Bálok, kávéházi és színházi estek váltották egymást a sátoraljaújhelyi felső- és középosztálybeli családok naptárában a XX. század elején. A társadalmi események tökéletes, divatos megjelenést követeltek. A nők különösen kényesek voltak arra, hogy a külsőségek tetőtől talpig a vagyoni és társadalmi helyzetüket sugallják.
Ha a kor elvárásai szerint a magyar erkölcsös nő nemigen manipulálta az arcán mindazt, amit a Teremtő odatett, azért a vágy mindenkiben megvolt a vonzó ajkakra, az igéző tekintetre és szép bőrre. Ez pedig csak fokozódott a báli szezonokban, az olyan eseményeknél, mint amilyen a felvidéki úri társadalom nagyszabású találkozója volt. 1934 februárjában a megyebálra hatalmas lelkesedéssel készültek a sátoraljaújhelyi asszonyok és eladó sorban lévő lányaik, és bizonyára minden elérhető piperét „csatasorba állítottak” a ráncok, a téli száraz, fakó arcbőr vagy a kipirult orr ellen.
A korabeli újságok hirdetéseiből úgy tűnik, hogy még Kozma Györgyné főispánasszonynak, Mária Alice főhercegnőnek és a többi notabilitás-feleségnek is be kellett érnie olyan szépségápoló termékekkel, amelyeket még korántsem nevezhetünk sminknek.
Az 1900-as évek elején megjelent Zemplén és a Felsőmagyarországi Hírlap minden számában feltűnnek a nőknek szóló hirdetések és PR cikkek, de az itt reklámozott termékek többsége nem smink, inkább szépségápoló szappan, krém és kenőcs, amiket főként a szeplők, pattanások, kiütések, májfoltok, és más bőrhibák ellen ajánlottak a gyártóik. Csak itt-ott tűnik fel egyes márkáknál a klasszikus smink képviselője, a púder. Ezt azonban több árnyalatban is meg tudták vásárolni az zempléni nők a helyi drogériákban.
Az illatszereket és piperecikkek a hölgyek Fest Zoltán Wekerle téri drogériájában,
Dr. Róth Józsefné „Rotó“ vagy M. Polgár Frici „Hattyú“ illatszertáraiban is beszerezhették.
Bár Amerikában és Angliában a mozgófilmek hatására ekkor már divatba jött az erős sötét rúzs és a szemfestés, az igények kielégítésére pedig külön iparág alakult, azonban ennek az új trendnek a szele biztosan nem, maximum a fuvallata ért el Sátoraljaújhelyre az 1936-os tavaszi báli szezonra.
Az újhelyi hölgyek pipereasztalának kellékei inkább a kellemes illatú toilett- és gyógyszappanok voltak, amelyek a bőrt finommá és simává tették, vagy a krémek, amelyek hatásosan szüntették meg pár nap alatt a ráncokat (?); és persze a púder, amely az arcra tapadva kellemes színt adott annak.
A helyi lapokban a legtöbb hirdetést Földes Kelemen aradi gyógyszerész adta fel Margit-Créme nevű márkájára. A reklámok magasan pozícionálták a terméket, ami így különösen népszerű volt a magyar nők körében. Termékét a gyártója a főrangú hölgyek kedvenc szépítőszereként aposztrofálta. Arra hivatkozott, hogy az egész világon ismert szépítőszerei olyannyira hatásosak, hogy Német- és Franciaországban is igyekeznek másolni – hozzátéve, hogy csak az aradi feltaláló ismeri a titkát. A krémet hírneves angol, francia és amerikai orvosok is ajánlották az arc szépítésére és szépségének megőrzésére. A Margit-Créme PR cikkei és reklámjai a mai reklámszövegekhez szokott fülnek meglehetősen mókásak, és a reklámtörvény is „fújna rájuk”. Semmi reális nincs például abban, amit Földes Kelemen állított „reális” termékéről:
Mi a különbség egy reális és egy nem reális készítmény között? Az, hogy a reális készítmény, ha be van vezetve, felszínen marad, míg az értéktelen dolog, amily gyorsan feltűnik, úgy le is tűnik. A Földes-féle Margit-Créme, miként azt számtalan vegykísérleti állomás vizsgálatai bizonyítják, minden tekintetben ártalmatlan készítmény, amely az arc szépségét, üdeségét a legkésőbb öreg korig megtartja úgy, hogy kizárt dolog az, hogy egy hölgy, ki a Margit- Crémet használja, megráncosodjon, vagy arca szépségét elveszítse. A Földes-féle Margit-Crémet használó hölgyek felett nyom nélkül repül el az idő.
