Úgy tűnik számomra, hogy manapság egyre nehezebb feladata van annak, aki az online térben – az omikron variánsnál is százszorta gyorsabban – terjedő hírek, félhírek, álhírek, rémhírek, stb., illetve százezreket, milliókat, sőt sokmilliókat befolyásoló közösségi média posztokat gyártó – ritkán szakértő, többnyire önjelölt – véleményvezérek írásai (vagy jobbára csak megnyilvánulásai) tengerében próbál hiteles információkat szerezni egy-egy általa érdekesnek talált témáról, vagy éppen egy aktuális eseményről/történésről próbál pontos, objektív képet szerezni. Azzal az optimista prekoncepcióval kezdek bele irományomba, hogy szép számmal vannak még ilyen emberek…
Van azonban néhány hivatás, akiknek munkájuk során az efféle kihívás nem számít újkeletűnek, ilyenek például a történészek. Azok, akik a múlt eseményeit próbálják pontosan és tényszerűen rekonstruálni – „wie es eigentlich gewesen”, ahogy ezt Leopold von Ranke, a modern történetírás atyja megfogalmazta – eddig is szembesülniük kellett ezzel a problémával. A részrehajló történetmesélés, történések, tények eltúlzása vagy épp elbagatellizálása ugyanis nem a 21. század találmánya, évszázadokkal, sőt évezredekkel ezelőtti forrásokban is megtalálható, a mostani időkben az a nagy változás ezen a téren, hogy rendkívüli mértékben megnőtt az elérhető – valós vagy valótlan – információ mennyisége.
Több eszköz is lehet a tarsolyunkban ahhoz, hogy ne vesszünk el az információk útvesztőjében. Ezek közül az egyik legfontosabb a forráskritika alkalmazása, mely képes arra, hogy Ariadné fonalához hasonlóan kivezessen minket a labirintusból. Ahhoz viszont, hogy ez megfelelően működjön egy történelmi esemény vagy épp személyiség esetében elengedhetetlen a történelmi környezet és az adott forrástípus valamilyen szintű ismerete, hogy a végén objektív képet kaphassunk az egészről, hiszen sokszor attól függően, hogy melyik leírást olvassuk, két teljesen külön történetet is ki lehetne rakni a rendelkezésre álló részekből.
((Ha már itt tartunk nem irigylem a jövő történészeit, akiknek esetleg a mostani online híráradat alapján kell majd kisakkozniuk, mi is történt valójában. Bár ki tudja ezek az információk meddig és hogyan fognak fennmaradni, mert most azt mondják, ami a felhőbe felkerül, azt már nem lehet végképp eltörölni, de mi lesz, ha például egyszer egy Skynet öntudatra ébred… Hagyjuk is inkább a bugyuta filmes utalásokat, a felhőt és a jövőt is és térjünk vissza Zemplénbe és a múltba.))
A folyamat illusztrálásához a legcélszerűbb talán egy konkrét példát használni, ezért az 1956-os forradalom és szabadságharc sátoraljaújhelyi történéseinek kulcsfiguráját, Kummer Károly személyét fogom felhasználni. Az 1956-os sátoraljaújhelyi események tekintetében szerencsések vagyunk, hiszen azokat már többen, részletesen is feldolgozták, Kis József a levéltári iratanyag felhasználásával rendkívül részletesen összegyűjtötte a Sátoraljaújhelyi és Szerencsi Járás településeinek történéseit, mely 2006-ban megjelent Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltári Füzetek 46. számában, (és bárki számára elérhető online, a Hungaricana felületén, sőt külön weboldal is foglalkozik az 1956-os újhelyi eseményekkel és személyekkel. (Itt jelezném, hogy a következőkben a forrásrészleteket jómagam is Kis József kiadványa alapján fogom idézni.)
