A spanyolbeteg Sátoraljaújhely

„Minden egyéb, csak nem nátha”

Alig több mint 100 esztendővel ezelőtt egy új típusú influenzajárvány söpört végig Európában. Az influenza A-vírustörzséhez sorolt, spanyolnátha néven elhíresült ragály összességében több áldozatot szedett, mint a négy éven keresztül pusztító Nagy Háború. A spanyolnátha magyarországi lefolyásának átfogó feldolgozásával, a mindennapi életre, valamint a politikatörténetre gyakorolt hatásainak részletes feltárásával még adós a hazai történettudomány.

Sokáig alig kapott bármiféle publicitást a téma, mígnem Géra Eleonóra 2009-ben megjelent tanulmányában a Fővárosi Jegyzőkönyvek alapján részletesen feldolgozta és közzétette a ragály budapesti lefolyását, a meghozott óvintézkedéseket, valamint a járvány fővárosi társadalmi visszhangjait, hatásait. A spanyolnátha jövőbeni átfogó, monografikus feldolgozásához nélkülözhetetlenek a lokális kutatások: a helytörténeti anyagban fennmaradt források és a korabeli helyi sajtótermékek szisztematikus áttekintése, értékelése. Az alábbi írás a világtörténelem eddigi legpusztítóbb járványának vázlatos története és magyarországi megjelenése mellett részletesen bemutatja azt, hogy hogyan élte meg Zemplén vármegye székvárosa, Sátoraljaújhely a járvány legkritikusabb heteit. 

Miért éppen „spanyol”? 

A betegség elnevezésének oka roppant prózai. Mivel Spanyolország az első világháborúban semleges állam maradt, az egymással hadban álló, s a kontinensnyi méretűvé dagadó járvány hírének demoralizáló hatásaitól tartó országokkal ellentétben nem állt érdekében eltitkolni a tényeket. Spanyolországban beszéltek először erről a betegségről súlyának megfelelő mértékben és teljes nyíltsággal, ezért a spanyolokról nevezték el azt. Bizonyára külön tanulmányt is megérdemelne, hogy mindez vajon milyen hatással volt az országimázs szempontjából, de térjünk vissza magára a betegségre. Az egyes becslések szerint az emberiség közel ötödét 1918-19-ben három hullámban megfertőző járvány elsőként az Amerikai Egyesült Államokban bukkant fel. Az antant oldalán hadba lépő amerikai hadsereg hozta magával előbb Franciaországba, majd onnan Olaszországba. Az Isonzó mentén élethalálharcot vívó osztrák-magyar közös hadsereg katonái az erősítésként érkezett tengerentúli szövetségesek által megfertőzött olaszoktól kaphatták el a kórt, 1918 nyárutóján. Magyarországon már ekkor jelentősen megugrott a tüdőgyulladásos megbetegedések száma, ám ennek különösebb jelentőséget még senki sem tulajdonított a világháború véres végjátékában. Amikor azonban a háborús vereség mellett testi és lelki sebekkel terhelt katonaság több szakaszban megkezdte hazatérését, a hátország elgyötört lakosságát villámgyorsan maga alá gyűrte a kór. Megkezdődött a spanyolnátha vad haláltánca. 

A „Beteg város”

Egy komor, engesztelhetetlen szellem kószál a pesti utcákon, amelyet a négyesztendős hadjáratban eddig nem ismertünk: a részvétlen, természetes mindennapi halál, amely többé nem ád időt ahhoz, hogy elmúlott kedveseinket megsirassuk, ismerőseink koporsójától elbúcsúzzunk, jóbarátaink elhunytára hosszadalmasan gondoljunk: mert újra és újra sújt körülöttünk a halál.

