Az 1934-es megyebál „utórezgései”

Egy olyan impozáns esemény, mint az 1934-es megyebál, amit a felvidék úri társadalmának nagyszabású találkozójaként emleget a korabeli sajtó, és ahol „hatalmas vendégsereg vonult fel, éspedig nemcsak a közvetlenül szomszédos környékekről, hanem Budapestről, sőt az ország távolabbi részeiből is”,bizony sokáig beszédtéma maradt.

A majd 90 évvel ezelőtti esemény sem nélkülözte utólag a gáncsoskodó kritikákat és a rajta részt vevő előkelőségeket ért pletykákat.

Lehet, hogy az én észrevételem is elindított volna egy szóbeszédet, de az tény, hogy egy – a szövegből kirívó – Aspirin reklám került a báli beszámoló mellé a Zemplén hírlap egy héttel később megjelenő, február 18-i számába. (Mindenkire rábízom a döntést, hogy szerinte én képzelek célzott szándékosságot mögé, esetleg a nyomdász volt vicces kedvében, vagy csupáncsak ott volt eladható reklámhely. Engem mindenesetre megkacagtatott kutatómunka közben.) Persze a sejtésemnek ellentmond az a tudósítás, ami a bált követő hétfői árverezésről szól. Ekkor kerültek kalapács alá a megyebál pompás és gazdag bufféjének maradványai.

Az árverést — lévén az a bál kiegészítő része, illetve a báli jövedelem utolsó jövedelemforrása, — az estély főrendezője Mattyasovszky Kálmán vezette s gyorsan találtak gazdát a szakácsművészet itt-ott már hervadásnak indult termékei.  Egy tál László-féle gyógysonka — testvérek között jó kilónyi adag — 2 pengőért, egy egész pástétom ugyancsak 2 pengőért lett eladva, élénk kereslet mellett 30 filléres áron kelt el a megmaradt néhány „Óceán“ imbisz. A báli buffén nagy népszerűségnek örvendett szendvicsek busán elmélkedhettek a világ múlandósága felett: mindössze 2 filléres áron akadt gazdájuk megszáradt állapotuk miatt. A legnagyobb érdeklődés egy tál érintetlen ropogósra sült malac irányában mutatkozott, s 5 pengőért szerezte meg egy, az ínyenc falatokért áldozatra kész árverelő.

Visszatérve az Aspirin reklámra és az elfogyasztott alkoholmennyiségre, íme, tévedésem bizonyítéka: mégsem nézett a helyi közép- és nagypolgárság, valamint arisztokrácia mértéktelenül a pohár (hordó) aljára. Az árverési tételek között ugyanis tetemes mennyiségű megmaradt tokaji is szerepelt:

Közel 100 liter príma bor ára tekintetében nem tudott egységes vélemény kialakulni, s így ezek később kerülnek eladásra a legtöbbet kínáló jelentkezőknek.

Pedig a mulatozáson kívül más ok is volt arra, hogy sűrűn csendüljenek össze a koccanó poharak. Például, mert a megyebálon jegyezte el Bornemisza Miklós bodrogközi főszolgabíró a vármegye úri társadalmának egyik legbájosabb és legkedvesebb tagját, Szirmay Sárikát. A jegyespárt Zemplén minden részéből, de még a megszállott területről is gratulációkkal és jókívánságokkal halmozták el. Egy készülő új frigy – főleg ilyen magas körökben – mindig remek beszédtéma még hetekkel az esemény után is.

Mégsem ez kavarta a legnagyobb port Zemplén vármegye közéletében a megyebállal kapcsolatban. A „Sárospatak“ “ politikai hetilap – majd az onnan átvett információk alapján az „Egyenlőség” is – egy támadó hangú cikket jelentett meg, „amelyekben bizonyos érdekből a zsidóság ellenségének igyekeztek a főispánt tendenciózus módon beállítani”. A „Megyebál kiközösítéssel” című írás egy „jobb ügyhöz méltó igyekezettel iparkodott mindenáron antiszemitát csinálni a vármegye főispánjából”, Dr. Kozma Györgyből (Zemplén hírlap). A szomszéd város újságírója azt állította cikkében, hogy a főispán döntése alapján a zsidók szándékosan nem kaptak meghívót a vármegye és Sátoraljaújhely közéletét befolyásoló bálra, és ebben a tisztviselő főszervezői feladatokat ellátó neje is szerepet játszott. A kirekesztéssel vádoló írás a főispán nagyszülőjére, a tiszaeszlári per főügyészére, Kozma Sándorra is utalást tesz.

