Vágómadár-alakúak
Mindig is csodáltam a madarakat. Ha létezik olyan fogalom, “kedvenc élőlénycsoport”, számomra egyértelműen a madarak azok. Mélyrehatóan sosem foglalkoztam az ornitológiával, de mint lelkes amatőr, előszeretettel olvasok és tanulok e szívemnek kedves élőlényekről. Mind a kistestű énekesmadarak, mind pedig a tekintélyt parancsoló ragadozók is egyfajta megfoghatatlan varázzsal bírnak: a tengelicek (Carduelis carduelis) vörös “arcocskája” éppen olyan örömforrás a madárbarátok számára mint egy méltóságteljesen keringő parlagi sas (Aquila heliaca).
Jelen blogbejegyzés középpontjában a ragadozó madarak állnak. Néhány példafaj kiemelésével, a levegő urainak hihetetlen változatossága kerül megvillantásra. Az első részben a vágómadár-alakúak csoportjából kerül három, a térségünkben is költő ragadozómadár bemutatásra: a kertjeinkben is gyakran felbukkanó karvaly (Accipiter nisus), az erdőségeinkben fészkelő darázsölyv (Pernis apivorus), és a hazánk területén csak a Zemplénben költő szirti sas (Aquila chrysaetos).
Karvaly
A karvaly kis testű, karcsú ragadozó madarunk. A hímek testhossza 29-34 cm, a tojóké 35-41 cm. A hímek szárnyfesztávolsága 58-65 cm, a tojóké 67-80 cm. Szárnya rövid, lekerekített, farka viszonylag hosszú, röpképe egyértelműen megkülönböztethető a sólyomféléktől. Ugyan a frissen kikelt fiókák szivárványhártyája sötétbarna, a fészket elhagyó fiataloké szürkés, a felnőtt példányok írisze már citromsárga. Idősebb példányok esetében – főleg az öreg hímeknél – már egészen izzó vörös szivárványhártyát láthatunk.
A karvaly (Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Lendvai Csaba)
A faj latin nevének “nisus” tagja karvalyt jelent, de maga a szó görög eredetű. A monda szerint Nisus Megara királya volt, akinek erejét egy lila hajtincs adta. Történt egyszer, hogy a krétai király, Minósz, megtámadta Megarát. Nisus lánya, Skylla viszont beleszeretett a városra törő királyba. Apját elárulva, levágta Nisus hajtincsét és a krétai Minósznak adta. Minósz győzedelmeskedett. Nisus király meghalt, de holta után ragadozómadárrá változott: madárformában a győztes hajóhad után úszó és Minósz hajójába kapaszkodó áruló lányárára támadt.
Karvallyal hazánk egész területén találkozhatunk. Fészkelőhelyét tekintve kedveli a kisebb erdőkkel és nyílt területekkel tarkított élőhelyeket. Leggyakrabban fenyőféléken készíti el kisebb-nagyobb gallyakból álló fészkét.
Revírfoglaló faj. A fészket a hím és a tojó együtt építi meg, a kotlásban azonban csak a nőstény vesz részt. A fészekalj átlagosan 4-6 tojásból áll. A tojó 34-38 napot ül a tojásokon, mielőtt azok kikelnének. A fiókák kb. 21 napos korukban állnak fel először és kezdik el maguktól is széttépni a szülők által hozott zsákmányt. A fészket először 24-28 napos korukban hagyják el.
A karvaly étlapján szinte csak kis termetű madarak szerepelnek. Olykor előfordulhat, hogy a választása kisebb rágcsálókra vagy különböző denevérfajokra esik. Elhullott állatok maradványaival csak a sérült, beteg, legyengült vagy vadászatukban korlátozott példányok táplálkoznak.
