Az olaszországi emigrációban emlékiratain dolgozó Kossuth Lajos 1890. február 12-én levelet keltezett Sátoraljaújhelybe, melyet a Zemplén című társadalmi és irodalmi lap március 23-i számában teljes terjedelemben leközölt. A levél bizonyos sorai később szállóigévé váltak, s Kossuth Gárdos Aladár szobrászművész által készített, az egykori Piac (ma Fő-) téren álló, 1911-ben leleplezett bronz szobrának talapzatára is felkerültek. A meglehetősen hosszú írásban – melyben a „turini remete” visszaemlékszik fiatalkorának Újhelyben töltött esztendeire – szerepel egy számunkra különösen érdekes említés. A nosztalgiázó Kossuth ezt írja:
…ott látom magamat üldögélni az újhelyi Várhegy akkor még fennállott romjai mellett… Ez elmerengések között kezdtem komolyan számot vetni hazánk történelmének tanulságaival…ott érlelték meg a vidék történelméből kisugárzó inspirációk bennem az elhatározást, a nép s a nép által a haza szabadságának szentelni életemet…
Kossuth Lajos
Hogy az újhelyi romok „kisugárzása” valóban hatással volt-e az államférfi későbbi pályájára, – bár a fenti levélrészlet szerfelett hangzatos – ma már eldönthetetlen. Ami viszont tény, hogy a diákéveit és pályájának korai időszakát Újhelyben töltő Kossuth – aki innen indult ki „a cselekvő élet göröngyös útjára” – az 1820-as, – 30-as években még fennálló romokat látott a Várhegyen.
Visszaemlékezésének hitelét teljes mértékben alátámasztja Matolay Etelének Az újhelyi vár címmel megjelent írása. Az akkor már 78 esztendős Matolay – akinek színes életrajzában a tevékenységi körök között az 1848-as honvéd, alispán, országgyűlési követ és történetíró egyaránt szerepel – 1903. március 18-án botja segítségével kaptatott fel a Várhegyre. Tapasztalatait az Adalékok Zemplénvármegye Történetéhez hasábjain tette közzé. A Várhegyre felérve – mint írja – „fájdalmas meglepetésben” részesült, hiszen a várnak kőtörmeléken kívül nyomát sem lelte. Pontosan tudjuk, milyen lehetett ez az érzés, hiszen bennünket is ugyanez kerített hatalmába 2006 őszén. A különbség azonban lényeges, hiszen Matolay korábbi kirándulásai alkalmával még egészen jelentős részleteit láthatta a várnak. Visszaemlékezéséből kiderül, hogy fiatalon többször is felment a romokhoz. Leírása szerint akkoriban a Várhegy keletre néző, legmagasabb csúcsán „egy bástyának C alakú, mintegy 3 ½ öl magos, és 35-40 lépés hosszú maradványa állott”. Ettől északra, a „hajlásán belül” egy földalatti üreget is felfedezett. A fenti romtól – folytatódik a leírás –
a hegy gerincén éjszak-nyugat felé, vagy 300 lépésnyire, a hol a hegy hirtelen meredeken kezd alászállani, az ormon ismét egy másik bástya maradványa, de már ennek akkor is úgyszólván csak alapja, alig 4-5 lábnyira a földből kiemelkedve.
Nincs okunk kételkedni Matolay Etele visszaemlékezésében, hiszen az eddig elvégzett régészeti feltárásból már tudjuk, hogy a Várhegy platójának ÉNy-i csúcsát egy egyenlő szárú háromszög alaprajzú torony zárta le. Ennek láthatta mintegy 1-1.5 méter magasan álló maradványait a fiatalember. A Várhegy délkeleti (valóban legmagasabb) csúcsán még nem kezdtük meg a feltárást, ám itt – a visszaemlékezéstől függetlenül is – teljes joggal várhatjuk egy torony maradványainak előkerülését. Ennek bizonyos részletei Matolay ifjúkorában még mintegy 6 méter magasságban álltak.
