Az evolúció „humorérzéke”

Ausztrália keleti partvidékén valamint Tasmania szigetén él egy igazán különös állat, a kacsacsőrű emlős (Ornithorhynchus anatinus). Testét szőr borítja, lábujjai között úszóhártya feszül. Csőre van de méhe is, tojásokkal szaporodik, utódait anyatejjel táplálja. Az iskolában nagyon jól megtanultuk, hogy az emlősállatok szülnek, utódaik elevenen jönnek világra. Azt is tudjuk, hogy szó szoros értelemben vett tojással csupán a hüllők és a madarak szaporodnak, de egyikük testét sem borítja szőr. Csőre pedig csak a madaraknak van. Az anyatej viszont csak az emlősök sajátossága. Hogyan lehetséges ez? Joggal tehetjük fel a kérdést! Hogy a sokak által ismert Woody Allent idézzem:

„Azt hiszik, Istennek nincs humorérzéke? Nézzék meg a kacsacsőrű emlőst!”

Kép forrása: stringfixer.com

A távoli szárazföld élővilágát vizsgáló európai természettudósokat igen csak meglepte a kacsacsőrű emlős felfedezése a 18. század végén. Az Angliába hazaküldött preparátumok láttán a tudóstársadalom egyöntetűen kijelentette, ilyen állat mégpedig nincsen. Csalfaság, szemfényvesztés! A törzse, mint egy vidráé, a farka, mint egy hódé, a csőre, mint egy kacsáé! Egy ügyes preparátor keze munkájának eredménye lehet, semmi több! Az újabb példányok és vizsgálatok alapján azonban el kellett ismerniük, bármennyire is furcsa megjelenésű állattal van dolguk, egy biztos, valóban létezik. Az izgalmakat és a „megbontránkozásokat” tovább fokozta, amikor ausztrál aranyásók arról számoltak be, hogy ez a furcsa lény tojást rak. A bizarr külsejű állat tudományra új fajként került leírásra, a névadásnál pedig nem tudtak – vagy nem is akartak – elvonatkoztatni nem mindennapi tulajdonságainak összességétől, emiatt először Ornithorhynchus paradoxus-nak nevezték el, ami azt jelenti: furcsa madárcsőrű. A faj szokatlan sajátosságaira nem csak a latin, tudományos elnevezése utal, hanem a hétköznapi nyelv is, például a horvát megnevezését magyarul úgy fordíthatnánk: furcsa csőrös.

Ez a furcsa csőrös jószág, vagy, ahogy anyanyelvünkben ismert, kacsacsőrű emlős, részlegesen vízi életmódú faj. Egy kifejlett példány áramvonalas, szőrrel borított teste körülbelül 50 cm, a hódokéra emlékeztető farka közel 20 cm hosszú. Fogai nincsenek. Az emésztőrendszerének, a kiválasztó és a szaporító szervrendszerének egy közös kijárata van, ez a kloáka. Lábujjai között úszóhártya feszül. Sok időt tölt a vízben, táplálékát – kisebb ízeltlábúakat, halakat – is a vízben szerzi. A hím hátsó lábain hegyes, mozgatható sarkantyút/fullánkot visel, mely az egymás közötti rivalizálásban játszik szerepet. A sarkantyúhoz méregmirigy csatlakozik. Mérge oly’ mértékű fájdalmat okoz, amelyet a fájdalomcsillapítók – beleértve a morfiumot is – sem képesek mérsékelni.

Forrás: eurekalert.org

Külön szót érdemel az állat csőre. A csőrt nem szaru, hanem kemény bőr alkotja, melynek mindkét oldalán ~40-40.000 darab elektromos és további ~30-30.000 nyomásérzékelő receptor található. Ezekkel a különleges érzősejtekkel a kacsacsőrű emlős úgymond víz alatti térlátásra tett szert. Az elektromos receptorok képesek az egészen kistestű élőlények apró izommozgásainak, a nyomásérzékelő sejtek pedig a víztérben jelenlévő dolgokról visszaverődő hullámok érzékelésére, monitorozására. Ez az érzékelési mód zavaros vízben sokkal jobb tájékozódást tesz lehetővé, mint a látás. Nem utolsó sorban azért is hasznos, mert az élőlény úszás közben nem csak a halló- valamint orrnyílását zárja el a beáramló víz útjából, hanem a szemét is becsukja. Csukott szemmel, csőrében lévő receptorainak segítségével azonban rendkívül ügyesen tájékozódik és vadászik.

Forrás: britannica.com

A kacsacsőrű emlős lakóüregét a vizek partján vájja, azonban annak nyílása mindig a vízszint felett helyezkedik el. A megtermékenyített nőstény lágyhéjú tojásait ezen üregekben helyezi el. Az anyaállat teste melegével melegíti a tojásokat, amelyekből fejletlen, az erszényes állatok utódaihoz hasonló, csupasz és vak kicsik kelnek ki. A tojásból kikelt piciket a nőstény anyatejjel táplálja. Az utód táplálását szolgáló tej nem emlőbimbókon keresztül távozik az anya szervezetéből, hanem a hasi bőrön keresztül úgymond kiszivárog, mintha kiizzadná az állat, emlőbimbói ugyanis nincsenek. A kis kacsacsőrű emlősök gondozása kb. 3-4 hónapon keresztül zajlik, mely folyamatban a hím nem vesz részt.

A molekuláris biológia fejlődése lehetővé tette ennek az egészen különleges élőlények a genetikai vizsgálatát is. A közelmúltban egy dán kutatócsoport arra vállalkozott, hogy feltérképezik a kacsacsőrű emlős teljes genomját. A vállalkozást siker koronázta, és az eredmények sok új információval járultak hozzá a kacsacsőrű emlősről eddig meglévő ismeretek bővítéséhez. A kutatások folyamán sor került a vitellogenin névre keresztelt gének vizsgálatára is. A vitellogenin gének minden olyan élőlény genetikai állományában jelen vannak, amelyek képesek a tojás sárgájának előállítására. Az ember genomjából értelemszerűen hiányoznak. A kutatók felfedezték, hogy a három vitellogenin génből egy megtalálható a kacsacsőrű emlős DNS-ében, a másik kettőt közel 130 millió éve veszíthették el. A hiányzó két vitellogenint kazein „helyettesíti”, ami megmagyarázza azt, miért anyatejjel táplálja utódait. A kazein gén megjelenését körülbelül 170 millió évvel korábbra helyezik a kutatók. A biológusok a genetikai feltérképezés során arra is rájöttek, hogy a kacsacsőrű emlősnek összesen 10 nemi kromoszómája van. A nemi kromoszómákra irányuló vizsgálatok rámutattak továbbá arra, hogy a kacsacsőrű emlős nemi kromoszómái jobban hasonlítanak a csirke nemi kromoszómáihoz, mint az emberéhez, ez pedig rávilágít a madarak és emlősök között fennálló evolúciós kapcsolatra.

Szólj hozzá

Adatvédelmi beállítások
Amikor meglátogatja weboldalunkat, az Ön böngészőjén keresztül információkat tárolhat bizonyos szolgáltatásokból, általában cookie-k formájában. Itt módosíthatja adatvédelmi beállításait. Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos típusú cookie-k letiltása hatással lehet a webhelyünkön és az általunk kínált szolgáltatásokra gyakorolt ​​élményére.