Krúdy Gyula

A fenti sorokat Krúdy Gyula írta a spanyolnátha-járvány pesti eseményeit bemutató Beteg város című novellájában, s nála érzékletesebben aligha tudná bárki is megfogni a lényeget. Valóban: a szokatlanul szép kora őszi időjárás, a kézzelfogható közelségbe kerülő béke, továbbá a nemzeti függetlenség és polgári átalakulás reményei nehezen voltak összeegyeztethetőek a válogatás nélkül kaszáló „spanyollal”. Mire a fővárosi hatóságok észbe kaptak, már késő volt. Budapesten október első felében mintegy 12 ezer megbetegedést regisztráltak, s a kimutatások szerint 700, a spanyolkórral összefüggésbe hozható haláleset történt két és fél hét leforgása alatt. Ezt követően került csak sor szigorúbb preventív intézkedések bevezetésére: a mozik, kávéházak, színházak forgalmának korlátozására, valamint a kórházak és a lakosság fertőtlenítésre is alkalmas szappannal történő ellátására. A történelem azonban nem kedvezett a járványgörbe ellaposodásának. Az 1918. október 31-én megalakult Károlyi-kabinet hatályon kívül helyezte a korlátozó rendelkezéseket, népgyűlés népgyűlést követett, a járvány terjedt és tovább szedte áldozatait. Budapestre özönlöttek a nincstelen menekültek és a frontról hazatérő katonák, miközben kígyózó sorok álltak színházjegyekért, sorra adták a mozik az új filmeket és tánciskolák nyíltak. Amelyik háznál akadt egy zongora, már kora délután felcsavarták a szőnyeget.

Az életben maradottak részeg kalamajkája ez, elveszett életünknek halálos sikolya, hogy csak azért is, sose halunk meg – mikor mindnyájan meghalunk

– idézi a korabeli fővárosi sajtó sommás véleményét az 1918-as összeomlás és forradalom történetéről írott nagyszerű könyvében Hatos Pál. Nem csoda hát, hogy a spanyolnátha-betegek száma csak december közepére mutatott lassú csökkenést, hogy aztán a természet erejének köszönhetően 1919 elején hirtelen véget érjen. Addigra azonban már „lehajtott fejjel áll a boldog pesti ember. Erre senki sem kártyázott a városban.” – jegyezte meg sommásan Krúdy.       

A spanyolnátha megjelenése Sátoraljaújhelyen

Noha a járvány már a nyárutón itt is felütötte a fejét, az újhelyi sajtóban október elejétől szaporodtak a spanyolnátha okozta halálesetekről szóló híradások, s jelentek meg a járványról szóló, kritikus vezércikkek, kisebb tárcák. A Felsőmagyarországi Hírlap (továbbiakban: Hírlap) október 5-i számában „Szüreti színek” címmel jegyzett írás szerzője szerint

Nem is szüretelnek ma a hegyeken. Csak dolgoznak. Szőlőt szednek. Mustot sajtolnak, préselnek, törkölyt gyártanak. A szüret elment, elbujdosott. Elment a jókedv, az elégedettség után….Kinek van ma szüretelni kedve!? A halálnak…Borzalom de ez a szüret most ijesztően bő. Itt, idehaza is a front mögött. Nap-nap mellett mindenfelé hullnak, esnek az emberek. Tragikusnál tragikusabb halálesetekkel tarkítottak a lapok: pusztít a spanyol, szüretel a halál.

Az anyakönyvi nyilvántartások adatai szerint Sátoraljaújhelyen október hónapban 59 haláleset történt, melyből 17 alkalommal a spanyolnáthát jelölték meg okként. A járvány terjedésével összefüggésbe hozható első preventív intézkedésekre október 3-án került sor. Ekkor Dókus Gyula alispán háromheti időtartamra, vagyis október 24-ig elrendelte az összes tanintézet bezárását. Mondhatjuk, ez az intézkedés bizonyos értelemben megelőzte a korát. A vármegyéhez ugyanis csak október 12-én érkezett meg Wekerle Sándor belügyminiszter leirata, melyben 5 nap tanítási szünet elrendelését írta elő, ám csak abban az esetben, ha a fertőző betegség iskolákban is jelentkezik. A leiratban emellett szó esik a közterületek, nyilvános helyiségek, valamint a közlekedési eszközök tisztaságának biztosításáról is. Az alispán hatáskörébe került a vármegyei igazgatás alá tartozó hatóságok járványügyben hozott utasításokkal történő ellátása és azok betartatása. A belügyminiszteri leirat érdekessége, hogy részletesen szerepel benne a betegség tüneteinek jellemzése:

A baj legtöbb esetben bágyadtsággal, borzongással, váltakozó forrósággal kezdődik, amelyhez nátha, szemhurut, fejfájás, köhögés, a hát, a derék és a végtagok fájása járul. A betegség fertőző csirálya, (ragálya) a beteg orrából, torkából és tüdejéből származó nyálkában van, amely a beteg tüsszentése, köhögése, úgyszintén a beteggel, vagy a beteg használta tárgyakkal való érintkezés útján jut az egészségesre. Aki a beteggel érintkezik, gondosan mosakodjék, száját többször öblögesse, óvakodjon attól, hogy a beteg reá köhögjön és óvakodjék a meghűléstől. A beteg felgyógyulása után a lakást gondosan kell kitakarítani és jól kiszellőztetni. A közönséget figyelmeztetni kell, hogy lakását és mindazt, amivel érintkezésbe jut, tisztán tartsa, figyelmeztetni kell arra is, hogy a betegség különösen zárt, zsúfolt helyiségekben terjed leginkább. Nyilvános helyiségek (pl. mulatók, italmérések stb.) látogatásától tehát mindenki saját egészségének megóvása érdekében lehetőleg tartózkodjék. A zsúfolt, tisztátalan közlekedési eszközök szintén alkalmat adhatnak a betegség továbbterjedésére.

Bár ez a központi tájékoztató mai szemmel olvasva is nagyon mértékadónak és részletesnek tűnik, úgy fest, a helyi tájékoztatás hatékonysága jócskán elmaradt a kívánt mértéktől. A  Hírlap éles hangnemben méltatlankodott amiatt, hogy amíg más városokban hirdetmények útján tájékoztatják a lakosságot a védekezésről, addig Újhelyben „összetett kezekkel sopánkodnak a betegség terjedése miatt és senkinek sem jut eszébe óvintézkedéseket tenni.” 

A lap figyelmeztet arra, hogy az 1876. évi XIV. tc. 80. szakasza alapján a megbetegedési esetek kötelező bejelentése is elrendelhető volna. Annak ellenére is, hogy a spanyolnátha nincs felsorolva a hatósági beavatkozást igénylő betegségek között. Az írás a spanyolkórban szenvedő városiak körében ekkor 3-4%-os halálozási arányról számolt be. A helyzet ettől kezdve napról-napra súlyosbodott. Az október 12-én megjelent híradások szerint szinte alig volt már ház a városban, ahol ne ütötte volna fel a fejét a betegség. A helyi orvosok tájékoztatására hivatkozva a lap ugyanakkor megjegyezte, hogy más városokhoz viszonyítva a betegség Újhelyben még jóindulatúnak számít. Ez persze erősen viszonylagos megállapítás lehetett, hiszen a megyei főorvos október közepi jelentése szerint a vármegye közegészségügyi helyzete romlott, a járványos megbetegedések száma folyamatosan emelkedett. A Hírlap kolozsvári példára hivatkozva javasolta, hogy a tiszti főorvos hozzon rendeletet a városi gyógyszertárak folyamatos, éjjel-nappali, az ünnepnapokat is magában foglaló nyitva tartására. 

„Rövid szenvedés után elhunyt”

A spanyolnáthával kapcsolatba hozható, október közepétől igencsak megszaporodó számú halálhírek szinte kivétel nélkül gyors lefolyású megbetegedésre engednek következtetni. A köhögéssel és magas lázzal járó vírust nemhiába emlegették 24 órás betegségként: akinél súlyosabb tünetek jelentkeztek, az nem sok jóra számíthatott. 