A részletesen leírt maradványokat saját vallomása szerint középiskolás korában észlelte a későbbi alispán, aki 1833 és 1839 között tanult a piaristák újhelyi gimnáziumában. Az első várhegyi látogatásokat hosszabb szünet követte, hiszen Matolay 1840 és 1856 között nem élt Újhelyben. Amikor visszatért szülővárosába, ügyvédként kezdett tevékenykedni, s szabadidejében újra felkereste a várat. Az ott tapasztaltakról így ír: az említett nagy bástyafalnak (vagyis a Várhegy DK-i csúcsán lévő toronynak) márcsak mintegy tizedrészét találtam, mintegy ölnyi magos és széles egyenes faldarabot. Nemsokára azonban ez a faldarab is összeomlott. Ennek okát nem tudta pontosan megmondani: „hír szerént egy Urnapján egyszerre, más hír szerént katonák rombolták szét.” Tény, hogy az 1865. évi pusztulásról a Zempléni Híradó az év június 28-án megjelent száma is írt Újdonságok rovatában: „Ez (t. i. a fal) a legközelebbi urnapi körmenet alatt – mintegy az isteni szentség előtt szintén meghajolni akarván – egészen leomlott.” Egy érdekes forrás viszont azt bizonyítja, hogy a maradék falak nem feltétlenül az isteni szentség előtt roskadtak össze, s pláne nem maguktól. A Szirmay Antal által jegyzett Notitia Historica Comitatus Zempléniensis című kötetnek az egykori vármegyei levéltárban (ma a Magyar Nemzeti Levéltár B.-A.-Z- Megyei levéltárának Sátoraljaújhelyi Fióklevéltára) őrzött példányába Geőcze Tamás egykori levéltárnok a következő bejegyzést tette: „az Ujhelyi várhegyen létezett utolsó, s emlékül szolgáló vár rom darab kőfal ledöntetett 1865-ik év jun. 16-ik napján nem tudni ki által. Geőcze Tamás.” Majd folytatja: „utóbb kiderült, hogy a ledöntés a B. Kellner nevet viselő gyalog Ezred itten tanyázó századbeli közkatonák által pajkosságbul történt.”
Ez utóbbi motívum, vagyis a még fennálló maradványok katonák általi lerombolása tűnik fel Vende Aladár 1900-as években megjelent település leírásában is – vélhetően a fentebb idézett forrás alapján: „A régi vár utolsó romjai még 1865-ben láthatók voltak, akkor azonban ez utolsó falmaradványokat is elpusztították, még pedig tréfából, a báró Kellner nevét viselő ezred ott állomásozó katonái.”
Akárhogyan is volt, Matolay vélhetően utolsó, 1903 tavaszán tett várhegyi látogatásán szomorúan tapasztalta, hogy:
Most már nemcsak ennek a faldarabnak semmi nyoma, de a kőtörmelék az említett pincebejáratot is betemette. Sőt az utóbb említett éjszak-nyugati bástya-maradvány helyén is már csak kőtörmeléket találtam.
Majd lakonikusan megjegyzi: „Valóban kár, sőt vétek az ilyen érdekes várromokat így elpusztulni hagyni”. A fenti visszaemlékezés azért értékes számunkra, mert egy hosszúra mért emberi életút három szakaszára utalva olvashatunk benne a várhegyi maradványokról, s a romok pusztulásáról. Megjelenésének időpontja is lényeges, mivel szinte napra pontosan egy évre rá, 1904 márciusában készítette el Soós Elemér az újhelyi vár alaprajzát, „tekintettel a várhegy fenlapjára és azon talált maradványaira.” A Matolay-féle visszaemlékezések fényében erősen kétséges, hogy Soós jelentősebb maradványokat találhatott még a Várhegyen. Habár az általa közölt alaprajzot – mint a várról fennmaradt, egyetlen ismert rajzi ábrázolást – kényszerűségből mi magunk is használtuk a várról szóló korábbi értekezéseink során, azt nyugodt szívvel tarthatjuk a fantázia szüleményének. Vagy – s talán ez a helytállóbb megfogalmazás az óriási életművet hátrahagyott katonai mérnök fáradozásáról – nevezzük inkább egy teljesen elpusztult vár rekonstrukciós alaprajzának.
