Az előző részben valamelyes körvonalazódhatott előttünk Szarvas Pestik Mihály személye. Folytassuk a vele való ismerkedést most kicsit közelebbről! Az ellene kiadott körözés alkalmával a zempléni járási főszolgabíróknak kiküldött alispáni iratban ez állt:
Tisztességes neve: Szarvas Mihály. Gúnyneve: Pestik. Személyleírása a következő. Nagysága: 156 cm. Testalkata: kevésbé erős. Arca: hosszas. Arcszíne, haja, szemöldöke: szőkés-barna. Homloka: alacsony. Szeme: sárga. Orra, szája: rendes. Különös ismertető jele: jobb kezén vágási forradás csekély maradványa. Beszél tótul és magyarul, írni-olvasni tud.
Vajon a Tisztelt Olvasó mindezek alapján felismerte volna a veszélyes haramiát? Lépjünk most túl azon, hogy pontosan milyen lehet a „szőkés-barna” arcszín, a „sárga” szem és a „rendes” orr és száj. Ami talán elsőre is meglepő lehet, az Pestik testmagassága. Fontos persze figyelmeztetni arra, hogy 1900 körül a magyarországi férfiak átlagos testmagassága jóval alacsonyabb volt, mint napjainkban – ez az érték 170 cm körül lehetett – ám a rettegett haramia így is jócskán átlag alatti magassággal rendelkezett. Kortársai közül tehát csak rablótudományban emelkedett ki, s ebből is látszik, hogy nem minden a magasság.
Szarvas Pestik Mihály 1907 májusi büntetőtárgyalása akkora esemény volt, hogy arról nemcsak a helyi és regionális sajtó, de a fővárosi lapok is bőséges terjedelemben adtak hírt. Az érdeklődőknek mindössze a fele jutott be a tárgyalóterembe, s a szerencsések is csak pénzért megváltott jegy ellenében. A vád felolvasása előtt ismertették Pestik büntetett előéletét, azaz priuszát. Ez a lista több mint veretes. 17 éves korában követte el az első nagyobb lopást, amiért 1875-ben a sátoraljaújhelyi törvényszék 8 havi börtönre ítélte. 1878-ban ismételten lopás vétsége miatt állt a bíróság előtt, amely ekkor 1 évi börtönt mért rá. Pestik a kisebb lopások és enyhébb büntetések után emelte a tétet: számos betöréses lopás és rablás eredményeként 1880-ban már 12 évnyi fegyházra ítélték. Míg a rövidebb büntetéseit Újhelyben ülte le, ezúttal Illavára vitték. Amint kiszabadult a börtönből, azonnal elkezdte a lopásokat, rablásokat, s két éven át bámulatos tehetséggel siklott ki az őt üldözők markából. Valódi réme lett Zemplén vármegyének. 1894-ben ismételten hurokra került, s ezúttal 10 évi fegyházat kapott, újfent Illaván. Jó magaviseletéért kicsivel hamarabb szabadult. Ezt stílszerű módon úgy hálálta meg, hogy már a börtönből hazafelé menet újra fosztogatni kezdett. Ezúttal igen hamar fülön csípték, s a kassai törvényszék ennek megfelelően szolid, mindössze 2 éves börtönbüntetést rótt ki rá 1903-ban, melyet ezúttal Lipótváron húzott le. 1905 szeptemberében szabadult újfent, s kezdte meg azokat a hajmeresztő akciókat az 1906. év végén Erdőhorvátiban bekövetkezett lebukásáig, melyet az előző részben megismerhettünk. Ekkor Pestik kereken 50 éves volt, s addigi életéből 25 évet és 8 hónapot rács mögött töltött…
Mire az ominózus – valódi társadalmi eseményszámba menő – sátoraljaújhelyi főtárgyalására sor került, nemcsak hogy élő rablólegendának számított már, de a magyarországi büntetőjog állatorvosi lovává is vált. Dr. Finkey Ferenc egyetemi magántanár, a sárospataki jogakadémia nyugalmazott tanára a Magyar Jogász újság című szaklapban az ő esetein keresztül illusztrálta a büntetőjogi Novella megújításának szükségességét.