A forradalom szereplőinek megítélése már akkor is, a szabadságharc leverését követő retorzió időszakában azonban még inkább polarizált volt, attól függően, hogy kit kérdeztünk, vagy melyik írott forrást nézzük ugyanazon embert aljas, lázító semmirekellőnek, vagy akár jóságos, bátor hősnek, nagyszerű embernek is titulálhatták. Ez volt a helyzet az 1956-os sátoraljaújhelyi nemzetőrök vezetőjével, Kummer Károllyal is, aki kezdettől fogva kétségtelenül kulcsszereplő volt az 1956 október-novemberi sátoraljaújhelyi események alakításában, azonban annak megítélése, hogy szerepe pozitív vagy negatív, személye követendő vagy gyűlölendő volt-e, az az eltelt időtől és a korabeli források típusától függően széles skálán mozoghatott, ugyanis a hatalom a forradalom és szabadságharc leverése után igyekezett lejáratni őt (is). Egy utólagos, központi jelentés a következőket írta róla:
komoly szerepe volt abban, hogy az előzőleg megalakult és működött Munkástanácsot, amelyben döntően kommunisták voltak, szétrobbantották. Kummer Károlynak már az események előtt is nagy népszerűsége és befolyása volt a helyi huligán elemekre, ezeket saját költségén rendszeresen itatta. Az 1956. október 27-i Munkástanács ülést a részeg huligánok Kummer bíztatására szétrobbantották.
B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 2/41. ő. e. Összefoglaló jelentés. Sátoraljaújhely, 1957. jún. 17.
Ezzel szemben Dancs József bírósági tanúvallomásában így emlékezett ugyanezen eseményről:
Csak Kummer segítségének köszönhető, hogy nem történt semmi … csak az ő segítségével tudták a tömeget lefegyverezni.
(B.-A.-Z. m. Lt. XXY-3. Nb. 451/1958.).
A két idézett szövegrész meglehetősen ellentétes képet mutat Kummer személyéről, és ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, melyik is áll közelebb a valósághoz – az előbbi tanácsot megfogadva – röviden elevenítsük fel az 1956. október 23-át követő napok sátoraljaújhelyi eseményeit, melyek kapcsolódtak valahogyan Kummer Károly személyéhez.
Sátoraljaújhelyen néhány nappal az október 23-i fővárosi történéseket követően, 1956. október 26-án kezdődtek meg az események. A Miskolcról hozott hírek hatására a diákság reagált elsőként és tüntetést szervezett. Eleinte még úgy tűnt, sikerülhet ennek gátat szabni, de végül mégis összegyűlt a tömeg a város főterén, ahol megkoszorúzták Kossuth Lajos szobrát és 1848-as dalokat énekeltek. Beszédek és szavalatok is elhangzottak, melyek központi elemei az ország függetlenségének visszaállítása, a szovjet csapatok kivonása voltak. A tömeg később szétoszlott, viszont néhányan a szovjet hősi emlékműhöz mentek, melynek tetejéről leszedték a vörös csillagot, majd az oldalán lévő márványtáblákat is szétverték.
Október 26-án a járási tanács és a pártbizottság vezetői a meghívott üzemi és intézményi küldöttekkel együtt városi Munkástanács megalakításáról döntöttek, a testület 11 tagjából 9 az MDP tagja volt. Ezekben a napokban sorra megalakultak az üzemi munkástanácsok, ezek mellett a négy sátoraljaújhelyi középiskola diáksága és tanárai megalakították a sátoraljaújhelyi Középiskolás Diákok Szövetségét. A városi munkástanács határozata szerint október 27-én – a posta, a vasút és az élelmiszeripari és egészségügyi vállalatok kivételével – a város összes üzemében leállt a munka. A városi munkástanács népgyűlésen kívánta megerősíteni magát, így szerezve legitimációt, azonban még mielőtt a gyűlés elkezdődhetett volna, a járási tanács épületét ellepte az elégedetlen tömeg. Az emberek ugyanis nem értettek egyet azzal, hogy a városi munkástanács is nagyrészt a kommunista vezetőkből állt, követelték a munkástanács újraválasztását. Az erről szóló vita rendkívül heves volt, majdnem tettlegességig fajult, a testület ennek hatására lemondott és tagjai testi épségüket féltve még az élületet is elhagyták. Abban, hogy végül is nem került sor atrocitásra Kummer Károlynak, a Vasipari KTSZ korábbi elnökének volt vezető szerepe, aki határozott fellépésével megakadályozta az indulatok elszabadulását, ezzel együtt a hatalom gyakorlatilag az ő kezébe került. Szűcs István járási párttitkár és néhány államvédelmi tiszt Kassára menekült, de néhány nap múlva vissza is tért Sátoraljaújhelyre. Elsődleges feladat volt a rend helyreállítása, ezért Kummer Károly haladéktalanul hozzákezdett a nemzetőrség szervezéséhez, ami már október 27-én este el tudott látni közbiztonsági szolgálatot.
