Aranyláz a Bodrog partján

„Aki keres, az talál” – tartja a közkeletű mondás, ám mindez a kincsekre aligha lehet igaz. A tapasztalat azt mutatja, hogy kincseket legtöbbször nem az talál, aki keres, hanem általában véletlenül kerülnek elő. A Kárpát-medence legjelentősebb arany- és ezüstkincsei szinte kivétel nélkül így váltak ismertté. Már amelyek ismertté váltak egyáltalán. A Magyarország területéről előkerült legjelentősebb kincsek fordulatokban bővelkedő, meghökkentő sztorijait mindenki kívülről fújja. Szép számmal akadnak azonban rég elfeledett történetek is. Most ezek közül porolunk le egyet, méghozzá az ilyesmiben igencsak bővelkedő Tokaj-hegyaljáról.       

1934. nyarán bekötőutat építettek a Bodrog folyó jobb partján elterülő Bodrogzsadány (melynek Sára faluval 1949-ben történt egyesítését követően jött létre a mai Sárazsadány) településre. A munkálatokra a környékbeli települések nincstelenjeit vették fel. Az egyik szakaszon az út feltöltéséhez földre volt szükség. Ekkor jelentkezett Szabó Gábor, a közelben lakó zsadányi gazda, akit régóta zavartak már a portáján lévő dombok, s azokkal nem tudott mit kezdeni. Kapóra jött neki a lehetőség, s beengedte a munkásokat a tulajdonában lévő területre, hadd hordják el a földet a készülő úthoz. A munkások neki is láttak a domb „feltöréséhez”, s június 22-én 30-35 cm mélységben egy nagyméretű bronzedényben mintegy 8 kilogramm összsúlyú aranyleletet találtak. Ez azonban elsőre még nem volt nyilvánvaló – már ami tárgyak anyagféleségét illeti. Sőt, a munkások a későbbi tanúvallomások, beszámolók szerint egyöntetűen abban a hitben voltak, hogy rezet találtak, ami nem sokat ér.

A kisebb „rézdarabokkal” pajkosan dobálni kezdték egymást, s a találatot kapó munkásoknak fogalmuk sem volt arról, hogy szó szerint aranyeső hull rájuk.

A nagyobb rudakat egyfajta távolsági dobóverseny keretében a szomszédos búzatáblába hajították. A munka végeztével az egyik kubikos a lapátját kötözte a kerékpár vázához egy réznek hitt jókora aranydróttal, míg egy másik munkás rozoga kétkerekűje stabilizálásához használt egy hasonló aranydrótot. Többen mindenesetre hazavittek jó néhány tárgyat. Hogy ők már vajon akkor tudták-e hogy aranyról van szó, vagy csak napokkal később derült ki számukra mindez, ma már kideríthetetlen. 

A rézből arannyá „változó” tárgyak híre futótűzként terjedt, s természetesen a hatóságok fülébe is hamar eljutott. A kincslelet egyes darabjait birtokló munkások ékszerészekhez fordultak, s próbáltak mihamarabb túladni a leleteken. A viszonylag gyorsan akcióba lendülő csendőrség az aranytárgyaknak csak a töredékét tudta elkobozni. A korabeli sajtó pár nappal később világgá kürtölte a szenzációs aranylelet hírét, melyet nemes egyszerűséggel a Rákócziak kincseként aposztrofált.

Ám rövidesen kiderült, hogy nem minden Rákóczi, ami fénylik.

A Magyar Nemzeti Múzeum éppen Megyaszón ásató régésze, Tompa Ferenc ugyanis megszemlélte a tolcsvai és sárospataki csendőrség által elkobzott, illetve részben visszaszolgáltatott tárgyakat, s Meczner Tibor vármegyei főlevéltárossal közölte is észrevételeit. Megállapítása szerint a talált régiségek nagyobb része amorf arany, kisebb része meg fél feldolgozású arany. A kincsleletnek a Rákócziakhoz az égvilágon semmi köze.  

Bodrogzsadányban valóságos aranyláz tört ki. Egyre több vállalkozó szellemű ember érkezett a településre távolabbról is, akik a könnyű meggazdagodás reményében aranyat kerestek. A falubeliek ferde szemmel nézték az idegen kincskeresőket, hiszen úgy voltak vele, hogy a zsadányi föld aranya őket illeti. Az aratást azon az éven rekordkorán kezdték meg a faluban, ám a derék zsadányiak a fáradságos munka közben nem az új kenyérre gondoltak, hanem a búzatábla közé dobált aranyrudakra. Akinek a faluban dombos volt a telke, az azonnal hozzálátott a föld vallatásának.