A vár eddig feltárt részletei közül a már emlegetett, háromszögletű ÉNy-i torony Soós alaprajzán hatszögletű, az ettől délre feltárt téglalap alaprajzú toronyépület nála nem is szerepel, s a vár DK-i harmadában részlegesen feltárt épületegyüttes alaprajza sem feleltethető meg az általa lerajzoltaknak. A várhoz felvezető egykori út nyomvonalának ábrázolása ugyanakkor helytálló, s említést érdemel, hogy Soós a vár ÉNy-i részén jelölt egy ciszternát – úgy fest, hogy ebben talán igaza volt. Elképzelhető ugyanakkor, hogy valamicske falmaradványok azért még láthatóak voltak az 1900-as években, hiszen a Zemplén vármegye műemlékeiről 1906-ban lajstromot készítő Dudás Gyula Sátoraljaújhely várát is felsorolja a „műrégészeti szempontból jelentős”, elpusztult várak sorában, megjegyezve, hogy „Némi rommaradványai a város felett, az u. n. Várhegyen még feltalálhatók.”.
Talán a Soós féle alaprajzon is feltüntetett ciszternára utalhat Székely Albert megyei főügyész, ügyvéd 1937-ben Mégegyszer az újhelyi Várhegy titka címmel megjelent visszaemlékezése:
Vagy 60-65 év előtt kisdiák koromban magam is láthattam a Várhegy tetején embermagasságú falmaradékokat, és egy mély kutat, vagy ciszternát, melyet gyerekek és itt állomásozott katonák állandóan romboltak és köveket dobáltak a kútba.
Székely visszaemlékezése szerint tehát 1870 körül még embermagasságú falmaradványok voltak a Várhegyen. Ez alapvetően nem mond ellent a Matolay és a Vende-féle leírásoknak (több mint fél évszázad távlatából visszaemlékezve néhány év pontatlanság elképzelhető) s ismétlődő motívumként jelenik meg az itt állomásozott katonák által okozott rombolás is. Székely említést tesz arról is, hogy gyártelepi munkások vasárnaponként „kincskeresés” céljából ásatásokat végeztek a Várhegyen, s egyikük „egy nagy, nehéz, girbe-görbe vaskardot talált, mely tele volt bevágásokkal”. Székely megvásárolta a találótól ezt a tárgyat, s annak papírmásolatát elküldte Pulszky Ferencnek. Ezen kívül több, különlegesnek számító leletről, így „török betűkkel kivésett kardról” továbbá „Egy Árpádkorabeli sisakkal ellátott vitéz” ábrázolásával, valamint „ősi héber betűkkel” ellátott éremről is említést tesz – ez utóbbit a budapesti zsidó múzeumnak adományozta. A felsorolt tárgyak hollétéről nincsen információnk. Abban sem lehetünk ugyanakkor teljesen biztosak, hogy a leleteket valóban a Várhegyen találták-e, netán a jelentős fegyvergyűjteménnyel rendelkező (s a Zemplénvármegyei Múzeum ügyét is lelkesen támogató) Székelynek kreált lelőhely megnevezéssel adták el azokat. Bárhogyan is volt, az akkori újhelyi intelligencia egyik vezéralakjának számító Székely idézett írásának utolsó mondatával maradéktalanul egyetérthetünk: „A Várhegy titka megérdemli a legnagyobb figyelmet!”
