180 perc a magyar kultúra jegyében
Hazánkban 1989 óta ünnepeljük ezt a jeles alkalmat. Kölcsey Ferenc 1823. január 22-i keltezéssel írta alá a Himnusz kéziratát, így ez a nap vált a magyar kultúra ünnepnapjává. Ezen a napon hagyományosan olyan programok szerveződnek országszerte, melyek a magyar hagyományokhoz, gyökerekhez, a nemzeti tudat erősítéséhez kapcsolódnak, a magyarság múltjának, jelenének fontos elemei köthetők ide. A magyar kultúra része minden olyan dolog, amellyel kapcsolatban vagyunk, formál bennünket. Ha a magyarság Himnuszára gondolunk, akkor elsődlegesen természetesen a magyar nyelvet, a magyar irodalmat és a magyar történelmet kell megemlíteni. Ezen túlmenően a magyar népzene, a néphagyományok, a magyar találmányok, földrajzi felfedezők, filmtörténet, gasztronómia mind-mind ide tartozik. Vagy tovább menve: hogyan tesz magáévá a magyarság olyan elemeket más nemzetek hagyományaiból, amelyek mondjuk 50 évvel ezelőtt teljesen ismeretlenek voltak? Ezek mind alakítanak bennünket, egyénileg, de kollektíven, a nemzet szintjén is, hiszen minden változásban van a világunkban.
A kultúra olyan, mint az étel: bennünk van a helye. A múzeum és a könyvtár a kamra, a színház és a koncertterem a konyha. A tárolás, az elkészítés a munkafolyamat kulcsállomásai, az eredmény azonban a mindennapi használattól lesz része életünknek. Egy mese a gyerekek fejében válik varázslatossá, egy film akkor kezd dolgozni, amikor gondolkozunk rajta, meséljük, idézzük. Egy dal akkor él, amikor dúdoljuk az utcán.A szellemi táplálék jelentős része nem tudatos alkotás eredménye. A gyerekek legalább annyit tanulnak egymástól, mint tanáraiktól. Hozzák mindenhonnan a sok színes üveggolyót és cserélgetik. Próbálhatja bárki kordában tartani a szavakat, vicceket, pletykákat: azokat együtt gyúrjuk és dagasztjuk a munkahelyen, az utcán, a családban.
/Nem kincs, nem kacat – Mi is a magyar kultúra? Szerző: Szepesi Balázs/
Valahogy így alakul, változik, formálódik a személyiségünk, ezzel együttesen a magyar kultúra is. Fontos kérdés az, hogy mindez milyen minőségi szinten történik. Vegyük alapul a nyelvünket: ha csak hétköznapi szinten használjuk (kenyeret „akarunk” a boltban), akkor használódik, kopik, de nem épül, nem csiszolódik. Az olvasás tökéletes formája a tanulásnak, gyakorlásnak, kikapcsolódásnak, ezáltal tájékozottá válunk, és a szókincsünk is bővül. Ha sokat olvasunk, olvasmányélményeikről beszélgetünk másokkal, akkor ezzel fejlesztjük a kulturáltságunkat, a magyar kultúránkat. Nincs olyan szelete életünknek, kultúránknak, amiről ne találnánk könyvet. Főként most, amikor a társas kapcsolataink, érintkezéseink némileg háttérbe szorultak, a könyv mindig kéznél van. Ha arra is gondolunk, hogy megtervezzük olvasásunkat, hogy mikor mit veszünk kézbe, akkor sokat tehetünk a minőségi létünk érdekében is.
Az elmúlt években intézményünk olyan műsorfolyamokkal készült a magyar kultúra megünneplésére, ahol azt szerettük volna tudatosítani, hogy a magyar kultúrának a matematika, kémia, vagy a tűzoltók védőszentje életének ismerete, esetleg a dobos torta receptje ugyanúgy része, mint Jókai Mór regényei, vagy a magyar népdalok hallgatása, éneklése.
180 perc a magyar kultúra jegyében. Úgy láttuk, nagy sikere volt ezeknek az alkalmaknak. Háromórás, szünet nélküli programsorozat, ahol az előadók 15-20-25 percenként váltották egymást. Sokan teljes hosszában megtisztelték jelenlétükkel ezt a délelőttöt, voltak, akik egy-egy számukra érdekesebb előadást látogattak meg. A magyar gasztronómia mindig a része volt ezeknek az alkalmaknak: méz, mézeskalács, fánk, sütemény várt a kóstolókra. Nyilván, kicsit szomorúak vagyunk, hogy idén ez elmarad, de másrészt újult erővel, friss lendülettel szervezhetjük majd a következő évit. Ahogy nézegetem az elmúlt évek fotóit, felmerül bennem a kérdés, hogy mikor ülhetünk majd együtt egy teremben, ennyien, egymáshoz ilyen közel, a magyar kultúrára szomjazva?!
Arra buzdítok minden kedves blog-olvasót, hogy vegyen a kezébe egy könyvet, olvasson legalább egy órácskát a magyar kultúra napján!
