Az őszi Zemplén agancsos királyai, a gímszarvasok

A gímszarvas (Cervus elaphus) Magyarország egyik legnagyobb testű kérődző állata, párosujjú patás. Napjainkban sokszor egészen egyszerűen csak szarvasként említik. A hímet bikának, a nőstényt tehénnek, a fiatal egyedeket pedig borjúnak nevezik. A fiatal teheneket ünőnek is szokták hívni. Európa legnagyobb részén jelen van. Hazánkban őshonos, az Alföld középső területeinek kivételével mindenhol előfordul. Életterét tekintve kedveli a tisztásokkal, rétekkel tarkított lombos és elegyes erdőket. Az élőhely minősége nagymértékben befolyásolja az állat testméreteit. Egy kifejlett gímszarvas bika testtömege akár a 200 kg-ot is meghaladhatja.

A hímek agancsot viselnek, amelyet tél végén, tavasz elején elhullajtanak. A minden éven újranövesztett agancs egy belül tömör csontképződmény, ami az állat homlokcsontnyúlványán, az ún. rózsatőn fejlődik. A szarvasagancs eme szezonális megújulása a gerincesek csoportjában egyedülálló példája az élettani szervregenerálódásnak. Az agancsfejlesztés az egyed szaporodásbiológiai folyamataival áll összefüggésben, és neurohormonális szabályozás alatt áll. Ez azt jelenti, hogy idegrendszeri és hormonális folyamatok együttesen játszanak meghatározó szerepet a folyamatban. Irodalmi adatok alapján a gímszarvas bikák életük első agancsát 8,5-14 hónapos korukban építik fel. Az agancs kezdetben egy bőrrel borított, finoman szőrözött porc képződmény, melyet barkás agancsnak neveznek. A barka nyár közepén elcsontosodik, ez a mineralizáció folyamata. A mineralizációs folyamat végére megjelenik az agancsot viselő példányokra jellemző magatartásforma, az agancs tisztítása, mely során a bikák fákhoz, bokrokhoz dörzsölve agancsukat letisztítják róla a bőrt, a végeket kiélesítik. Ennek a letisztított, kiélesített agancsnak központi szerep jut a nyár végén, ősz elején kezdődő párzási időszakban, mely során a bikák erejüket összemérve versenyeznek a tehenekért. Sok esetben már egy jól fejlett, nagyméretű agancs látványa is elég ahhoz, hogy egy gyengébb bika harc helyett inkább a meghátrálást válassza. Sőt, tulajdonképpen a bikák között fizikai harcra csak akkor kerül sor, ha semmilyen egyéb módon nem tudják eldönteni, melyikük az erősebb.

Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.

A gímszarvasok párzási időszakát szarvasbőgésnek is nevezik. A „bőgés” a bikák által kiadott jellegzetes, mással össze nem téveszthető hang – amely például számomra tovább növeli az őszi Zemplén estéinek vadromantikáját. A bőgés általában augusztus 20-a után kezdődik, de legbefolyásolóbb tényezője az ivarérett tehenek által kibocsátott illatanyag. A bőgés egyrészt a nőstények terelésére szolgál, másrészt segítségével a bikák fel tudják mérni egymás erőnlétét. Ha a bőgés alapján nem jutnak egyértelmű döntésre, megkeresik egymást, hogy saját szemükkel is felmérjék vetélytársuk fizikumát. Konkrét agancsharcra csak abban az esetben kerül sor, ha végkép nem tudják eldönteni, melyikük az erősebb szarvas.

A gímszarvasok táplálékának javarészét leveles hajtások alkotják, de ősszel a makkot is elfogyasztja. A nap 24 órájából 8-10 órát is eltöltenek táplálkozással.

A gímszarvas a zempléni táj karakterisztikus állatfajai közé tartozik. Húsát több helyen fogyasztják, agancsáért vadásszák, tévképzet azonban az, hogy az agancs ágainak száma megegyezik az egyed életkorával.

Ha már szarvas, akkor a gímszarvas mellett érdemes említést tenni a Föld északabbi területein előforduló, ma élő legnagyobb testű szarvasfajról, a jávorszarvasról (Alces alces), mely taxon esetében a bikák testtömege a 600-700 kg-ot is elérheti.

Fotó: Brainman pictures

Külön megjegyzendő, hogy a hazánkban előforduló másik szarvasfaj, az európai dámvad (Dama dama) párzási időszakát nem bőgésnek, hanem barcogásnak nevezzük.

Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.

A tudomány mai állása alapján a szarvasfélék valaha élt legnagyobb képviselője a 10.000 éve kihalt óriásszarvas (Megaloceros giganteus), amely faj agancsainak terpesztése több mint 3,5 m is lehetett.

Felhasznált irodalom:

Bokor J., Szabari M., Bokor Á., Nagy J.: A szarvasfélék agancsfejleszése (irodalmi összefoglalás), Acta Agrarira Kaposváriensis (2010) Vol 14 No 1, 69-79.

Szólj hozzá