Másnap reggel 9 órakor kezdődő gyűlésen az üzemek és vállalatok 200 körüli delegáltja segítségével a városi tanácson megválasztották az immár véglegesnek tekintett Városi Munkástanácsot.
Október 30-án miskolci fegyveresek jelentek meg a városban, lefegyverezték a pártfunkcionáriusokat és a helyi nemzetőrök közreműködésével le akarták tartóztatni a pártbizottság munkatársait. Amint ez a munkástanács tudomására jutott, Szopkó Béla és dr. Friedler Tibor a pártbizottság épületébe siettek, és azzal az érveléssel, hogy majd bíróság fogja őket felelősségre vonni sikeresen meggyőzték Kummer Károlyt és megakadályozták a pártbizottság apparátusi dolgozóinak elhurcolását.
A szovjet csapatok november 4-én megindult a széleskörű támadása után Kummer Károly nemzetőrparancsnok a szovjetek elleni harcra szólította fel a sátoraljaújhelyi nemzetőröket, viszont nem maradtak a városban, hanem a stratégiailag kedvezőbb fekvésű Kőkapun rendezkedtek be. Nagy mennyiségű fegyvert, lőszert és az ÁVH titkos iratait vittek oda magukkal, valamint feltöltötték készleteiket élelmiszerből (50 db kenyér, 20 q hús, italáru), cigarettából és gyógyszerekből is. Az árucikkek elhozatalakor minden esetben tételes átvételi elismervényt készítettek, ellenértékük későbbi megfizetésének szándékával, erre azonban már nem került – a későbbi események ismeretében nem kerülhetett – sor. Az ellenállókhoz a környék lakosságának, valamint más települések nemzetőrségének egy része is csatlakozott, így legnagyobb létszámuk 150 körül lehetett – ebből 121 főt a későbbi megtorlás idején név szerint is sikerült azonosítani a hatóságoknak –, fontos azonban kiemelni, hogy nem volt állandó a jelenlévők létszáma, a napok múlása és valószínűleg az ellenállás egyre reménytelenebb kilátásai miatt a környék lakosai közül egyre többen hazamentek.
Sátoraljaújhelyen november 5-én a Forradalmi Nemzeti Tanács és a járási pártbizottság vezetői közös tanácskozást követően munkásmilícia felállításáról döntöttek, azonban a kommunista szervezkedés hírére Kummer Károly és nemzetőrei teherautókon a városba siettek, a munkásmilícia részére összegyűjtött fegyvereket elkobozták, Szűcs István járási első titkárt és két másik, a milícia szervezésében részt vevő kommunistát letartóztattak, majd Kőkapura szállították őket. Sokáig azonban nem voltak ott, hiszen a Forradalmi Nemzeti Tanács vezetői ismét enyhülésre bírták Kummert, aki a három fogvatartottat másnap éjjel visszaszállíttatta a városba és saját lakásukon helyezte házi őrizetbe.
A szovjet páncélosok november 9-én érkeztek meg Sátoraljaújhelyre, ennek hatására a Kőkapun tartózkodó nemzetőrnek állt diákokat – szüleik által felkért dr. Rákos Rezső felszólítására – Kummer Károly hazaengedte. Másnap Kummer Károly néhány társa és egy tolmács társaságában találkozott a szovjet csapatok helyi vezetőjével, aki térképen és valóságban is megmutatta a szovjet csapatok létszámát és elhelyezkedését. A hatalmas túlerő láttán pedig Kummer Károly le is tett a fegyveres harcról és a megadás mellett döntött.
Aki közvetlen információ hiányában a térség napilapjából, az Észak-Magyarországból próbált tájékozódni, a következőket olvashatta:
…ellenforradalmi és bűnösszándékú elemek… Egyes helyeken embereket hurcoltak el. gyárakat, üzleteket, dohányboltokat fosztogatnak, pl. Sátoraljaújhelyen 100.000 cigarettát, 70 mázsa húst raboltak el.
Észak-Magyarország, 1956. november 7. 12. évf. 262. szám
Sátoraljaújhelyen rend és nyugalom van. A sátoraljaújhelyi munkástanács arról értesítette szerkesztőségünket, hogy az Északmagyarország november 7-i híre, amely arról szólt, hogy Ujhelyen 100.000 cigarettát és 70 mázsa húst raboltak el, nem felel meg a valóságnak, a hír koholmány. Sátoraljaújhelyen rend, nyugalom van. Egy tyúk sem tűnt el, senki sem fosztogat.
