Nem csak finom, nyertes is

A Magyar Haltani Társaság 2010 óta minden évben meghirdeti az „Év hala” közönségszavazást, melyben három őshonos halfajt versenyeztet – nem úszóverseny során – a megtisztelő címért. Ezt a rangot 2020-ban a süllő (Sander lucioperca) nyerte el, melyet a legértékesebb és legkeresettebb halaink között tartjuk számon. 

A süllő Közép- és Kelet-Európában egyaránt elterjedt faj. Magyarország nagyobb vizeink többségében, valamint a kisebb vízfolyások bővebb vizű alsó szakaszain – főleg a torkolathoz közel –találkozhatunk példányaival. A víztér oldott oxigén koncentrációjára érzékeny, ezért a folyóvizek felduzzasztott szakaszait kerüli. Állóvizek tekintetében leginkább a nagyobb kiterjedésű, jó oxigénviszonyokkal rendelkező víztesteket részesíti előnyben. Mivel jól alkalmazkodik a só koncentráció változásához, ezért a félsós tengeröblökben is előfordulhat. A víztestekben kedveli a védett, fedezékül szolgáló helyeket. Ugyan – eltérően a csukától (Esox lucius) – territóriumot nem őriz, gyakorta megesik, hogy egy-egy jó búvóhelyen csoportosulnak.

A süllő magyarországi elterjedése. (Harka és Sallai (2004) nyomán).

A süllő teste megnyúlt, oldalról összenyomott. A sügérfélék (Percidae) legnagyobb testű magyarországi képviselője. Alapszíne zöldesszürke, melyet szabálytalan elrendezésben és alakban sötétebb harántsávok tarkítanak. A hasi rész fehér. A nagyobb példányok 50 – 60 cm hosszúak, de nem ritka az egy méternél hosszabb példány sem. A népnyelv az egy kilogrammnál nehezebb példányokat leggyakrabban csak fogasként emlegeti. Nagy méretű fején az orr hossza meghaladja a szem átmérőjét. Szájnyílása nagyméretű, a fölső állkapocs vége akár a szem hátsó vonalán is túlnyúlhat. Fogai erősek, köztük ún. ebfogak is találhatóak. Az ebfogak az állkapocsból kiemelkedő, a többi fogtól eltérő, hegyes fogak, melyeket kapófogként is emlegetnek, és meghatározó szerepe van a táplálék megragadásában. Testét apró, fésűs pikkelyek borítják, ezért a hal teste érdes tapintású. Hátúszója osztott. Az első hátúszójában tüskék (13 –  17), a hátsóban elágazó sugarak (19 – 24) találhatóak. Hátúszóit, illetve jól fejlett farokúszóját fekete foltsorok borítják.

A süllő (Harka és Sallai (2007) nyomán).

Izmos testének és úszóinak, valamint a nagyméretű szájnyílásában található erőteljes fogainak köszönhetően sikeres ragadozó. Leginkább kisebb testméretű halakat fogyaszt, közülük pedig kifejezetten kedveli a küszöket (Alburnus). Mivel az erős fényt kerüli, ezért a nappali órákban főleg a védett, fedezékül szolgáló búvóhelyein tartózkodik, és napnyugta után kezdi el portyázását.

Tavasszal, márciusban és áprilisban szaporodik. Ivarérettségét 3 – 4 éves korában éri el. Az ívási időszakban a hím süllő (tejes) az 50 cm-nél mélyebb, de kemény medrű vizeket keresi fel, ahol az ún. „süllőfészeknek” alkalmas vegetációt letisztogatja. A süllőfészket alkotó növényzetet a tavaszi áradások során elöntött vegetáció vagy a parton növő fák – leginkább fűz (Salix) – gyökérzete adja. A nőstény (ikrás) a hím által előkészített terepen rakja le ikráit. A megtermékenyített irkákat a hím a kikelésig őrzi. Az ikrás egyed átlagosan testkilogrammonként 180.000 darab ikrát rak le, ez azt jelenti, hogy egy 10 kg-os süllő egy ívás során körülbelül 1.800.000 darab ikrát rak.

Könnyen összetévesztető közeli rokonával a kősüllővel (Sander volgensis), illetve a sügérrel (Perca fluviatilis ) A kősüllő teste valamelyest zömökebb, illetve a szájnyílása is kisebb, ebfogai nincsenek. Továbbá a testoldalán lévő harántsávok dominánsabbak. A sügér a teste még a kősüllőénél is zömökebb, és az első hátúszójának végén fekete folt található. 

Érdekesség, hogy a korábbi évszázadokban a süllőt egyfajta hibrid halnak gondolták, méghozzá a csuka és a sügér hibridjének. Az 1500-as években egy svájci zoológus, név szerint Konrad Gessner, Lucio-perca néven említi a süllőt, vagyis csukasügérként. A 16. századi leírás alapján a hal feje egy csukáé, azonban a test többi része egy sügéré. Ma már tudjuk, hogy szó sincs hibridizációról, de a faj latin neve, a Sander lucioperca a mai napig utal e korabeli elképzelésre. 

A süllő nem csak meghatározó ragadozó vizeinkben, gasztronómiai értéke is kiemelkedő. A halételeket kedvelők előszeretettel fogyasztják. Horgászható hal, azonban a még nem ivarérett példányok, valamint ívási időszakban az összes példány védelem alatt áll. A hazai bejegyzett horgászrekord 15,5 kg (2014). 

Felhasznált irodalmi források: Magyarország Halfaunája (Dr. Harka Á., Sallai Z.), TermészetBúvár (Dr. Juhász L., A süllő)

Kapcsolódó bejegyzések

Szólj hozzá