Bűnözői körökben aligha létezhet nagyobb elismerés annál, minthogy valaki tevékenységével precedenst teremt a teljes büntetőtörvénykönyv módosítására, ám Pestiket ez aligha motiválhatta.
Kérdés persze, hogy akkor vajon mi motiválta? Nos, erre nézvést egy vele készült interjút tudunk segítségül hívni, melynek okán újfent érdemes egy kis kitérőt tennünk. Ezt a hosszú beszélgetést a Zemplén c. politikai hírlap készítette vele 1890-es évek közepén. Mondhatjuk egyfajta életút-közepi interjúnak is, hiszen a haramia számos személyes részletet megosztott a lappal. S persze, ezáltal a vármegye közönségével is, akik között – s aligha tévedünk nagyot – ekkorra már igen komoly rajongói tábora lehetett.
Szarvas Mihály a Zemplén vármegyei Szilvásújfalun született, egy szegény napszámos fiaként. Kitanulta a szabómesterséget. Nagy vágya volt, hogy kijusson Amerikába, ahol becsületes életet él majd. Elmondása szerint azonban a kassai rendőrség elkobozta az útra összekuporgatott 130 forintját, s így terve gyorsan dugába dőlt. Noha pénzét a szolgabírói hivataltól később visszakapta, a szervezett útról lemaradt. Ekkor még nem adta fel a tisztességes életről szőtt álmait, s a vármegye székvárosába, Újhelybe ment Soltész Julianna nevű unokatestvéréhez. Itt szobát bérelt, szabóműhelyt nyitott, s ehhez egy varrógépet is beszerzett a félretett pénzéből. A várt kuncsaftok azonban nem jöttek, s Pestiket egyre jobban zavarta, hogy unokatestvére kosztján él. Hirtelen ötlettől vezérelve eladta a varrógépet. Az árából a szomszédos Sárospatakon, a Pavletics-féle kereskedésben vásárolt egy revolvert (mégis mi mást?), új fejezetet nyitva ezzel saját maga és a hazai kriminalisztika történetében.
Betörés rablást, rablás betörést követett, ám Pestikben időnként mégiscsak feltámad a változás igénye egy tisztességes életvitel irányába. Megjegyzendő, leginkább olyan esetekben, ha busás zsákmányra tett szert. Például, amikor egy rudabányácskai özvegyasszonytól 4000 forint készpénzt lopott el. Ez a fényes eredmény olyannyira meglepte, hogy eldöntötte, ebből az összegből már csakugyan tisztességesen fog élni, s evégett Rudabányácskáról egyenesen Galíciába utazik. Hogy miért éppen oda, az nem derült ki az interjúból, az viszont igen, hogy előtte a hegyeken át még Tolcsvára ment, hogy vegyen magának az útra egy kalapot. Tolcsváról a frissen beszerzett kalappal a fején már tényleg Galícia irányába indult. Útközben egy sárospataki szekérrel találkozott, amely felvette őt, s a szekeres egészen a saját házáig vitte. (A szekeres egyébiránt egy kispataki bodnármester volt, aki a hídfőtől a harmadik házban, a kovácsműhely mellett lakott). Itt megalkudott vele, hogy vigye őt tovább a homonnai vasútállomásra, s a szekeressé felcsapott bodnár ezt el is vállalta. Útközben, Velejte térségében a „csendőr urakkal” is találkoztak, akik mit sem sejtve, szívélyesen üdvözölték a zsebében rekordzsákmánnyal egy becsületes élet felé szekerező Pestiket. Szerencsésen megérkeztek Homonnára, ahol a haramia új életének első mozzanataként rendben kifizette az előzetesen kialkudott 5 forint fuvardíjat. Ezt követően vonatra szállt, s a galíciai Smigród állomásáig utazott, majd háromórányi gyaloglást követően egy Halbó nevezetű faluban telepedett meg, kibérelve egy házat évi 30 forintért. Elbeszélése szerint itt kisvártatva rátalált a szerelem egy polyák nő személyében, akinek házasságot ígért és családi tűzhelyet rendezett be. Pestik hosszú távra tervezett: a lakbért 3 évre előre kifizette, tehenet, lovat, sertést vásárolt, répát és káposztát ültetett. Ám – mint nyilatkozatában sajnálkozva közölte – terve nem úgy ütött ki, amint ő azt igazán remélte. Nem tudta biztosan, hogy vajon a háziúr, netán az imádott menyasszonya-e, de valamelyikük 1500 forintot ellopott tőle. Ettől a méltánytalanságtól igazán nekibúsult, de erős maradt. Eldöntötte, hogy a maradék pénzéből Amerikába megy tisztességes embernek. Útközben Tőketerebesen azonban utolérte a végzete. A rudabányácskai betörést követően őt kereső csendőrök markába került. Elfogatásakor nála találták revolverét és egy piros bugyellárist 2112 forint készpénzzel. 1888 forint addigra tehát füstbe ment az új élet reményével együtt, s Pestik ismét rács mögött találta magát. Csoda-e ha ezt követően – a megfelelő következtetéseket levonva – nem kísérletezett többé a becsületes emberré válással?