A vár iránti figyelem 1937-ben pedig igen erősen megélénkült. Február 7-én Lehoczky Sándor nyugalmazott törvényszéki elnök írt nyílt levelet a Zemplén újság főszerkesztőjéhez – s így a szélesebb városi és vármegyei közvéleményhez – melyben a várhegyi ásatások megkezdését szorgalmazta. A levélíró biztosra vette, hogy „a vár alapfalainak és egyéb alkatrészeinek” feltárásával a város akár idegenforgalmi szempontból is jelentős látnivalóval gazdagodhatna. Mint kiderült, Lehoczky nyitott kapukat döngetett. Február 21-én, ugyancsak a Zemplén hasábjain az újhelyi Felsőkereskedelmi Iskola történelem és földrajz szakos tanára – s egyben igazgatója – a régészeti emlékek iránt igen élénk érdeklődést mutató Visegrádi János ugyanis közölte, hogy előző év nyarán „a polgármesteri hivataltól hivatalos úton” engedélyt kérve és kapva két tanítványával feltáró munkát végzett a várban. Beszámolója szerint mindössze néhány napig dolgoztak, ám így is sikerült napvilágra hozniuk a vár alapfalainak bizonyos részleteit. A rövid ásatás egyik konklúziója az volt, hogy a vár építésénél nagyon gyönge kötőanyagot használtak, s ezzel magyarázták, hogy: „a vár falaiból a talajszint felett napjainkig egy kis rész sem maradt fenn”. Visegrádi ugyanakkor roppant pragmatikus szempontokat vetett fel a vár további kutatására vonatkozóan. Javasolta a várhoz felvezető szerpentin út helyreállítását, a várat körülvevő árok törmeléktől való megtisztítását, továbbá a vár alapfalainak minél teljesebb feltárását. Hiszen, mint írja: „azok feltárása után állapíthatnánk meg azt, hogy a várnak némi kis részét lehetne-e, érdemes lenne-e rekonstruálni?” A könnyebb munkákhoz a szünidő alatt a tanuló ifjúság bevonását képzelte el, hozzátéve, hogy „a közreműködés csak abban az esetben lenne felemelő, ha az nem a rábeszélés, nem a parancs eredményeként jelentkeznék…”, míg a nehezebb fizikai munkára és szakmunkákra fizetett munkások alkalmazását javasolta. Gondolatait így összegezte: „Rendkívüli eredményre – természetes – nem számíthatunk, de alaposan átgondolt megtervezés és helyesen vezetett kivitel mellett a munka és a költség nem lenne hiábavaló.” Megfontolt és előremutató sorok ezek. Visegrádi személye a későbbiekben is fontos szerepet játszott a vár kutatásában, amelynek gondolata a tavasz folyamán tovább foglalkoztatta a város közvéleményét. A Zemplén újság április 25-i számában közölt olvasói levél ismeretlen szerzője nemcsak a vár alapfalainak kiásását, hanem a vár alagútjának, „vagy barlangjának” feltárását is szorgalmazta. Az alagút „kérdése” – mint minden valamirevaló vár esetében – Újhely kapcsán is hangsúlyosan megjelenik. Dongó Gyárfás Géza már 1889-ben közölt bizonyos adatokat a vár feltételezett alagútjáról. Ez a történet – mondhatnánk – teljesen tipikus: a Wihs Keresztély tulajdonában lévő, a Nagy Bogolyoska déli lejtőjén lévő szőlőben sziklák robbantása alkalmával egy „barlang” bejárata tűnt elő, melybe az ott dolgozó munkások 20 métert bemerészkedtek – ott néhány csontvázat találtak – de a földomlások miatt tovább haladni nem tudtak. A cikkíró szerint könnyen elképzelhető, hogy a munkások a vár titkos alagútját találták meg, mely akár a várban lévő ciszternával is összeköttetésben lehetett.
A vélhetően minden valóságalapot nélkülöző értelmezés arra alkalmas volt, hogy ébren tartsa a vár iránt érdeklődők figyelmét. Június 27-én a Zemplén újság már arról számolhatott be, hogy megkezdődött a vár régészeti feltárása. Visegrádi János és Böröcz Gyula tanárok irányítása mellett 27 cserkész fogott hozzá az ásatáshoz, akik „a vár régi tervrajzát vették elő” – alighanem a Soós Elemér által jegyzett váralaprajzra gondolhatunk. Az első híradás szerint sorra kerültek elő a vár alapfalai, közte egy lőréses (!) fal és a hozzá tartozó fülke is. A cserkészek „az egyik helyen olyan mélyre ástak”, hogy a falalapozás alatt bronzkori tűzhelyet fedeztek fel. A lap újságírójának ásatáslátogatása alkalmával egy ágyúlánc és egy „csontfügyülő” került éppen napvilágra.
