– turizmus Sátoraljaújhelyen régen és most
Azt hiszem nem árulok el titkot senkinek sem azzal, hogy az utóbbi évtized(ek)ben Sátoraljaújhely és igazából az egész Zemplén fejlesztésének elsődleges iránya a turizmus, az idegenforgalom elősegítése lett. A helyi törekvések és az országos fejlesztési program szerencsés együttállásának következményeként kezdenek látszani az eredmények, és egyre többet hallani városunkban is olyan turisztikai beruházás megkezdéséről, melyet túlzás nélkül illethetünk a monumentális jelzővel.
Az viszont valószínűleg nem mindenki számára ismeretes, hogy Sátoraljaújhely városa nem először jelöli meg az idegenforgalmat elsődleges fejlődési irányaként, hiszen közel száz évvel ezelőtt, a két világháború között erre már volt precedens. E döntésben a legfőbb tényező – mint az élet oly sok más területén is akkoriban – az első világháborút lezáró trianoni béke területi változtatásai volt. Sátoraljaújhelytől a trianoni határ területének jelentős részével együtt a további gazdasági fejlődés lehetőségét is elvette, így már az 1920-es években előtérbe került az idegenforgalom fejlesztése, mint a város és a térség számára egyetlen kitörési irány.
Korábban is voltak már, akik felfedezték Zemplén vidékének természeti szépségét, azonban a 20. század elejéig a turisták és kirándulók úticélja elsősorban a Tátra volt, csak az első világháború utáni trianoni határok meghúzását követően értékelődtek fel túrázási lehetőségként és célpontként az ország középhegységei. Így tehát az országos turisztikai tendenciák és a helyi törekvések találkozásával, a trianoni sokk utáni felocsúdáskor, 1926-ban a páratlan szépségű és változatosságú Tokaj-Hegyalján is létrejött osztálya a Magyar Turista Egyesületnek, mely a Sátoraljaújhelyi Athletikai Club turista szakosztályából nőtte ki magát. A Hegyaljai Osztály alakuló közgyűlését 1926. július 6-án az akkori városháza, azaz múzeumunk épületében tartották nagy nyilvánosság előtt. A Turisták Lapja korabeli számának beszámolója szerint „ott volt a város intelligenciájának színe-java”.
Az MTE Hegyaljai Osztályának taglétszáma következő évben már 200 fő körül mozgott, a tagság előnyei közé tartozott a szervezett kirándulásokon való részvétel, jogosultság az egyesület szaklapjára, a Turisták Lapjára, az államvasutakon félárú jeggyel utazhattak a kirándulások alkalmával és további helyszíni kedvezményeket is kaphattak. Az egyesület országos és helyi vezetői is Sátoraljaújhely üdülővárossá való fejlesztésében – a „magyar Graz” kialakításában – látták a jövőt, koncepciójukat pedig a város és vármegye vezetői közül is sokan támogatták. Hozzá is láttak a megvalósításhoz: kijárták például a MÁV-nál, hogy Miskolcról, Nyíregyházáról és Debrecenből hétvégénként 50%-os kedvezménnyel utazhasson bárki Sátoraljaújhelyre, tervek születtek útjelzések elhelyezésére, menedékház és a Magas-hegyen kilátó építésére, szálláshelyek létrehozására és széleskörű marketing- és reklámtevékenység elvégzésére is.
1929. október 20-án Sátoraljaújhelyen, a Vármegyeháza dísztermében tartotta a Magyar Turista Szövetség jubileumi, tizedik vándorgyűlését. A nagyszabású eseményen tiszteletüket tették az országos politikai és közélet előkelő szereplői, emellett természetesen a teljes városi és vármegyei elit is felsorakozott, valamint az országból 60-nál is több turistacsoport érkezett.
A Hegyaljai Osztály két évtizedes működése során szervezeti/személyi kérdésekben erősen megosztott volt, gyakran váltották egymást az elnökök, főtitkárok és egyéb tisztségviselők, akik sok esetben maguktól mondtak le, vagy többször is megpróbáltak lemondani, de a tagság ezt nem fogadta el, de volt, hogy az országos szervezet felszólítására kellett távozniuk, mivel a működés során nem tartották be az előírásokat (nem tartottak közgyűléseket, a tagdíj részesedést nem küldték meg a központnak, a tagsági igazolványokat nem állították ki, de még a felszólításokra sem reagáltak, a központ szerint a 16 osztály közül ilyesmi sehol sem fordult elő). Az elnökök közül azért kiemelendő dr. Oláh István nyugalmazott kúriai bíró, aki 1929-től töltötte be a tisztet 1934-ig és tevékenysége során anyagilag is sokat áldozott a kitűzött célok megvalósítására.
A turista klub a személyi ellentétek ellenére ért el eredményeket, melyek közül a legjelentősebb talán Magas-hegyi kilátó megépítése volt. A kilátó 1927-re készült el, átadásáról pedig – melyre június 29-én került sor – az országos sajtó is beszámolt. Az építtetés költségeit széleskörű összefogás teremtette meg, melyben egyebek mellett a város, a vármegye, Széll József főispán – akiről végül a kilátó a nevét is kapta – és több országos pénzintézet is részt vett.