Áldozatára takarást nyújtó leshelyről mértani pontossággal csap le, sebessége elérheti a 60-70 km/órát is. Zsákmányszerző tevékenységben az emberi tevékenységek és zavarás sem korlátozza nagyon. Nem egy esetben előfordul, hogy a vasúti sínek, közutak mentén, párhuzamosan repül az ott elhaladó járművekkel, és az általuk megzavart, bokrokról felröppenő madarakat próbálja elejteni.
A karvaly hazánkban védett, természetvédelmi értéke 50.000 Ft.
darázsölyv
A darázsölyv megjelenésében hasonlít az egerészölyvhöz (Buteo buteo), annál azonban valamennyivel karcsúbb. Szárnya keskenyebb, és arányait tekintve kissé hosszabb, mint az egerészölyvé, valamint a farka is valamelyest hosszabb, vége lekerekített. Testhossza 52-59 cm, szárnyfesztávolsága 113-135 cm. Tollazatának színezete rendkívül változatos: sötét, világos, köztes, valamint vörhenyes színezetű egyedek is előfordulnak. A fiatal darázsölyvek írisze még sötétbarna, a második naptári évben már világos halványsárga, a harmadik évre pedig eléri az öreg példányokra is jellemző színt: a szivárványhártya világos élénksárga lesz.
A darázsölyv (Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Máté Bence)
A faj latin nevének apivorus ‘méhfaló’ tagja a latin apis ‘méh’ és a voro ‘ elnyel, fal, felfal’ szavak összetételéből alakult ki, amely utal arra, hogy a darázsölyv táplálékai a darazsak és méhek csoportjából kerülnek ki. Érdemes tudni, hogy a darázsölyv az ölyvekkel igazából nincs közelebbi rokonságban, de megjelenésének, testalkatának, méretének és röpképének hasonlósága miatt a népnyelv ölyvként említi és emiatt került be ölyvként a hazai nevezéktanba is.
A darázsölyv kizárólag erdőkben, fán fészkelő faj, fátlan területeken nem épít fészket. Igazából szinte bármilyen erdőtársulában megtelepszik, de előnyben részesíti az öreg állományokat. Általában a Balti-tenger szintjétől számított 200-900 méter között fekvő dombvidéki és középhegységi területeken találkozhatunk vele, de egyes esetekben nagyobb kiterjedésű síkvidéki erdőkben is megtelepedhet. Magasabb hegységekben élő képviselői – mint például a kaukázusi állomány – akár 1500-2000 méter magasságon is megtelepszik.
Vonuló madárfajunk, a telet Afrika trópusi területein tölti. Érdekesség, hogy a fiatal darázsölyvek miután először repülnek el a telelő területekre, onnan többnyire csak életüknek harmadik naptári évében térnek vissza. Az első hazatérő példányok április első hetében jelennek meg. Az állomány nagyobb része viszont csak április végén, május elején ér vissza a Kárpát-medencébe. A megérkezett példányok a revírek elfoglalása, a régi fészek rendbetétele, vagy az új fészek megépítése után neki kezdenek a költésnek. A fészekalj általában két tojást rejt. A kotlásban a szülőpár mindkét tagja részt vesz, de a tojó több időt tölt a tojásokon. A fiókák 30-35 kotlási nap után kelnek ki. A tojáshéjakat a szülők megeszik vagy eltávolítják a fészekből. A frissen kelt darázsölyvek 35-40 napos korukban már kiülnek a közeli ágakra, röpképességüket 40-45 napos korukra nyerik el.
A darázsölyv táplálkozását tekintve ún. táplálékspecialista, szinte kizárólag darazsak és vadméhek lárváival, bábjaival táplálkozik, fiókáit is ezekkel eteti, esetenként a kifejlett rovart vagy a lépet is elfogyasztja. A szem és a csőr körül apró, pikkelyszerű tollak védik a darazsak, méhek fullánkjaitól és más rovarok csípésétől. Abban az esetben, ha nem áll megfelelő mennyiségű hártyásszárnyú rendelkezésére, vagy kedvezőtlenek az időjárási körülmények, éhségét más rovarokkal, kétéltűekkel, hüllőkkel, madarakkal, vagy kisemlősökkel csillapítja.