Hogy a fenti interjú olykor egészen megindító részleteit mennyire vehetjük készpénznek, az persze erősen kérdéses. Nézetem szerint talán inkább ne vegyük annak – már csak azért sem, mert „hősünk” mint látjuk, pillanatok alatt képes megfelezi bárminemű készpénzt. Annál jobban hihetünk a tanúvallomásoknak, rendőrségi jelentéseknek és tényközlő híreknek, melyek szintén nem mentesek a legendásnak tűnő elemektől. Pestik pályája csúcsán nyilvánvalóan fogalommá vált. Egészen abszurd azokat a bűneseteket olvasni, ahol valójában semmiféle bűncselekményt nem követett el.
Több alkalommal előfordult ugyanis, hogy nevének puszta említésével rakatta le a pénzeszsákokat az utazóval, vagyis a Pestik név erejével vette el jó néhány ember pénzét.
Az 1890-es években már a „modern szellemet” sem vetette meg, a Wertheim-szekrények kinyitásában komoly gyakorlati tudást halmozott fel. Személye köré a 19. század végén már legendák fonódtak. „Pestik itt, Pestik ott, Pestik mindenütt és sehol” – kesereg a vármegyei lap, hozzátéve hogy a felajzott csendőrök szinte minden jámbor szegénylegényben Pestiket látnak. Amikor meg valóban felbukkant, akkor nem ismerték fel. Így fordulhatott elő az 1892-es szabadulását követően, hogy az újfent őt üldöző lovas csendőröket saját maga vezette át egy szomszédos faluba, mondván arra látott egy gyanús alakot. A nép egyszerre imádta és rettegett tőle. A vagyonos családok csak rettegtek. Amikor 1892 őszén híre ment, hogy az újhelyi hegyekben csavarog, a városi felső középosztálynak egyként rándult görcsbe a gyomra. Az egyik előkelő család esetéről külön is cikkezett a korabeli sajtó. Szár-hegyi nyaralójában a családfő katonai távollétének idején a gyermekeit és magát féltő családanya éjjeleket virrasztott át nyugtalanságában – hiszen a szóbeszéd szerint Pestik ott jár…
Az ajtókat, ablakokat becsukta, a bejáratokat bútorokkal elbarikádozta. A háznál az egyetlen számba vehető férfi a mindössze 16 éves cselédfiú volt, aki magához vette a gazda duplacsövű fegyverét. Esténként azzal várta a haramiát a veranda alatti szőlőlugasba bújva. Egyik éjjel gyanús neszt hallott a gyümölcsöskert felől. Majd határozott, lassú léptek zörejét is, aztán meglátott egy közeledő árnyat. A cselédfiú összeszedte minden bátorságát, célzott és lőtt. A vérfagyasztó halálordítás, majd fájdalmas I-Á verte fel az éjszaka csendjét – az inas gazdája éjjeli őrjáraton lévő szamarát lőtte meg.
Pestik rovásán ekkortájt persze jóval több volt már, mint egy szamár élete és egy cselédfiú kétségesre fordult egzisztenciája. Hogy pontosan mi, arról a következő, befejező számban esik szó!