Egy sátoraljaújhelyi lány hirtelen halála Miskolcon címmel október 9-i Hírlap arról számolt be, hogy a sátoraljaújhelyi vonattal a miskolci pályaudvar felé utazó 16 éves lány hirtelen rosszul lett, s még az orvosi segítség kiérkezése előtt meghalt. A későbbi kórházi boncolás eredménye a spanyol betegséget jelölte meg okként. A spanyolnátha ráadásul nem válogatott. Bár országos szinten kimutathatóak bizonyos tendenciák életkor és nemek vonatkozásában, gyakorlatilag senki sem érezhette magát biztonságban a járvány kapcsán, s természetes, hogy a betegség társadalmi státustól és pozíciótól függetlenül szedte áldozatait. 1918. október 9-én számoltak be a lapok a Tiszáninneni Református egyházkerület püspökének, Tüdős Istvánnak a haláláról, aki 19 esztendős lányának ugyancsak a spanyolnátha okozta halálát követően hunyt el a betegségben. 1918. október 14-én Dókus László sátoraljaújhelyi főszolgabírót ragadta el a spanyolkór, érzékeny veszteséget okozva ezzel a vármegyének és a városnak egyaránt. 

Szellőztetéssel és nikotinnal a spanyolnátha ellen

A városi közegészségügyi bizottság végül október 24-én ülésezett, s több szigorító rendelkezést is hozott: 8 napra betiltották a városi mozielőadásokat, továbbá 14 napra a hangversenyeket, népgyűléseket, sportrendezvényeket, táncmulatságokat. A vendéglőket utasították, hogy a vendégeik részére tartsanak készenlétben mosdóvizet. Addigra azonban – hasonlóan a fővároshoz és a vidék Magyarországához – a spanyolkór megfékezhetetlenné vált Sátoraljaújhelyen. A Hírlap egyszerre szívszorító és vészjósló hangvételű vezércikkben számol be a spanyolnátha-járvány okán kialakult helyzetről:

A végzet emberpusztító hatalmának eme újabb fájdalmas megnyilatkozása előtt tehetetlenül állunk. Nincs világosság a vak sötétségben. Tapogatózunk. Az emberi elme, az orvosi tudás sok gyilkos kórt bevilágító fáklyája evvel a ragállyal szemben, ami minden egyéb csak nem nátha, halvány pislákoló mécsessé válik.

A lap teljes társadalmi összefogást szorgalmazott a járvány megfékezésére, mindemellett egy meglehetősen komplex prevenciós intézménycsomagot is javasolt a döntéshozóknak.  Így az országos hadigondozó hivatal használatában lévő, üresen álló barakkok megfertőződött polgári lakosok részére történő megigénylését, valamint a város területén szolgálatot teljesítő katonai orvosok gyógykezelésbe történő bevonását. A gyógyszertárak éjjeli nyitva tartásának bevezetését, az éjjeli villanyvilágítás visszaállítását, a bérkocsik számára éjjeli szolgálattételt és a spanyolkórban megbetegedtek naponkénti bejelentését. A lap javaslatot tett a betegek által lakott házak vörös cédulával történő megjelölésére, a városi fertőtlenítők létszámának 10 fővel történő bővítésére, a hivatali helyiségek déli szünetek alatti szellőztetésére és fertőtlenítésére, az udvarok, lépcsők tisztántartására és tartatására, továbbá a csatornanyílások naponkénti fertőtlenítésére. Indítványozta a hatósági tejcsarnok tejkészletének kizárólag a betegségben szenvedők részére történő biztosítását, a járványos betegségben elhaltak halottas kocsin – és nem vállon – történő szállítását, halottak napján a temetők látogatásának megtiltását, a népkonyha megnyitását a szegény sorsúak előtt, hetenkénti orvosi konzíliumok összehívását, végezetül a városi járvány bizottság megalakítását. Mindent egybevetve ebből a valóban előremutató javaslatfolyamból világosan kiderül az, hogy ekkor mi minden nem került még rendeleti szinten bevezetésre a járványtól szenvedő Sátoraljaújhelyen. Tartozunk annyival az igazságnak, hogy ugyanebben a lapszámban egy, mai szemmel inkább meghökkentőnek tűnő védekezési tanácsot is megosztottak a lakossággal. Az egyik leghathatósabb prevenciós módszerként emlegették a dohányzást – aláhúzva, hogy ennek tudományos bizonyítéka még nincs. Az okfejtés szerint a nikotin a tüdőre lerakódva egyfajta sterilizáló réteget képez és megszünteti a bacilusok életfeltételeit. A lap szerint azoknál a nőknél, akik nem dohányoznak, jóval nagyobb a megbetegedések száma. Az újság kérte a Pénzügyigazgatóságot, hogy a dohányosok részére dupla adag dohányt utaljanak ki a jövőben. Hogy ez a jóhiszeműnek tűnő tanács mennyire állná ki a modern orvostudomány próbáját, nem tisztünk eldönteni. 