Az útépítés a különleges intermezzo után tovább haladt. Július 15-én Szabó Gábor gazdálkodó földjén a munkások 40 darab ezüstpénzt találtak, melyek a rajtuk szereplő évszám szerint 1539-ből származtak. A talált leleteket átadták a községi elöljáróknak. A munka ismét folytatódott, s addigra vélhetően már maga Szabó gazda is a fejét fogta, amiért túladott a dombján. Pláne, hogy abból néhány nap múlva újabb aranytárgyak kerültek elő! Július 23-án egy kövek között talált kerámiaedényben 4 aranykarika és 3 aranytömb lapult, igaz, ezúttal „mindössze” 487 gramm összsúlyban. A leleteket a két megtaláló, Ungvári Lajos és Vörös József becsülettel átadta a bodrogolaszi főjegyzőnek. A második aranykincs a munkások elmondása szerint az első lelet előkerülési helyétől „15 lépésre” került elő. Ekkorra már az országos sajtó figyelme is Zsadány felé fordult, sorra jelentek meg a kincsekről szóló, olykor egymásnak ellentmondó beszámolók, helyszíni riportok. 

Mindeközben gőzerővel zajlott az első aranykincs eltűnt darabjai utáni rendőrségi nyomozás, melynek során egy Palatinus Sándor nevű, 28 éves, örmény származású végardói kosárfonó lett a legfőbb gyanúsított. Palatinus ott volt az útépítésen, amikor az első kincslelet előkerült, majd ezt követően hirtelen távozott végardói lakásából. Kiderült, hogy a fővárosba ment, ahonnan rövid idő múlva hazaérkezett, ám szinte azonnal utazott is vissza. Ezzel a gyanús mozgással végképp magára vonta a rendőrség figyelmét. Őrizetbe vették, s kihallgatása során bevallotta, hogy az aranylelet legnagyobb része nála volt, ám Budapesten a Teleki téren ismeretlen embereknek mindent értékesített. Az így befolyt pénzből elmondása szerint betársult egy körúti gyümölcskereskedésbe, amely szép hasznot hajtott neki. Palatinust a kihallgatást követően szabadon engedték, mivel a hatályos törvények szerint az arany beszolgáltatásának elmulasztása csupán vétséget képezett. A zsadányi „kincskeresők” ügyét végül a sárospataki járásbíróságon tárgyalták. A vádlottak száma közel 50 fő volt.

Különös figyelem övezte a vádlottak padján ülő sárospataki ékszerészeket: Spitz Pált, Stendig Sámuelt, Stendig Reginát és Szafír Aladárt. Ők a vád szerint társas alapon szerették volna felvásárolni az aranyat, ám egymásnak ellentmondóan adták elő a történetet.

A tárgyalásra borítékokban bevitték a hatóságok által az I. számú aranykincsből elkobzott tárgyakat, 1359 gramm összsúlyban. Bodrogzsadány község elöljárósága a II. számú aranykincset, vagyis 487 gramm aranyat adott át. A bodrogzsadányi aranylelet ügyében végül szeptember közepén született ítélet. 36 vádlottat felmentettek, míg 3 vádlottat 8-8 napi, 1 vádlottat 1 napi fogházra ítéltek, jogtalan elsajátítás vétségéért. 

A Bodrogzsadányban előkerült I. számú aranykincs megmaradt tárgyainak tudományos értékelését Tompa Ferenc tette meg az Archeológiai Értesítő 1937. évi számában. Megállapítása szerint a leletanyag semmilyen klasszikus ékszertípust nem tartalmazott, amorf aranyrögökből, aranyhuzalokból- és karikákból állt. Tompa a tárgyak földbe kerülését az aranyakat rejtő bronz üst, ún. szitula alapján a Kr.e. 800 körüli időszakra helyezte. Tompa némelyik tárgyon vágás és darabolás nyomait fedezte fel, s az aranyakat a késő bronzkor/kora vaskor időszakában megélénkülő távolsági cserekereskedelemmel hozta összefüggésbe. A tárgyakat tartalmazó bronz üsttel később Patay Pál is részletesen foglalkozott, s a keltezés vonatkozásában némiképp pontosította elődje megállapításait. Szerinte a szitula készítés technikai jellemzői nem zárják ki annak Kr.e. 700 körüli időszakra való keltezését sem. Az I. számú zsadányi lelet megmaradt tárgyai a Magyar Nemzeti Múzeumban találhatóak, az aranykincs túlnyomó többségét kitevő, elkallódott darabok további holléte ismeretlen.   

Szólj hozzá