Rengeteg kreatív feladat van a múzeumon belül
Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha sárga öntapadós jelölő címkéket kellene ragasztanom a PIM–Kazinczy Ferenc Múzeumában mindenhova, ahol Kovács Judit keze nyomát sejtem. Ha ez valóság lenne, bizton konstatálhatnám: „Bármerre nézek, post-it terem”. Felcímkézhetném a múzeumot pincétől a padlásig, plakáttól a szakmai kiadványig, mert a közművelődési szakember képes és kész minden munkafolyamatba bekapcsolódni, és a múzeumi szakma többi képviselőjének a keze alá dolgozni, aztán azt sikerre vinni. De annyira szerény, hogy beszélgetésünkkor szinte minden ilyet a köz javára ír; úgy könyörögtem beszélgetésünkkor, hogy legalább egy valamit tudjon magáénak.
Bár közművelődési szakemberként kerültél öt évvel ezelőtt a Kazinczy Ferenc Múzeumba, mára már azt mondhatni, minden feladat megtalál, ami kapcsolatos enteriőrtervezéssel, kiállításrendezéssel, beszerzési és adminisztratív munkával, valamint grafikusi, kommunikációs, PR és marketing feladatokkal. Kihagytam még valamit?
K.J.:Azt hiszem ez így lefedi (nevet).
Alapvetően közművelődési szakemberként vagyok jelen a múzeumi munkában, és rengeteg olyan feladat van, ami ezt a területet fedi le. Nem csak a rendezvények, előadások, konferenciák és a közönségkapcsolat adnak munkát, hanem olykor átfogó koncepciók kialakítása, valamint a kiállítástervezés és -építés is. Mindennek, ami a múzeumban születik, ami itt valósul meg, annak jelleget, formát kell adni. Éppen ezért például majd mindegyik felsorolt múzeumi eseményhez kapcsolódnak PR és marketing anyagok, illetve kiadványok. Sosem egy sémára készülnek, mindegyik megjelenése alkalmazkodik a saját egyedi témájához. Ilyenkor átfogóan kell gondolkodni: célközönségre szabva, témához illeszkedve kell megtervezni a kísérő nyomdai termékeket. Ez mindig összetett feladat: sokszor figyelembe kell venni a tartalom készítőjének ötleteit, meglátásait is, de az esetek nagy részében szabadon ötletelhetek. A grafikai tervezésre vagy arra, hogy technikai támogatást nyújtsak, akkor is szükség lehet, amikor sajtótermékeket kell előállítani, hiszen ezekben az esetekben is fontos egy fotónak a felbontása, a mérete.
Ha már kiadványokra terelted a szót, akkor adja magát a kérdés: Kézbe foghatjuk-e a még a télen a Kazinczy Ferenc Múzeum folyóiratának, az Orpheusnak a soron következő, immár negyedik számát?
K.J.: 95 százalékban már készen van. Még egy pár tartalmi elem hiányzik ahhoz, hogy kiadásra késznek mondhassuk. Ez a lapszám a 2019-es év eseményeiről számol be, azokra segít visszaemlékezni, hiszen az Orpheusz alapvetően egy évértékelő kiadvány.
Az első szám kivételével a te érdemed ennek a folyóiratnak a szerkesztése, tördelése. Sőt, mi több, számos cikk a te nevedet jegyzi. Gyakran írsz cikkeket?
K.J.: Egy-két cikk és leírás tőlem is olvasható ebben a kiadványban azokról az eseményekről, amelyeknek szervezésében és lebonyolításában nekem is részem volt. Ilyenkor akasztják a hóhért, és saját magamat is beszerkesztem az oldalakra.
Látszik, hogy a grafikai tervezés az igazán nagy szerelmed. De többről van itt szó, mint csakis a kiadványok arculattervezéséről, grafikai kivitelezéséről. A kiadványszerkesztésen túl miben éled még ki a kreativitásodat?
K.J.: Mindig van motivációm, hiszen rengeteg kreatív feladat van a múzeumon belül, és ez állandó hajtóerő. Legtöbbször a „mit”, azaz a szakmai tartalom, nem általam jön létre. Hozzám inkább a „hogyan” köthető, ez az én feladatom. Mégpedig a „Hogyan öntjük formába?” kérdés megválaszolása. A szakmai tartalom a muzeológus kollégák által rendelkezésre áll, és folyamatosan megújul a kutatásaik révén. Ez ad nekem munkát, és néha komoly fejtörést is okoz. De mindenképp kihívásnak, épülési lehetőségnek tekintem. Örömöt ad. Szeretem formába önteni ezeket a tartalmakat.