A spanyolnátha és a forradalom lázában égő Sátoraljaújhely

Akárhogyan is volt, a közvélemény által óhajtott szigorítási javaslatokon végül átgázolt a történelem vaskereke. A következő lapszám már a november 3-i, a Kossuth-szobor körüli térre tervezett nagygyűlésre hívta a városlakókat, a Zemplénmegyei Függetlenségi Párt, a Radikális Párt és a Szociáldemokrata Párt felhívását tolmácsolva. Ezt megelőzően a helyi Nemzeti Tanács megalakulására hatalmas tömeg zsúfolódott össze a városháza tanácstermében. A városháza előtt is több százan gyűltek egybe, hallgatták a szónoklatokat, majd csoportokba verődve olvasták a Kardos gyógyszertár és a Dubay cukrászda ablakába kihelyezett, országos hírekről szóló különkiadásokat. Hasonló forgatókönyv zajlott tehát itt is, mint Budapesten, vagy a vidék nagyobb városaiban: a járvány tombolása közepette egymást érték a tömegrendezvények, tüntetések, gyűlések. November elején ráadásul súlyos zavargások is történtek a városban, a közrend a forradalmi napokban időlegesen felbomlott, miközben a spanyolnátha tovább szedte áldozatait. Az országos amnesztiának köszönhetően a sátoraljaújhelyi fogházból is kiszabadult 112 fogva tartott, köztük a „betörők királya” jelzővel illetett Szarvas Pestik Mihály is. Az ő alakjában alighanem a korabeli „viszkis rablót” tisztelhetjük, a lap leplezetlen rokonszenvvel írt róla. A Károlyi-kormány amnesztiarendelete nem várt lehetőséget adott a rövid megszakításokkal 1875 óta rács mögött ülő haramiának – ám ezzel sajnos nem tudott élni. A szabadulás pillanatában ugyanis spanyol betegség kötötte ágyhoz, s a magas láz miatt interjút sem volt képes már adni. A járvány ekkorra tehát a fegyházat is elérte. 

A város a spanyolnátha és a forradalom lázában égett. A háború befejeződése és a független Magyarország megszületése felett érzett eufóriában sokan elvesztették realitásérzéküket. Az akkor 59 esztendős, nemzetőrnek állt egykori újhelyi színész, Aradi Kálmán hazafias hevülettől feltüzelve lábon próbálta meg kihordani a spanyolkórt. Kísérletének eredményéről nem találtunk további híradásokat. Valószínűleg csak a vakszerencsének tudható be az, hogy a november eleji helyi hírek a járvány csökkenéséről számolnak be. A helyzeten némiképp javíthatott az a körülmény, hogy a hónap közepén több újhelyi orvos is hazatért a harctérről, s rövid hirdetésekben jelzete újbóli praktizálásának megkezdését. A forradalmi napok után konszolidálódó helyzetben a helyi központi hatalom is észbe kapott a járvány ügyében, s több intézkedést is hozott. Megkezdte működését a Népjóléti Ügyosztály.  A szervezet első intézkedéseként kijárta a kormánynál a hadigondozó hivatal által működtetett városi barakkórház népjóléti célokra történő részleges használatát. A 3300 ágyas ellátó helyen ekkor mindössze 700 ágy volt foglalt, s az orvosi rendelőkkel és konyhával ellátott épületegyüttes sokat enyhített a beteg polgári lakosság ellátásán. A halálozási statisztika némiképp javult az előző havihoz képest: novemberben összesen 37 halálos áldozatot szedett a spanyolnátha a városban. A járvány elleni védekezést ugyanakkor a munkaerőhiány is nehezítette, amely súlyos gondot okozott a városi szemétszállítás területén.  

