Erdőrészlet Mikóházán (fotó: Gécziné Nagy Mária)
Reviczky Gyula: Az erdő (részlet) „Szeretem fáid zizzenését, Rejtelmes árnyvilágodat. Ha elgyötört a gond, a kétség, Hün őrizték meg titkomat. Szivemnek rejtett gerjedését Fünek-fának ki nem beszélték. Erdő, te jó vagy s részvevő: Rejtsd el, ki bús és szenvedő. Beh jó sötétzöld fáid árnya, Ha izzó égről tűz a nap Ha meg vagy sértve, megalázva: Pihend ki erdőben magad.”
Május 10-én ünnepeljük a madarak és fák napját, mely a „korát” tekintve legalább 90 évvel idősebb, mint a Föld napja. Az utóbbit ugyanis 1990 óta ünnepeljük hazánkban. A Madarak és fák napja viszont több, mint 100 éves! 1902-ben Párizsban kötöttek egy egyezményt az európai államok a mezőgazdaságilag hasznos madarak védelmében. Magyarországon már ebben az évben megszervezte az első madarak és fák napját Chernel István ornitológus. Az ő kezdeményezésére adta rendeletbe az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter, Apponyi Albert, hogy az iskolákban minden évben szenteljenek egy napot ezen élőlények védelmére, megismerésére. Mint minden ilyen jeles alkalomról elmondható: amit megismerünk, azt nem bántjuk, tisztelettel fordulunk felé, óvjuk. Ez a cselekedet visszahat ránk, emberekre, még akkor is, ha ez egyik fél részéről sem tudatos.
Fával és madárral lényegében az év minden napján találkozunk. Rengeteg dolgot köszönhetünk nekik! A fák az éltető oxigént termelik számunkra. Lombkoronájukkal felfogják a levegőben szálló port. Árnyékot nyújtanak. Felüdít, amikor a tavaszi rügyfakadást követően virágba borulnak a gyümölcsfák, ősszel pedig színpompás a látványuk. A bennünket körülvevő tárgyak nagy része szintén fából készül. A madarak éneke, káros rovarokat pusztító munkája szintén elengedhetetlen. A hétköznapi életben észre sem vesszük ezt a számos ténykedést, egyszerűen a fák és madarak jelenlétét, viszont hiányuk annál inkább feltűnne.
Ahhoz, hogy még inkább megismerjék, megkedveljék ezeket az élőlényeket, néhány könyvet, verset szeretnék ajánlani a kedves Olvasó figyelmébe!
Mostanában talán sok fórumon belefutott A FÁK titkos élete című könyvbe, melynek szerzője Peter Wohlleben. Ez két változatban is megjelent, az egyik felnőttek számára, a másik: Érted a fák beszédét? című csodálatos, képes-rajzos kiadás pedig a gyermeknek.
A lentebbi képen is jól látható, hogy a fák kapcsolatban állnak egymással. Ellátják egymást fontos tápanyagokkal, hiszen érdekük, hogy egységes, zárt lombkoronát alkossanak, mert ha kiesik a „csapatból” egy tag, akkor az ott kialakult nyiladékban már megbomlik a jól kiépült lombkorona alatti mikroklíma. Másrészt a kialakult fényfoltban új csemeték kapnak hirtelen erőre, gyorsan felélve tápanyagkészletüket, tartalékaikat, ezzel megrövidítik saját élettartamukat. Nem beszélve arról, hogy a hirtelen világosságban megindult gyors növekedés hatására duzzadt, lédús rügyeket növesztenek, amit aztán az őzek szívesen és gyorsan lelegelnek. A sok fény hatására a csemete sok cukrot tud előállítani, így a rügyek ráadásul édesek is.
Onnan is látható, hogy egy-egy fa facsaládban él, hogy ha látunk egy kemény, szilárd kérgű fatönköt az erdőben, az azt jelenti, hogy még él, mert a családja, a körülötte élő fák a gyökereiken keresztül táplálják. Ez természetesen csak azonos fajú fáknál működik.
Amikor tavaszi erdei sétáink során megfigyeljük a sarjadó tölgy- vagy bükkmagoncokat (csírázó, levélkét hajtó tölgy- és bükkmakk), akkor érdekes dolgokra bukkanhatunk. Ha csokorban hajtó magoncokat látunk, akkor ehhez tudnunk kell, hogy a mókusok szeretnek egy-egy rejtekhelyre sok makkot gyűjteni. Ha elfelejtik, hová tették, nem fogyasztják el ezeket a tél folyamán. Így tavasszal csokorban kezdenek hajtani. Ők tehát nem ideális „faültető” állatok. Az erdei egerek üreges, korhadó fák odvaiban, réseiben létesítenek téli éléskamrát. Ezekből az ottfelejtett makkokból igen kevés tud kihajtani tavasszal, mivel nem ideális táptalajra lettek helyezve. Az erdészek a szajkókat, más néven mátyásmadarakat kedvelik az erdő fiatalítása szempontjából. Egy szajkó akár 10.000 helyet is képes megjegyezni, ahová a magokat elrejti. Mindig többet raktároz ilyen módon, mint amennyi a téli táplálkozásához szükséges. Ahhoz ugyanis kb. 2000 db tölgy- és bükkmakk elég neki. Az el nem fogyasztott magokból pedig szépen egyesével új facsemeték sarjadnak. Ezen a példán is nagyon jól látszik a fák és madarak ideális kapcsolata.
