Idén március 8-án töltötte volna be a 100. életévét Romhányi József (1921-1983) író, költő, műfordító, aki, ha még élne, biztosan „faragott” volna valamilyen humoros gyöngyszemet ékes magyar nyelvünkön a nők köszöntésére! Ezért is gondoltam arra, hogy a Magyar Költészet Napja alkalmából róla és tőle szeretnék olvasni, írni, egyrészt, hogy megismerjem, másrészt, hogy örülhessen odafenn!
Gondolom, nem meglepő, ha ezen alkalomból készülő írásomat is a természet említésével, ezen belül is egy bagollyal kezdem! A foglalkozásaim és tárlatvezetéseim során az Erdőjárók kalauza – Zempléni tájak természeti értékei című kiállítás földtörténeti előszobájában mindig bemutatom az ott látható madárpreparátumot, az uhut, melynek latin neve Bubo bubo. Itt szoktam megragadni az alkalmat, hogy említést tegyek a Kérem a következőt című klasszikus magyar televíziós rajzfilmsorozatról, vagyis a Dr. Bubóról. A forgatókönyvét Romhányi József és Nepp József írták. A humorral telített párbeszédeket, a zseniális rímeket Romhányinak köszönhetjük. Gyermekként is kedvelt rajzfilmem volt, felnőttként pedig egészen más nézőpontból új dimenziókat, jelentéstartalmakat nyit meg számomra.
Műveinek ritmikája sejteti velünk, hogy a zene mindig is előkelő helyen szerepelt az életében. Ifjú éveiben először muzsikusnak készült, brácsázni tanult. 1944-ben orosz hadifogságba esett, három éven keresztül tartott ez a hányattatott, hastífusszal és kényszermunkával nehezített időszak. Őt ez sem törte meg: a belső ellenállása, élni akarása nyelvi humorcseppek és rímek formáját öltve nyújtott segítséget társainak. Kényszermunkás-zenekart alapított. Később, mivel szeretett főzni, konyhai szolgálatra került, szakácsként kevergette az ételeket és a szavakat egyaránt. A hadifogságból hazatérve rövidesen dramaturg lett a Magyar Rádiónál, majd a Magyar Televízió szórakoztató rovatának a művészeti vezetője. A zenéhez fűződő kapcsolata mindig megmaradt, több magyar opera szövegkönyvét ő írta, mint például Sugár Rezső Hunyadijának, vagy Hajdú Mihály Kádár Katájának. Versírással már diákként is foglalkozott. Ezt a tehetségét olyan művészi szintre emelte, hogy egyesek véleménye szerint „azt csinált a magyar nyelvvel, amit csak akart”! A Rímhányó becenév mondhatni hivatalossá vált, szinte hozzá nőtt a nevéhez. Ha a Dr. Bubó említése még kevés lenne valaki számára, akkor álljon itt a többi is, melyek örök időkre hirdetik Romhányi József költői nagyszerűségét és egyediségét: Mekk Elek, az ezermester, Üzenet a jövőből – A Mézga család különös kalandjai. Ugye, így már mindenki számára ismerős! A Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki különösen izgalmas abból a szempontból, hogy eredeti nyelven egyáltalán nem úgy hangzik, ahogy azt mi, magyar nézők, rajongók megszoktuk. Azok a humoros, sokszor viccesen kétértelmű, rímbe szedett párbeszédek csak is Romhányi fordításának köszönhetők! „Begőzölök, ha nem gőzölög a csülök, mikor lecsücsülök.” – halljuk Frédi mondatát. Ez nem is rímfaragás, ahogy néha említjük, hiszen az valami nehéz(kes) munkát jelöl! Romhányi rímei maguktól értetődően, könnyedén jönnek, gurulnak, gördülnek a szereplők szájából. A költőhöz, fordítóhoz közel állt ez a két kőkorszaki figura. Az egykori budai otthonának téli kertjében volt egy kicsiny medence, melyben két hal úszkált, és mi más lehetett volna a nevük, mint Frédi és Béni! A Macskák című musical szintén sokak számára ismert darab, már a számát sem lehet tudni, hányszor adták elő színházakban. A szövegét szintén Romhányi fordította magyar nyelvre.
Vidám percet szerez magának a kedves Olvasó, ha az interneten rákeresve meghallgatja a Szamármese című verset Romhányi József előadásában.
Másik klasszikusnak mondható tőle a következő költemény, melyhez kellemes olvasást kívánok! Ünnepeljük most ezzel a Magyar Költészet Napját!
Romhányi József: A teve fohásza. Monoton üget a süppedő homokon a sivatag lova, a tétova teve tova. Hátán rezegve mozog a rozoga kúp alakú púp. A helyzete nem szerencsés. Apró szemcsés homokkal telve a füle, a nyelve. Sóvár szemekkel kutat kutat. Még öt-hat nap kullog baktat. Az itató tava távol, s oly rettentő messze még az oázis. Erre utal az alábbi fohász is: - Tevék ura! Te tevél tevévé engem eleve, Teveled nem ér fel tevefej tétova veleje. Te terved veté a tevevedelő tavat tavaly távol, de tévednél, vélvén, vén híved neved feledve elvetemedve vádol. Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova, mivel levet - vert vederbe feltekerve - nem vedelve lett betelve a te tevéd szenvedelme. Te nevedbe legyen eme neveletlen tevetetem eltemetve! S evezzevel ava teve levelkévét kivilevelhevelteve.