A kreativitásodat ki kell bontakoztatnod rendezvényszervezés területén is, mint közművelődési szakember?
K.J.: Volt olyan szerencsém, hogy több nagy rendezvény szervezése az én felelősségem volt. Mindig úgy tekintek ezekre vissza, mint hatalmas feladatokra. Sokszor stresszes összefogni az összes szálat és minden szegmensben jelen lenni. Viszont a végeredmény kárpótol minket. Mert a sikerben sem csak nekem van részem. Abban minden itt dolgozó munkája benne van A háttérből segíteni egy-egy rendezvény vagy kiállítás megvalósulását nem kevésbé fontos feladat.
Hogyan segítesz, ha nem nálad futnak össze a szálak?
K.J.: Még ha nem is én vagyok egy-egy program, rendezvény, kiállítás vagy kiadvány ötletgazdája, akkor is számos olyan feladat van vele és körülötte – mire kiforrja magát –, hogy aktívan részt tudok benne venni. Éppen ezért azokat is a sajátomnak érzem, és megvalósulásukig segítem sokadmagammal együtt. Az egyik ilyen nagy projekt, amiben részt vettem, az az Újhely és a Nagy Háború című időszaki kiállításunk létrehozása. Itt is adott volt a szakmai tartalom, nem én hoztam lére, hanem egy ehhez értő szakmai csapat.
Miért nagy élmény mégis?
K.J.: Izgalmas tevőlegesen részese lenni az eseményeknek, ahogyan a kiállítás organikusan alakul egyik percről a másikra. Nagyon érdekes összhatásban van ilyenkor a tartalom és a forma. Sokszor kell egymáshoz igazítani őket, mert folyamatosan formálják egymást. Ebből a szempontból ez a munka nagyon érdekes volt. Abban mindenki egyetért szerintem, hogy ezzel a múzeumi csapattal az egyik legnagyobb önálló projektünk volt az Újhely és a Nagy Háború kiállítás, ami a benne elvégzendő szakmai feladatokat és a kiállítóterek méretét, valamint az arculattervezést és a PR, marketing munkát illeti.
Utóbbi három szinte rajtad múlt. Ez a te szakterületed házon belül.
K.J.: Ezekben a feladatokban én is jelen tudtam lenni, és erősíteni ennek a közösségi kiállításnak a megálmodóját, Dr. Ringer István igazgató urat. Ez a tárlat azért is különleges számunkra és a környékbeli emberek számára is, mert rengeteg tárgyat a helyi lakosok hoztak be, adományoztak vagy kölcsönöztek számunkra. Nem csak az utómunka, de az előkészületek is hosszadalmasak voltak.
Nagyon összetett munka az arculattervezés és a PR-marketing. A közönségben pedig nem biztos, hogy tudatosul, mennyi feladat van vele a háttérben, illetve mennyire lényegi eleme az egésznek, magának a kiállítási sikernek. Nem lomboz le, hogy nem mindig kötik hozzád ennek a felelősségét?
K.J.: Amit csinálok, az tudattalanul is hat a szemlélőre, látogatóra, a potenciális látogatóra. Éppen ezért nagyon sok apróságra kell figyelni a grafikai tervezés során, ami lehet, hogy nem nyilvánvaló mások számára. Kezdve a színhasználattól, a betűtípusokon át, a képek egységes szerkesztéséig. Oly sok mindent kell átgondolni, kipróbálni, hogy az végül egységes összképet mutasson. Néha egy-egy ötletig eljutni feszített agymunka, hogy a végeredmény esztétikus és funkcionális, látványos és hatásos legyen, vagy, leginkább, mindez egyszerre. Ha ezt sikerül elérni, az maga a siker. Például ebben a kiállításunkban (Újhely és a Nagy Háború) az egyik alapvető koncepció, hogy Újhely korabeli épületei között sétálhassunk, megidézzük a 20. század eleji miliőt. Ebben pedig a gyűjteményünkben őrzött képes levelezőlapokat vettük alapul. Éppen ezért a munka egy elég nagy szeletét az tette ki, hogy ezeket a képeslapokat megfelelő méretre nagyítsam, és úgy szerkesszem, formáljam, hogy azok a látogatók perspektívájából jól mutassanak, élményt adjanak. A másik nagy kihívást az jelentette, hogy a Központi Kávéház homlokzatát megjelenítsük, „megépítsük” a kiállításban. Korabeli fotókat alapul véve igyekeztem megrajzolni az eredeti falak és a bejárat mását.