A gyártó a híres Margit-krém mellett Margit-szappant és Margit-púdert is árusított a hölgyek számára, ez utóbbit fehér, rózsa és krémszínben.
A Margit-Créme vetélytársai voltak a piacon a Kriegner-féle szépítőszerek: az Akácia Krém, amely pár nap alatt fehéríti, simítja, szépíti és fiatalítja az arcbőrt, az Akácia-szappan, amely kellemes, üdítő és tartós illatú, és az Akácia-púder, amely védi a bőrt minden „arctisztátlanság” ellen. A Kriegner-féle bőrápolók reklámszövegei a termékekkel ellentétben nem mindig simogatták a női lelket:
Minden nő szeret hatalmának, vagyis szépségének fenntartására áldozni, és helyesen teszi, hiszen azért nő, hogy szép legyen. Az elcsúfító vörös orr, szeplő, májfolt, mitesszer, pattanás, ráncok, foltok, minden arctisztátlanság és bőrhiány eltávolítása kötelessége a nőnek, vétek volna rút arccal élni, ha van megbízható tökéletes ártalmatlan szer, mely szépséget teremt.
Csendesen bújik meg a cikkek között a Sulfamyl kénpúder hirdetése, ami a korai ráncosodásért a helytelen púder használatát teszi felelőssé. A gyártó a kellemesen illatosított, natúr, roez, rachel, ocre-rachel színekben kapható termékét zsíros, pattanásos bőrre is ajánlja.
Az újhelyi nők dobogós szépségápolási terméke volt még a Diana-krém. A budapesti cég célcsoportja elsősorban a fiatal nők voltak, és marketingfogásként igyekeztek a többi cég kissé tolakodó hangvitelű hirdetése mellett a humorral kitűnni: „Milyen krémet használ nagysád? – Természetesen, Diana-krémet. Csak a háromcsőrű kacsa idejében használhattak mást. Mióta a luxenburgi udvar gimbeli-gombolja a bontont, azóta nincsen más krém, mint a Diana-krém.”
A púdert, a szappant, az arckrémet, a fogkrémet és később a hajszínező termékeket előállító budapesti cég a legtöbb hirdetésében termékcsaládját a szeplők és pattanások eltüntetésére ajánlotta:
Fátyolt borit arczára minden szeplős és pattanásos nő, mert restelli, hogy arcza tele van csúnya szeplővel és pattanással, holott Európában több mint egy millió nő állítja, hogy a Diana-Krém és a Diana-szappan lemossa a szeplőt és pattanást az arczról.
Miközben a magyar és újhelyi nők még Diana termékekkel harcoltak az arcbőr problémái ellen, addig a tengerentúlon már alapozót kentek rá, mégpedig olyat, ami már nem keményedett be, és tört meg az arcon. Hála kifejlesztőjének, Maksymilian Faktorowicznek, vagy ismertebb nevén Max Factornak. A sminkmester – akinek neve a mai nő számára is a minőségi termékek egyik szimbóluma – az 1900-as évek elején már széles közönség számára is elérhetővé tette azokat a kozmetikumokat, amelyeket korábban csak a felső tízezer, vagy a filmszakma használt.
A lengyelországi születésű Max Factor Moszkvában futott be, mint az uralkodó család és a Cári Operaház hivatalos kozmetikai szakértője. 37 évesen költözött Amerikába, ahol 1909-ben megalapította cégét, a Max Factor&Company-t. Amellett, hogy hétköznapi kozmetikai szereket árult, és fennen hirdette, hogy „bármely nő lehet A-listás szépség”, még kutatott, és új készítmények előállításán is dolgozott. A nők imádták az általa feltalált vagy tökéletesített termékeket. Szájfénye pedig a filmvásznon is jól mutatott még fekete-fehérben is. Az ő találmánya volt a szempilla-göndörítő és az elsőre kínzóeszköze talán jobban hasonlító „szépség mikrométer”. Utóbbi igen pontosan tudta mérni az arc kontúrjait, megkönnyítve ezzel a megfelelő smink kiválasztását.
