenkorra

– zárta szavait. Ezt követően Pestik védője, Buza Barna emelkedett szóra. Lássuk be, miután védence minden ellene felhozott vádat töviről-hegyire beismert, akár ülve is maradhatott volna…Nem ezt tette, s mondott egy olyan védőbeszédet, melyhez foghatót aligha hallott az újhelyi királyi törvényszék nagyterme. Első lépésként megdorgálta a királyi főügyészt, amiért túl szigorú ítélettel próbálja megkeseríteni egy klasszikus rablóromantika utolsó perceit. Szavai szerint Pestikben felfedezhetőek mindazok a jellemvonások, melyek őt a népdalok hőseivé tehetik, s személye a folklór részévé válhat. A vádlottra jellemző a teljes őszinteség, az egyenes, nyílt szókimondás. Buza felhívta az ügyész figyelmét arra a körülményre is, hogy az összes vallomás közül Pestiké a legmegbízhatóbb, s ő adta elő leghívebben az igazságot. Ha nem lett volna meg benne a betyárbecsület őszintesége, s a „modern” tolvajok mintájára letagadja bűneit, akkor a királyi ügyész csupán két, vagy három lopás miatt emelhetne ellene vádat. A további 35 bűntényre a vádlott beismerésén túl ugyanis semmiféle bizonyíték sincsen. Tehát a királyi főügyész a legnagyobb hálára és szimpátiára van kötelezve a vádlott iránt. Jó lett volna látni mindeközben a derék főügyész ábrázatát. Mi megnyúlt arccal és erősen kikerekedett szemekkel tudjuk őt leginkább elképzelni. Pedig a beszéd íve csak ezt követően kezdett meredeken emelkedni. A lehetetlen küldetéseket vélhetően kifejezetten élvező védőügyvéd ugyanis kerek-perec kijelentette: kész szerencse hogy Pestik egy szegénysorsban született bandita. Ha ugyanis egy jómódú család sarja lett volna, s bankárnak nevelik, addigra bizonyára súlyos milliókat csalt volna ki különféle sorsjátékokkal az emberiség zsebéből, míg így csupán aranyórákat, ékszereket és készpénzt lopott.

A tudósítások sajnos nem térnek ki a beszéd közbeni reakciók leírására, így nehezen tudjuk eldönteni, ezen a ponton vajon egy megkönnyebbült sóhaj szakadt-e ki a hallgatóságból, netalán hangos röhögés söpört végig a tárgyalótermen. Zárásként Buza annyit kért a tekintetes bíróságtól: az ítélkezésnél ne csak a tolvajt nézzék, hanem az embert is, akit a betyárbecsület egyenes őszintesége jellemez. A védőbeszédet követően a tanács visszavonult, s mintegy fél óráig zárt ajtók mögött dolgozott. Hogy ott mi hangzott el arról sajnos semmiféle információnk sincsen. A döntés megszületett, Szarvas Pestik Mihályt több rendbeli lopás, zsarolás és rablás vétsége miatt 10 év fegyházra ítélte a bíróság, melyből a vizsgálati fogsággal 5 hónapot vett kitöltöttnek. Pestik az ítélet kihirdetését követően az utolsó szó jogán mindössze ennyit mondott: „Egy kicsit sok.” Szarvas Pestik Mihály útja ezt követően Illavára vezetett. Ott a fegyintézet igazgatója e szavakkal fogadta a régi ismerőst:

Miska! Miska! Te csakugyan elmondhatod a költővel, hogy a nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely!

Ha a Tisztelt Olvasó úgy gondolja, hogy itt lezárult egy történet, s az idősödő rablólegenda számára ez a 10 év felért egy tényleges életfogytiglannal, akkor súlyosan téved. A következő hír, amire vele kapcsolatosan eddig ráakadtam, 11 és fél évvel később, 1918. október 31-én jelent meg. Ki nem találják, hogy hol volt ekkor a főszereplőnk. Naná, hogy börtönben. A forradalom napjaiban ugyanis amnesztiát kapott az akkor Sátoraljaújhelyen csücsülő Pestik, akit ekkor a lapok nemes egyszerűséggel csak „királynak” neveztek. Mekkora paradoxon ez a 918 éves magyar királyság megszűntének és a független magyar köztársaság megszületésének pillanatában – és mégis! Hogy mi történt az 1916. januári szabadulása és újbóli bebörtönzése között, s vajon hogyan ért véget ennek a nem mindennapi bűnözőnek az élettörténete, még további kutatásokat kíván tőlem. Mivel nemcsak hiányos pontok, de a terjedelmi korlátok miatt kimaradt részletek is akadnak ebben a sztoriban, a zempléni rablólegendával kapcsolatos soraimat azzal zárom, hogy más formában ugyan, de folytatása következik…        

Kapcsolódó bejegyzések

Hozzászólások (2)

Ízes, míves írásod arra sarkall, hogy regényírásra kötelezzelek!!!!

Köszi! Nagyon szórakoztató, és egyedi hangvételű a stílusod. És persze a történetet is jól választottad meg, mert ez tényleg egy nem mindennapi emberről szól. 😀

Szólj hozzá