Az „Emlősként a vizekben” című blogbejegyzésem előző részében a cetek evolúcióját, a szárazföldi ősök vízi életmódra történő áttérésének folyamatát helyeztem a középpontba. Jelen írásomban azonban napjaink cetjeinek életmódjáról, biológiájáról szeretnék írni.
A cetek tüdővel lélegző, melegvérű emlősök. Két nagy alrendbe sorolhatóak: a sziláscetek – ilyen például a szürke bálna – és a fogascetek – például delfilnek – alrendjébe. A cetek többsége a tengerek lakója, azonban vannak kistestű cetfajok, amelyek édesvízben élnek.
Fotó: Fabian Michenet
Csupasz testük áramvonalas, mellső végtagjaik az evolúciós folyamatok során úszólábakká módosultak. A hátsó végtagok ellenben teljesen elcsökevényesedtek, a medenceövet is csupán egyetlen csont képviseli. A vízi életmódhoz történő adaptációs mechanizmusok azonban nem csak végtagjaikon figyelhetőek meg: agykoponyájuk csontjai a koponya tetejére, orrnyílásaik a koponyatetőre kerültek.
Fotó: viasaletravel.hu
Úszásuk a gerincoszlop függőleges mozgatásával valósul meg, mely mozgás során a vízszintes helyzetű farokúszó is meghatározó szerepet kap. (A halak és hüllők úszás közben gerincoszlopukat oldalirányban mozgatják.) A cetek farokúszója semmiféle kapcsolatot vagy hasonlóságot nem mutat a halak farokúszójával, benne csont nem található. Egyes fajoknál hátuszony is megfigyelhető. A cetek bőre alatt található zsírréteg hőszigetelő szerepet tölt be, mely különösen szükséges a hideg, jeges tengervizekben élő fajok esetében. Faggyú- és izzadságmirigyiek nincsenek. A cetek kültakaróján apró élőlények, mint például algák vagy kagylók telepedhetnek meg.
Fotó: tudas.hu
Szemeik aprók, szaglásuk gyenge. Többségük, hasonlóan a denevérekhez, ultrahangot használ a tájékozódáshoz. Hangszálaik nincsenek, hangadásra bonyolult orrjárataik alakjának változtatásával képesek. Légzésük során légköri oxigént hasznosítanak, ami azt jelenti, hogy hasonlóan az emberhez, a vízfelszín alá merülve nem tudnak lélegezni. Ennek ellenére még sincs szükségük arra, hogy percenként a felszínre ússzanak levegőért. Az evolúciós folyamatok során képessé váltak arra, hogy hosszú ideig, akár több, mint egy óráig is kibírják levegővétel nélkül a vízben. Irodalmi adatok alapján egyes cetek merülési mélysége olykor 1-2000 méter is lehet, például a Cuvier-féle csőröscet esetében figyeltek már meg 1899 méter mélyre történő merülést, mely során az egyed 81 percen keresztül nem bukkant a vízfelszínre levegőt venni. Egyetlen légvétellel képesek kicserélni a tüdejükben tárolt levegő 90%-át. Vérükben és izmaikban sokkal több az oxigén megkötésére és tárolására alkalmas molekula. Mi, emberek ezzel szemben egy légvétel során, a tüdőnkben található levegőnek csupán a 10%-át tudjuk kicserélni. A cetek légcseréjük során ezáltal jelentősen több szén-dioxidot tudnak leadni, és ezáltal számottevően több oxigént tudnak felvenni, mint mi. Merülésük során a szívverés lelassul, az erek összehúzódnak, lassul a sejtanyagcsere. Azonban, mivel légzésük nem automatikus, alvásuk során agyuk egyik féltekéje mindig éber állapotban marad.
Egy kék bálna preparált szíve. Fotó: Bernd Settnik
Táplálkozásukat tekintve egyes fajok planktonnal táplálkoznak (pl. sziláscetek), míg mások ragadozó életmódot folytatnak (pl. kardszárnyú delfin). Szervezetük a környezetükkel összehasonlítva alacsonyabb koncentrációkban tartalmaz sót, mint a tengervíz, azaz hipoozmotikus élőlények. Folyadékszükségletüket leginkább táplálékukból szerzik. A sziláscetek csoportjába tartozó élőlényeknek nincsenek fogaik, helyettük szájüregükben ún. szilák találhatóak, amelyek a táplálék vízből történő kiszűrésében játszanak szerepet.
Fotó: iStock
Vemhességi idejük hosszú, a nagy ámbráscet 440, a kardszárnyú delfin 420, a kék bálna 330 napig hordozza szíve alatt kicsinyét. Utódaik farokkal kifelé jönnek világra, és a vajúdó nőstényt segítő fajtársak azonnal a vízfelszínre tolják az újszülöttet, hogy levegőt vegyen. Az anyaállatok a borjút sokáig, egyes fajok esetében akár több, mint egy évig is szoptatják. Szoros kötelék alakul ki közöttük. A fiatalok 7-10 éves korukban válnak ivaréretté.
Különleges, egészen varázslatos élőlények a cetek, azonban földünk legnagyobb testű emlősei közül több fajt sajnos a kihalás szélére sodort a vadászat.