A XX. századtól kezdve a kozmetikaipar elsődleges célja az egészségmegőrzés és a bőr védelme volt. Korábban azonban a szépségipar – kis túlzással – veszélyes üzemnek számított a felhasznált vegyszerek miatt. Gyakoriak voltak a súlyos bőrirritációk és allergiás reakciók. A szempillaspirál például terpentin hozzáadásával készült, ami nemcsak hogy kifejezetten kellemetlen szagú volt, de vakságot is okozott. Max Factor 1930-as évekbeli Amerikájában pedig még lehetett kapni ilyen szempillaspirált. A brit szigeteken élő nők viszont ekkor már biztonsággal használhatták Eugene Rimmel méreg nélküli kozmetikumait. A Rimmel Ház széles sminkválasztékkal rukkolt elő; különös figyelmet szentelve a szemfestékeknek, ezen belül is a szempillafestés tökéletesítésének. Éppen ezért a rimmel szót még ma is a szempillaspirál szinonimájaként használják több helyen a világon.
Amerikában a Rimmeléhez hasonló naturkozmetikai vonalat helyezte szembe a vegyszerhasználattal Thomas Lyle Williams, aki a Maybeline cég 1915-ös megalapításakor testvére ötletét használta fel. Mabel ugyanis egy konyhai balesetben leégette mindkét szemöldökét, amit szénpor és vazelin keverékével rajzolt újra. Tom olyan forradalminak találta a megoldást, hogy Lash-Brow-Ine néven terméket fejlesztett rá, a márkát pedig elnevezte Maybelline-nek, a Mabel és a Vaselin szavak összeolvadásával. A szemöldökpúdert szempillafesték követte a termékpalettán, „Cake Mascara” néven. Azonban ez még korántsem hasonlított a ma használatos „automata” szempillaspirálokra. A cipőpasztaszerű terméket egy kis vizezett kefével kellett a pillákra felvinni.
Valószínűleg ezeknek, a sminktörténetben jelentős szerepet játszó férfiaknak és márkáknak a híre nem juthatott még el az újhelyi asszonyokhoz az 1900-as évek elején. A helyi lapokból biztosan nem. De még Elizabeth Arden nevével is csak azok a hölgyek találkozhattak, akik járatták a Pesti Divatlapot, a Divat Szalon vagy a Magyar Bazárt. Annak nemzetközi kitekintése már utalhatott a new yorki dáma sikereire, aki az 1930-as évekre a divat fellegváraiban sorra nyitotta meg Red Door elnevezésű szalonjait. Arden nem ismert kompromisszumokat, és sorra alkotta új és kiváló minőségű termékeit. Kifejlesztette a tápláló arckrémeket, a tonikot és az arclemosókat. Sminkjei nem eltakarni kívánták a bőrt, hanem hangsúlyozni az arc előnyös jegyeit. Az ügyes üzletasszony hamar be is került a már akkoriban világszerte ismert amerikai márkák, a Singer varrógép és a Coca-Cola mellé, a triumvirátus harmadik tagjaként.
Ha nem is a hétköznapokon, de olyan eseményeken, mint az 1934-es megyebál, bizonyára az újhelyi nők is használtak rúzst és szemfestéket. A forgalmazóik mégsem hagytak nyomot reklámjaikkal a korabeli helyi lapokban. Bizonyára voltak az Újhelyi nők körében generációk óta öröklődő házi praktikák is a szempilladúsításra, ajakfényesítésre, mint ahogyan hosszasan tudnánk sorolni ma is a ráncok és bőrhibák ellen hatásosan alkalmazható, nagymáinktól kapott tippeket. Ilyen a fáradt szemre az uborka karika, szeplőre a citrom, és hámló bőrre a méz és kávézacc keveréke. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy kajal ceruza híján sok nő húzta ki szemét elégetett, szenes pálcikavéggel, amiről barátnőm nagymamája nosztalgiázott egykor. Ezek, a nők generációit kiszolgáló szépségápolási trükkök nem csak száz éve, de néha még ma is ki tudják segíteni a nőket, és egyikük-másikuk bizony felveszi a versenyt Max Factor, Rimmel vagy Maybelline varázslatosan jó mai korrektoraival és alapozóival.