November végén végül a városvezetők döntöttek a mozielőadások szüneteltetéséről, s újra bezárták az összes városi iskolát december 15-ig. Ez utóbbi intézkedés a járványügyben amúgy is kritikus Hírlap szerkesztőségében igen heves indulatokat váltott ki.   

A lap december 11-i számában kifakadt, hogy a hatóság valósággal tojástáncot járat az iskolákkal. Mindezt annak ellenére, hogy a betegség addig a tanuló ifjúság köreiben bizonyult a legártatlanabbnak, s bár helyeslendő lenne az iskolák bezárása, de csak akkor, ha ez más intézkedéssel is összhangban lenne. A hónap közepén lejáró iskolai járványszünetet ekkor már január 6-ig meghosszabbították. A lap szerint az iskolák bezárása édeskevés addig, amíg a városban tömeges rendezvényekre kerül sor. A szerkesztőség szerint az intézkedésekben fejetlenség tapasztalható. A népkonyha betiltásával gyermekek százait éhségnek teszik ki. A lap súlyozásra hívja fel a figyelmet: cipőt osztani szükséges, de népgyűlést tartani nem lenne létfontosságú. A lap „végre öntudatos, nem kapkodó, hanem egészséges egészségügyi helyi politikát” követel, „mely számol mindennel és a legfontosabb érdekek szemmel tartásával nem tűri, hogy másrészről keresztezzék és céltalanítsák intézkedéseit.” 

Epilógus

A december végi, majd az 1919. január eleji híradásokban már kevesebb szó esik a járvány pusztításáról, annál több a háborút lezáró, baljóslatú béketárgyalásokkal kapcsolatos előkészületekről, hírekről. Előbbi mögött minden bizonnyal az áll, hogy a budapesti és az országos tendenciáknak megfelelően december közepe óta csökkenni kezdett az új estek száma, mígnem január végén a járvány a természet erejénél fogva csaknem teljesen véget ért. A spanyolkór azonban még grasszálásának legutolsó pillanatban is érzékeny veszteséget okozott Sátoraljaújhelyen: a vármegye tisztikarának két jeles tagja, Gortvay Aladár és Nemes Sándor 1919. január 26-án estek a járvány áldozatává. 

A fenti összegzés alapján kitűnik, hogy a háborús évek alatt sokat szenvedett és példás helytállást mutató Sátoraljaújhelyt – hasonlóan a fővároshoz és az ország egészéhez – teljesen legyengült és felkészületlen állapotban érte el a pusztító világjárvány. A meghozott intézkedésekből olykor a halogatás, míg más esetekben a kapkodás érzékelhető. A társadalom hangját képviselő sajtó meglehetősen kritikus megnyilvánulásainak értékelésekor ugyanakkor figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy a járvány terjedésének csúcspontján a politikai változás okozta zűrzavar gyakorlatilag is lehetetlenné tette a spanyolnátha elleni bárminemű fellépést. A küzdelem a ragály ellen ezen körülmények közepette akkor is heroikus volt, ha eredményesnek semmiképpen sem mondható. A spanyolnátha tehát jött, látott és győzött, majd győztesen távozott: világszerte 20-50 millió (egyes becslések szerint 100 millió!) áldozatot szedve. Ahogy Magyarország, úgy Sátoraljaújhely sem lélegezhetett fel sokáig. A spanyolnátha legsúlyosabb hulláma ugyan elsimult, ám a nemzetre és városunkra röviddel ezután újabb, pusztító történelmi viharok vártak.