Összetett folyamat volt, amit az installálókkal, építőkkel kellett összehangolni. Az ilyen jellegű munkák során gyakran hirtelen változtatásokra is szükség lehet – ha például az előre lemodellezett ötlet építés után pár centi eltérést mutat, így nem egyszer újra kell szerkeszteni egy-egy felületet. Ilyenkor gyors megoldásokat kell találni.
Jól tudom, hogy a te ötleted volt a falba rejtett ablakocskákkal bővíteni a kiállítófelületet?
K.J.: A kiállítás nagy részére igaz, hogy az együttgondolkodás jegyében született, ilyen szempontból is közösségi. Sokszor álltunk négyen-öten – Ringer István, Sipos István, Váradi László, Szebényi Attila és én – itt a kiállítótérben, és megoldásokat keresve vakartuk a fejünket, hogy mi legyen az aktuális problémával. Majd egyikünk hangosan kimondott gondolatát követte a másikunk ötlete, így inspirálva egymást, míg végül valaki megfogalmazta a végső megoldást. A fakkok története is ilyen. Eredetileg nem volt benne a tervekben, és az ötlete pont egy olyan tipikus eset, amikor a tartalom és forma egymásra hat vissza. Történt ugyanis, hogy a szövegeknek a tervezése, a falaknak a rendezése, a kép-szöveg arányok már elkészültek, de rájöttünk, hogy még rengeteg kiállítandó tárgyunk van, amelyek a közösségi gyűjtés eredményeként kerültek a múzeumba. Azt hiszem, ez is egy olyan fejvakarós pillanat volt (nevet). Mindenki bedobta az ötletét, és akkor valamelyik segített megvilágosodnom: miért ne nyithatnánk a tárgyaknak olyan rejtett falmélyedéseket, amelyek tovább növelik az interaktivitást, fokozzák a kíváncsiságot, a felfedezés vágyát. De az ötlet megszületéséhez kellett az együttgondolkodás, az elhangzó ötletek.
Valami hasonló közös munka zajlik most a földszinti kiállítótérben, ahol hamarosan megnyílik az újhelyi várásatás eredményeit bemutató tárlat?
K.J.: Az eredeti, most megújuló „Egy eltűnt vár nyomában” című tárlat 2013-es kidolgozásában és megnyitásában még nem volt aktív szerepem, de a mostani átdolgozásában már igen. Itt is vártak rám kihívások. Az egyik legérdekesebb és legösszetettebb feladat számomra a padlógrafika kitalálása, a fizikai adottságokkal való összhangba hozatala volt.
Már összeállt a fejedben a kiállításhoz illő arculatterv is?
K.J.: Egy-egy kiállítás kapcsán egyrészt szakmai, másrészt magammal szemben is felállított követelmény, hogy ne adjuk annál alább azt az igényességet, ami az elmúlt években jellemezte a múzeumot. Ezt pedig tükrözzék a kiadványaink. A vár kiállításához kapcsolódó marketing anyagok is ugyanazt az arculatot hordozzák majd, mint maga a tárlat. Az első lépés az, hogy a kiállításnak kialakítsuk az arculatát, majd ehhez alakítjuk a PR és marketing elemeket.
Aztán, ha ez megnyílt, jöhet számodra egy újabb feladat, mondjuk egy vándorkiállítás. Sok esetben a vendégtárlatoknak te vagy az egyik helyi előkészítője: tartod a kapcsolatot a kurátorokkal, veszed az igényeket, leveleket írsz, felméred a helyigényt, és leméred a lehetőségeket azért, hogy mire a kiállítási anyag megérkezik, már megteremtsd neki az ideiglenes otthonát helyben.
K.J.: Megkönnyíti a munkámat, ha egy kiállítás befogadása előtt már tudok levelezni az érintettekkel, ha van egy rálátásom az ügy menetére, mert rajtam keresztül folynak az egyeztetések. Ezt a háttértudást használom fel a szervezéshez, a helyszín kialakításához. Nemcsak a saját döntéseinken, kritériumainkon múlik az, hogy hogyan építünk fel egy kiállítást, hanem, természetes módon, sokkal inkább figyelembe kell venni, hogy mi volt az eredeti elgondolás. Ilyenkor a dizájn, az installálás ugyan egy kész terv alapján készül, mégis hatással vannak rá a helyi viszonyok és lehetőségek. Ezeket érdemes figyelembe venni. Adottságoktól függően a vendégtárlat szűkíthető vagy éppen bővíthető egy-egy lokális vonatkozású egységgel. Az, hogy megfelelően járjunk el egy befogadott vagy adaptált tárlat esetében, elég nagy felelősséget ró ránk.
Ott vagy a múzeum online felületei mögött is szerkesztőként?