Észak-Magyarország, 1956. november 8. 12. évf. 263. szám
Sátoraljaújhely várost 100-200 tagú fegyveres banda tartja rettegésben. Ezek az úgynevezett Kőkapu és Béke üdülőben ütöttek tanyát. Egy Kummer nevű közismert munkakerülő a vezetőjük. A városból banditák módjára fegyverrel szállítják el a húst és egyéb élelmiszert, a kórházból erőszakkal elszedték a betegek elől az orvosságot. Az utóbbi napokban a fegyveres banda tagjai két kommunista vezetőre támadtak rá, s azt erőszakkal elhurcolták tanyájukra.
Észak-Magyarország, 1956. november 10. 12. évf. 265. szám
Ugyanerről bírósági iratokban azt olvashatjuk, hogy a falvak élelmiszergyűjtést szerveztek. Nyíri község 100-120 vágott baromfit és kb. 10 zsák burgonyát, Füzérkomlós pedig 8-9 zsáknyi almát gyűjtött a partizánok számára. (B-A.-Z. Lt. XXV-3. B. 984/1957. sz. ítélet Dosnyai István ügyében). A nyíriek nemcsak élelmiszeradományban tűntek ki, Hörcsik Lajos református pap felesége három, másik két fiatal asszony egy napot töltött a táborban, hogy főzzön az ellenállóknak. (B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.984/1957. Jegyzőkönyv Szűcs András kihallgatásáról. 1957. márc. 6.)
Fenti sorokat megismerve felmerülnek olyan kérdések az olvasóban, hogy ki az, aki úgy rabol, hogy tételes jegyzéket vesz fel az elvitt termékekről, miféle bandita az, akit érvekkel minden esetben meg lehetett győzni, vagy hogyan tartják a banditák rettegésben a környék lakosait, ha a református lelkész és felesége is magától segíti élelmezésüket?! (És még mielőtt bárki a Robin Hood történetéből ismert harcias Tuck baráthoz hasonló figurának képzelné el a nyíri lelkészt és feleségét, gyorsan tisztáznám, hogy nem ez volt a helyzet).
Ahogyan pedig ezen kérdésekre megkapjuk a választ, úgy remélhetőleg már el fogjuk tudni dönteni azt, hogy Kummer Károlyról és a nemzetőrökről melyik fönti narratíva felel meg a valóságnak.
Hosszasan folytathatnám még a korabeli források citálását, azonban úgy vélem, ennyi is elegendő volt ahhoz, hogy érzékeltessem a Kedves Olvasó számára mondanivalómat, vagy hogy manapság népszerűbb kifejezéssel éljek: átmenjen a lényeg, és egyébként is talán már így is túl hosszúra nyúlt a fejtegetésem.
Konklúzióként annyit még hadd jegyezzek meg, hogy az objektív történetíráshoz régóta alkalmazott eszközök használata nem csak a történészek számára jelent megoldást a múlt eseményeinek megismeréséhez, hanem megfelelően alkalmazva bárkinek segítségére lehet akár a jelen híreinek tudatos feldolgozásához is.
Legvégül pedig még egy utolsó – általam – érdekesnek tartott idézetet, egyfajta helyreigazítást is megosztanék Önökkel. Úgy tűnik ugyanis, az Észak-Magyarország szerkesztősége számára sok mindent elbírt a nyomdafesték, azonban amellett még ők sem mehettek el szó nélkül, ha valakit valótlanul neveztek munkakerülőnek, legyen szó akármilyen bűnösszándékú banditáról is.
Az Északmagyarország november 10-i számában „Leleplező tények” címen cikk jelent meg. Ebben a cikkíró téves információ folytán a következőket írta: “Sátoraljaújhely várost 150-200 tagú fegyveres banda tartja rettegésben. Ezek az úgynevezett Kőkapu és Béke-üdülőben ütöttek tanyát. Egy Kummer nevű közismert munkakerülő a vezetőjük.“ Ez az utóbbi állítás, mint kiderült nem felel meg a valóságnak. Kummer nem munkakerülő, rendes foglalkozása van.
Észak-Magyarország, 1956. november 16. 12. évf. 270. szám