Július 4-én már arról számolt be a Zemplén újság, hogy a város a cserkészek által megkezdett munka folytatását anyagilag támogatta, s újhelyi munkásokat szerződtettek a további feltárásra. A munkát irányító Visegrádi július 11-én ugyanennek a lapnak a hasábjain „A várhegyi vár múltja az ásatások alapján” címmel hosszabb beszámolóban foglalta össze az elvégzett kutatás eredményeit. Az írásból kiderül, hogy a városi felsőkereskedelmi iskola 27 fős cserkészcsapata 5 napig, majd folytatólagosan a város által fizetett 11 napszámos további 4 napig végzett régészeti feltárást a Várhegyen. Ez a relatív rövid ideig tartó ásatás meglepően sok megfigyelést és a leírások alapján igen figyelemreméltó leletanyagot eredményezett. Utóbbiak közül kiemelendőek a „románstil jellegét” magukon viselő kőfaragványok: „egy oszlop lábazati részének a töredéke, egy boltozat részlete és egy oromfal dísz”. Amennyire a beszámoló alapján rekonstruálni tudjuk, a feltárások a vár délkeleti részén zajlottak, ahol „a hegy teteje a legszélesebb” volt. Itt a terepen 6 nagyobb bemélyedést találtak, melyek közül az egyikben 1-1.5 méter vastag, s átlagosan 1 méter magasan álló falakra bukkantak. A Visegrádi elképzelése szerint sziklába vájt helyiségek közül egyet részben kiürítettek. Nem kizárt, hogy a vár itt lévő egyik, részben sziklába vájt ciszternájának felső részébe áshattak bele. Visegrádi értékelése szerint a Várhegy első lakói „a honfoglalás előtt hazánk területén élt szláv népek” voltak. Az elmélet bizonyságául szolgáló „nagy számban lelt hullámvonalas bekarcolású agyag edény töredékek” kapcsán minden bizonnyal inkább arra kell gondolnunk, hogy azok késő Árpád-kori fazéktöredékek lehettek. Konklúziójában utal arra, hogy a várnak
fontosabb stratégiai jelentősége nem volt és csupán egy középkori főúrnak szolgált biztos lakóhelyéül, nem volt olyan szilárd építmény, mint a XVI. században, tehát a török időkben az ágyúk ellen épült várak s így az ember és a természet romboló munkájának kevésbé tudott ellenállni.
Ezt az értékelést a későbbi történeti kutatás és a vár szűk másfél évtizede zajló ásatása jócskán árnyalta, ám az írás záró gondolatával már maradéktalanul egyetérthetünk. Ma sem lehetne aktuálisabban összefoglalni a lényeget: „…nagyon célszerű lenne, nagyon sokat érne, ha a Várhegy tetején, amelyet a turista lakból negyedóra alatt elérhetünk, nemcsak felette szép kilátásban, hanem értékes történelmi emlékekben is gyönyörködhetnénk.” Habár a Várhegy nyergében, a Popelyáson működött turistaház az 1980-as években elpusztult, a Várhegy tetejéről nyíló panoráma örök…
Július 18-án aztán arról számolt be a Zemplén újság, hogy a várhegyi ásatások befejezését követően felvételek készültek a napvilágra került falakról, a kövekről és a rétegekről. A fényképeket és a tárgyakat eljuttatták a Műemlékek Országos Bizottságához. A bizottság tagjai nagy érdeklődéssel fogadták az ásatásokra vonatkozó bejelentést, s tervbe vették a vár szakértői szemléjét. Arra nézvést, hogy erre a szemlére sor került-e egyáltalán, ez idáig nem találtunk adatokat. Úgy tűnik, hogy a vár kutatásának ügye lekerült a város napirendjéről, s néhány év múlva egészen más okból lendültek munkába az ásók a Várhegy oldalában és tetején. 1944 év végén súlyos harcok kezdődtek Sátoraljaújhely környékén, melyben a város környéki hegyek – így a Várhegy is – kiemelt szerepet kaptak. Az elmúlt évek ásatásai során a második világháború zempléni végjátékának tárgyi emlékei és nyomai igen intenzíven jelentkeztek. Hogy pontosan miről is van szó, s hogyan folytatódott a Várhegy „története” a 2007-ben elkezdett rendszeres régészeti feltárásig, arról a következő részben számolunk be.