A kilátó után egy menedékház építését vették tervbe, melyet a Sátor-hegy oldalában 1930-ra sikerült is felépíteni. A menedékház anyagilag nagymértékben megterhelte az osztály költségvetését, de ettől függetlenül tovább haladtak a fejlesztések, 1932 nyarára elkészült egy „táncteremnek” nevezett új épület, mely felülről fedett volt és 40-50 turistának tudott menedéket nyújtani esős, viharos idő esetére. 1936-ban a menedékházat elkezdték átépíteni, turista szállóvá alakítani, ez azonban csak félig-meddig sikerült.
A Hegyaljai Osztálynak 1930 novemberétől ródli és síszakosztálya is volt, a téli sportok népszerűsítésére is nagy figyelmet fordítottak. Még ebben az évben megnyílt a 750 méter hosszú ródlipálya a Magas-hegyen, mely a Nyugodótól indult, a következő szezonra pedig már 600 méteren villanyvilágítással is rendelkezett. A pálya karbantartása nem volt egyszerű, mivel egyrészt a fahordási útvonal keresztezte, másrészt a villanyvezetékek és lámpafoglalatok egy részének is időről-időre „lába kelt”. (Bevallom ennél a résznél komolyan felmerült bennem, hogy irományom címében a híres marx-i idézetet inkább az ótestamentumi „nincs semmi új a nap alatt”-ra cseréljem, azonban mégis maradtam az eredetinél, ugyanis annak folytatásával is terveim voltak). Derék elődeinket azonban ezen kellemetlenségek nem tántorították el, a ródlipálya pedig a következő években is népszerű turisztikai elemnek bizonyult, síelni és ródlizni vágyók százai keresték fel a téli szezonban a sátoraljaújhelyi pályát. A vállalkozás sikerén felbuzdulva 1936-ra elkészült a sípálya is a Magas-hegy északi oldalán, 2 300 méter hosszan.
A fejlődés lendületét és az előremutató egyesületi tendenciákat azonban a 20. századi történelem másik neuralgikus pontja, a második világháború törte meg, majd az azt követő szocialista/kommunista rendszer alatt teljesen átalakult a fontossági sorrend a fejlesztések – és tulajdonképpen az egész gazdaság – szempontjából. Ráadásul az egyesületeket is sorra felszámolta a pártállam, így az MTE és annak Hegyaljai Osztálya is megszűnt létezni, és ezzel együtt Sátoraljaújhely és környéke turisztikai jellegű fejlesztéseinek első szakasza is mondhatni tragikus véget ért.
A rendszerváltás után, de még inkább az ezredfordulót követően az aktuális városvezetés ismét arra a következtetésre jutott, hogy Sátoraljaújhely és térsége számára a korlátozott gazdasági lehetőségek között az idegenforgalom és az aktív turizmus rejti a hosszútávú fejlődés lehetőségét, így ezen a területen zajlottak és zajlanak a legnagyobb volumenű fejlesztések, melyek elsősorban a várost körülölelő hegyekben rejlő lehetőségeket igyekeznek a legkülönfélébb módokon kiaknázni. A célok eléréséért a város és a civil szervezetek gyakran szorosan együttműködnek. Írásomnak nem célja a jelenlegi eredmények részletezése, csupán érdekes párhuzamok felvillantása, éppen ezért csak említésszerűen és a teljesség igénye nélkül emelnék ki a mostanában megvalósult/megvalósuló fejlesztések közül néhányat: a kilátó felújítása/újjáépítése, szálláshely létesítése a kirándulók számára, a sípálya és változatos téli sportokra alkalmas magas-hegyi komplexum folyamatos modernizálása, bővítése, stb.
Remélem kezd azért valamiféle ciklikusság kirajzolódni a kedves Olvasó számára is. Nem véletlen ugyanis, hogy a hasonlóságokat igyekeztem kidomborítani, a címbéli idézet ugyanis így folytatódik „…s ami egykor tragédia volt, második kiadásban komédia…” Bízzunk benne tehát, hogy Marx ezen kijelentését nem cáfolja meg a történelem – ahogy sok másik gondolatával tette – és a saját témánkra vonatkoztatva, Sátoraljaújhely turisztikai célú felvirágoztatásának projektje második nekifutását már elkerülik a világtörténelem viharai, tragédiái és meghozza a város számára a remélt fejlődést.
(u.i. Tisztában vagyok vele, és a szemfüles Olvasó – némileg joggal – szememre is vetheti, hogy a kölcsönzött idézetemnek több formája, fordítása is elérhető, és nem is Marx véli úgy, hogy a történelem ismétli önmagát, hanem Hegelről mondja ezt Marx, és azt egészíti ki a folytatással, de ennek pontos filozófiai fejtegetése egyrészt nagyon messzire vinne a témától, másrészt – bevallom – korántsem rendelkezem olyan szintű ismeretekkel, ami ezt lehetővé tenné… Azt meg, hogy az idézet változatai közül az témának legjobban megfelelőt választottam, talán megbocsátja nekem a Tisztelt Olvasó arra való tekintettel, hogy ezek az első szárnypróbálgatásaim a blogon. )
Felhasznált irodalom:
CSORBA Csaba: Sátoraljaújhely városkönyve: 750 év krónikája. Sátoraljaújhely, 2011.
GODZSÁK Attila: A Magyar Turista Egyesület Hegyaljai Osztályának története. Kézirat.
Sátoraljaújhely lexikona. (szerkbiz. FEHÉR József et al.). Sátoraljaújhely, 2001.