Különleges az a tény is, hogy bizonyos veszélyeztető tényezők hatására hogyan tudják értesíteni egymást a közelben lévő fák, hogy most már ideje védekezni. Mikor valamilyen hernyó- vagy rovarcsapat rágni kezdi egy fa leveleit, akkor az adott fa olyan illatanyagot, méreganyagot kezd el kibocsátani, amitől nem lesz finom a levele, illetve ezzel jelez a fajtársainak is, melyek erre a jelre már megelőzésképpen megkezdik ennek az anyagnak a termelését.
Meg fogja lepni a következő érdekesség a kedves Olvasót: „Ahol farkas jár, ott nő az erdő.” Az őzek és szarvasok ugyanis bárhol szívesen legelésznek, főleg az említett csemeték lédús friss hajtásait. Viszont abban az erdőben, amelyikben élnek farkasok, inkább a nyíltabb, jobban belátható réteket választják táplálkozás céljából. Az erdőben lévő facsemeték lombja miatt nem látják be jól a környezetüket. Így a kicsi fák zavartalanul növekedhetnek.
És akkor még nem is említettem az egészséges erdőt! Mit is jelent ez a szókapcsolat? Nem attól egészséges, hogy ember nem szemetelt még benne! Biztosan jártunk már olyan telepített fiatal erdőben, amit csak egy fafaj alkot, azok is mind napra pontosan azonos korúak. Az ilyen területen tett kirándulás során nem hallunk madárdalt, ugyanis itt nem találnak enni, vagy nagyon keveset, és odvas fát sem, költeni benne. Ez az erdő nem nevezhető egészségesnek. Az olyan erdei területet tekintjük annak, ahol sokféle fafaj található, ráadásul más-más korúak, aljnövényzettel, cserjékkel. Ilyen helyen az állatfajok sokfélesége is jelen van, madárdal tölti meg. Míg az egykorú fákat egy viharos szél dominóként döntheti sorban, addig az egészséges erdőben az idősebb, vaskosabb egyedek megvédik a fiatalabbakat. Mint egy igazi családban!
Ezek után csak azt tudom ajánlani, hogy tegyenek egy sétát egy közeli erdőben, parkban, vagy akár csak üljenek ki az udvarukra, kertjükbe, gyönyörködjenek a fák mozdulatlan, mégis állandóan változó szépségében, a madarak májusi énekében!
Barátcinege-fiókák mesterséges madárodúban (Gécziné Nagy Mária)
Petőfi Sándor: Három madár Három madár van, akit szeretek, Három madárról mondok éneket. Ha oly szép lenne rólok énekem, Amily nagyon én őket szeretem, Amennyi boldogságot, örömet Ezen madarak nékem szerzenek! Az első madár egy kis cinege, Nem sérti őt a télnek hidege, Nem háborítja őt meg semmi vész, Télben, viharban vígan fütyörész, Vigan ugrál a száraz ágakon, Mint a pillangó a virágokon, Ugrál, miként a gyermek, gondtalan, Jön és megyen, máshol van untalan, Alig képes kisérni őt a szem. - Kedélyed e cinege, kedvesem! A második madár egy csalogány, Elrejtve él a lombok alkonyán, Nem látja más ottan s mást ő se' lát, Kis fészke néki az egész világ, Ebben dalolgat, s ha dalolni kezd, Elfojt az alkony mindennémü neszt, Hogy meg ne háborítsa énekét, Hogy gyönyörködjék a föld és az ég, Gyönyörködjék e dalban, aminő Hozzánk csak legszebb álmainkban jő, Amelynek minden hangja eltemet Egy bánatot és szűl egy örömet, Mert mindenik hang egy szent szerelem. - Ez a csalogány szíved, kedvesem! A harmadik madár egy ifju sas, Szárnyának röpte merész és magas, A villámokkal egy tanyán lakik S tekintetét fölküldi a napig. Nyugodt időben alszik, elvonúl, De ha vihar jön és üvölt vadúl, Fölébred a sas szendergésiből, És a viharnak karjaiba dől És vinni hagyja magát általa, Mint viszi a lovast a paripa Rémítő bátran, szörnyű sebesen. - Ez a sas a te lelked, kedvesem! Kedélyed gyermek, szíved asszony és A lelked férfi, te csodás, mesés Teremtmény! s én valóban nem tudom, Mi több: szerelmem vagy csodálatom?