A bálnak ezekről az „utózengéseiről” a Zemplén hírlapnak nyilatkozott a főispán:

az ilyen támadások engem egyáltalában nem bosszantanak, és nem fognak olyan lépésre hangolni, ami a zsidóságnak kellemetlen volna. Amint a múltban sohasem szolgáltattam a zsidóságnak jogos panaszra okot, épp úgy legyen meggyőződve Zemplén vármegye zsidó közönsége, hogy a törvény útjáról ezután sem fogok soha letérni, s a hazafiasén gondolkozó zsidókat ezentúl is magyar testvéreimül elismerem.

A főispáni interjú után három héttel „Mégegyszer és utoljára a megyebálról” megszólal a hírlap, és lehozza az egyébként ellenzéki Zempléni Újság állásfoglalását, mely szerint hiteltelen a Sárospatak hetilap valamennyi, Kozma Györgyöt ért vádja, mert a főszerkesztő szélkakas módjára forgatja az újságírói tollat: először elutasítja, majd – feltevése szerint nyomásra – mégis enged Kozma helyreigazító kérelmének. Bár a főispán mellett nem állt ki a Zemplén Újság, de Földes szakmai reputációját földig rombolja: „Mi megértjük ezt a nem egészen egyenes kiállást a kormány zempléni exponense ellen attól a Földes szerkesztő úrtól, aki a Sárospatakban Sárospatakon gyakran pendít meg ellenzéki húrokat, míg ugyanakkor – mint a szomszédos Abaúj-Torna vármegye kormánypárti lapjának szerkesztője – a szerelmes trubadúr lágyságával, hűségével, odaadásával, zeng alázatos dicséretet mindazokról, akik a kormányon vannak, vagy a kormányhoz tartoznak és mindarról, amit kormányférfiak, vagy munkatársaik  cselekszenek. Kuruc és labanc, fenegyerek és alázatos hívő egyszerre Földes szerkesztő úr. Alázatos kiszolgálója és rágcsálója egy személyben a hatalmi politika exponenseinek. Hát lehet egyszerre két nyeregben ülni? Úgy látszik, lehet, csak bátorság kell hozzá.“

Ígérete ellenére a lap nem tekinti lezártnak a főispán személyét ért támadásokat. Egy héttel később lehozza Leskó István gazdaköri elnök bocsánatért esdeklő beszédét, amelyet Sárospatak társadalma és a gazdatársadalom nevében intéz Kozma Györgyhöz.

Mire a sajtó is pontot tett a bál mindenféle politikai utóhangjának végére, és lezárta az utórezdülések generálta vitákat, végre örülni is lehetett a bál társadalmi felelősségvállalásának, a Sátoraljaújhelyi Általános Népkonyha megsegítésének. Az 1787 Pengő 80 Fillér éppen a legkritikusabb időkben biztosította a szociális intézmény zavartalan működését. Ez pedig „ékesen szóló bizonyítéka annak, hogy a bál anyagi sikere minden tekintetben lépést tartott az erkölcsi sikerekkel”.

A bálról egy tárgyi emlék is készült: Báró Waldbott Frigyesné, gróf Széchenyi-Wolkenstein Ernőné és leveldi Kozma Györgyné bevésett aláírásával ellátott remekmívű ezüst cigarettatárca Mattyasovszky Kálmánnak. Ettől kezdve minden bűnös szál cigaretta felidézte a vármegyei tb. főjegyzője számára a nagy port kavaró, viszont hatalmas segítséget nyújtó, hét határra szóló sikeres társadalmi eseményt. Azt a sátoraljaújhelyi farsangi mulatságot, amire még a tél is kereket oldott, és hagyta kibontakozni az 1934-es tavaszt, hogy melegével „kisüsse” az évszázad hőmérsékleti rekordját.

Kapcsolódó bejegyzések

Szólj hozzá