K.J.: Közösségi felületeink közül korábban a régebbi honlapunkat még szerkesztettem tartalmilag. A ma aktív új felületet már nem. Ellenben a Facebook- és az Instagram-oldalunk, valamint a YouTube csatornánk tartalomgyártásában továbbra is részt veszek. Ezeken a felületeken aktív kommunikációt folytatunk a közönséggel. Emlékszem arra a kezdeti időszakra, amikor reménykedtünk benne, hogy tartalmainkkal bármilyen interakciót ki tudunk váltani látogatóinkból. Majd jó volt megtapasztalni, hogy egyszer csak elértük, hogy elkezdtek véleményt nyilvánítani, kérdezni, érdeklődni, megosztani velünk saját élményeiket és emlékeiket, mindezzel segítve a mi munkánkat. A felvetéseikre válaszolni kell, utána kell járni néha egy-egy témának. De ez mind élmény számunkra, hiszen látjuk, hogy átléptünk egy határt, és ez a látogatói bizalomra épül. Az online felületeken való minőségi kommunikáció is egy értékes lehetőség a kultúra közvetítésére, a közönség- és közösségépítésre.
Tehát közművelődési szakemberként úgy látod, hogy élni kell az online tér adta lehetőségekkel a múzeumoknak?
K.J.: Ugyan úgy, ahogy bármilyen más intézménynek, szervezetnek vagy cégnek, nekünk is ott kell lenni az online térben a szolgáltató szempontú célokat figyelembe véve. Érdemes magunkat megmutatni, hogy ránk találjanak. Sok tartalmunk éppen erre a platformra készül, szándékosan olyan formában jön lére, hogy online megosztásra kerüljön. Még ha fontosabb is számunkra az offline lét, a látogatókkal való személyes kontaktus, akkor is érdemes követni az online tér trendjeit, mert a látogatóink itt és ott is jelen vannak.
Milyen pozitív visszacsatolásaitok vannak ezen a téren?
K.J.: Örömteli, hogy van arra több példa, hogy online tartalmainkkal sikerült megnyernünk múzeumunknak új látogatókat. Nem egy esetben konkrétan tudjuk, hogy először csak az interneten követettek minket, majd – akár nagy távolságok ellenére is –, a kíváncsiság idecsalta az embereket a kiállításainkba, vagy éppen a várásatásra. A közösségi oldalaink és a honlapunk egyaránt elég jó húzóereje ennek.
És ez persze fordítva is igaz. Aki itt jár a kiállításokban és kellemes élményekkel távozik, az nagy eséllyel felkeres minket az interneten is. Így sokkal tovább fenntartható az érdeklődés gyűjteményeink iránt, nem beszélve a látogatóinkkal való kapcsolattartásról.
Olyanról is tudunk, hogy nagyobb értékű hagyatékot azért kapott a múzeum, mert az adományozó bizalmát fokozatosan elnyertük azzal, hogy követett minket az online térben, majd személyesen is meggyőződött a múzeumban zajló szakmai munkáról.
Ezt a sokrétű tevékenységet nem lehet máshogy bírni, csak ha töltekezel. Miből merítesz energiát? Jársz múzeumba? (nevetek)
K.J.: Minden nap! (nevet)
Munkaidőn túl is?
K.J.: Igen. Azt veszem észre magamon, hogy szakmai szemmel nézek mindent. Akaratlanul is inspirálódom. Ötleteket merítek formákból, színkombinációkból, installációkból és nyomatokból bárhonnan, ahol járok; vagy éppen a természetből egy szabadidős kiránduláson. Mert a természetjárást például nagyon szeretem. De ha túlhajtom magam, az alvás sokat segít (nevet). Az mindenképp egy szerencsés dolog, ha az ember szereti kreatívan megközelíteni a dolgokat, és a munkájában éppen ez a legnagyobb elvárás felé.
Azért, jó tudni, hogy néha pihensz is. Mert mi csak azt látjuk és tapasztaljuk, hogy elképesztő energiákat, ötleteket teszel bele a közösbe, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy jól működő, fejlődő, példamutató múzeuma legyen Zemplénnek. Hova tovább?
K.J.: Rabul ejti az embert, ha kultúrával foglalkozhat, én legalábbis így vagyok vele. Egy annyira sajátos közeg, sajátos és különleges lehetőségekkel, hogy ha valakinek kreatív vénája van, akkor ez egy kiaknázhatatlan terepet ad. Biztos vagyok abban, hogy van még potenciál abban, amit a PIM – Kazinczy Ferenc Múzeum nyújtani tud. Én pedig szerencsés vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek.