A darázsölyv Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 100.000 Ft.
szirti sas
A szirti sas Magyarország legnagyobb termetű sasfaja. Testhossza 80-93 cm, szárnyfesztávolsága 190-225 cm közötti. Színezete sötétbarna, feje és tarkója sárgás- vagy vörösesbarna. Hazánkban ritka fészkelőnek számít, csak a Zempléni-hegység területén költ.
A szirti sas (Forrás: birdPhotography.hu, Jakab Sándor)
A chrysaetos faji jelző a faj görög nevének átírása, ami magyarul annyit tesz: aranysas. A chrysos ‘arany’ és az aetos ‘sas’ szavak összetételéből alakult ki. A magyar nevezéktanban használatos mai megnevezése a szirti, a madár élőhelyére utal, korábban említették bérci sasként, kövi sasként vagy például kőszáli sasként.
A szirti sas fészkét sziklafalakon, szurdokvölgyekben alakítja ki, ezek hiányában fára építi. Magyarországon kizárólag fára épült fészkei ismeretesek. A fészek magasabb fákon, azok törzselágazásaiban, vagy erős oldalágakon épültek, a lombkorona középső, de jellemzőbben felső harmadában. Ha számára kedvező, zavartalan költést biztosító fészkelőhelyet talál, abban sok éven keresztül is nevelhet fiókát, így a több éven keresztül használt fészek magassága elérheti a 2,5-4 métert, átmérője pedig a 1,5-3 métert. Irodalmi adatok alapján találtak már 5,2 méter magas szirti sas fészket is.
A kotlást viszonylag hamar, március-április tájékán megkezdi. A fészekalja általában két tojásból áll. A kotlásban általában a tojó vesz részt, de olykor az is előfordul, hogy az apával 50-50%-ban osztoznak a tojások melengetésében. A kikelt fiókák röpképességüket 8-10 hetes korukban, a teljes önállóságot pedig 12-14 hetesen érik el.
A szirti sas mezőgazdasági területeken, fával borított sík vidéki területeken és a hegyvidékeken is sikeres vadász. Kisebb testű rágcsálóktól kezdve, az énekesmadarakon keresztül egészen nagy termetű emlősöket is zsákmányol. Karmai nagyon erősek, hátsó karma 43 mm-nél hosszabb, ilyen hosszú hátsó karom a többi sasfajnál nem figyelhető meg. Ázsiai országokban betanított solymászmadárként farkasra is vadásztatnak vele.
Természetes ellensége nincs, kivéve persze az embert. Olykor előfordulhat, hogy a fiókák esnek más ragadozók áldozatául vagy a tojásos fészek kerül kifosztásra.
A szirti sas Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 500.000 Ft.
Jelen bejegyzésben bemutatott mindhárom madárfaj él és költ nálunk, a Zempléni-hegységben. Ugyan méreteikben, fészkelőhelyükben, valamint gyakoriságukban különböznek egymástól, de mindegyikük, hasonlóan a többi élőlényhez az ökoszisztéma egy rendkívül értékes, sérülékeny részét képezi. Azáltal, hogy vigyázzuk és becsüljük a természetet, hozzájárulunk ahhoz, hogy ezek a madárfajok még hosszú időn keresztül itt élhessenek.
A következő részben a ragadozó madarak egy másik csoportja, a baglyok kerülnek a középpontba, az egészen kistermetű fajoktól kezdve hazánk legnagyobb testű bagolyfajáig.
Felhasznált irodalom:
Haraszthy L. & Bagyura J. (szerk.) (2022): Magyarország ragadozó madarai és baglyai. 1. kötet. Vágómadár-alakaúak. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest.
Svensson, L., Mullarney, K., Zetterström, D. (2018): Madárhatározó, Park Könyvkiadó, Budapest.
