Régi korok fotói a Csontos-hagyatékban

Csontos Ernő, a mesterfotós – II. rész

Az 1906-ban született Csontos Ernő leküzdve gyermekkori komplexusait kiváló eredménnyel végezte el középiskolai tanulmányait a Sárospataki Református Főgimnáziumban. Ezt követően bátyja, József nyomdokaiba lépve jogi tanulmányokat folytatott Budapesten. Az egyetem elvégzése után, a doktori cím megszerzését követően, számot kellett volna adnia gyakorlati ismereteiről is. Ez a szakvizsga azonban próbára tette az idegeit. A kiírt időpontot, amelyre felkészült, elhalasztották. A hír kétségbe ejtette a fiatal jogászt. Mentális problémái elhatalmasodtak rajta, ez pedig komoly akadályt gördített az egyébként felkészült, szorgalmas fiatalember karrierjének az útjába. Elmegyógyintézeti kezelésre, szakorvosi segítségre szorult.

Álmától, attól, hogy szakvizsgázott ügyvédként fusson be karriert, el kellett búcsúznia. A Budapesti Közlöny ki is hirdette az 1935. március 6-án megjelent számában, hogy „a miskolci ügyvédi kamara a joggyakorlata abbahagyása okán” másokkal egyetemben dr. Csontos Ernőt is törölte az ügyvédjelöltek névjegyzékéből. Ekkor már majd egy éve alkalmazásban volt a sárospataki Magyar Királyi Adóhivatalnál, ahol iratokat készített elő az ügyvédek keze alá. Két évet töltött ebben a munkakörben, majd 1936. novemberében saját kérelmére távozott. 

A Hivatal vezetője megköszöni kiváló szorgalmát és kifogástalan magaviseletét, a királyi adóhivatal legnagyobb elismerésében részesíti.

A Magyar Királyi Adóhivatal okirata

– mutatja a Csontos-hagyaték kutatásával foglalkozó Mayherné Pletenyik Mária ez erről szóló foltos, penészes bizonyítványt. A Magyar Királyi Adóhivatal okirata más személyes papírokkal és fotókkal együtt egy hatalmas fonott kosárban hányódott évekig egy magánpadláson, amíg a múzeum igazgatója, Dr. Ringer István fel nem figyelt rá, és meg nem mentette ezeket az értékes kordokumentumokat. 

Csontos Ernő személyes hangú leveleiből, bőrbe kötött naplójának jegyzeteiből kiderül, hogy ekkor, 1936. végén, már nagyon beteg volt. Karrierje összetört, a szerelemben is csalódott. Rajongásának akkoriban egyetlen tárgya, Dutu is elutasította.

A személyes irataiban talált utalások arra engednek következtetni, hogy a sok csalódás – elsősorban önmagában – öngyilkossági kísérlethez vezetett. Ennek sikertelenségében azonban Ernő új esélyt látott, a jobb élet reménye is lángra kapott.

– meséli a kutató, aki a koronavírus-járvány két hónapja alatt minden nap előszedte és tanulmányozta a rengeteg fotót, hivatalos és magánlevelezést, személyes iratokat, fejléccel és pecséttel ellátott oklevelet és bizonyítványt, hogy megismerje ennek az izgalmas, de felettébb szomorú életútnak minden részletét.

Vidám társasági összejövetel, fotó: Csontos Ernő

A legnagyobb elkeseredésből istenhite vezette ki a harmincéves férfit. Ekkor kezdett verset írni. A költészet élete végéig elkísérte. Az írásaiban kiöntötte szívét, vagy éppen töltekezett belőlük. A hagyatékban több száz verse fellelhető, amelyek leginkább a szeretetről, a békéről, egymás elfogadásáról, az emberek egymáshoz való viszonyáról és az Istenről szólnak.  Még a címeikben is ugyanaz a hat-nyolc szó köszön vissza: szeretet, Isten, béke, Úr, megváltás, mennyek.

Még ebben az évben, 1936-ban, a versírás melletti másik hobbiját, a fényképezést választotta új hivatásául. Beiratkozott egy ötéves budapesti mesterfényképész-képzésre, amelyet egy év alatt végzett el.

A nagy sietség oka valószínűleg az volt, hogy az 1937-ben elhunyt édesapja ekkor már nagybeteg; és Ernő érzi, hogy közeleg az idő, amikor önmagát kell eltartania. Lehetőleg a fotózásból.

– mutat rá a tények összefüggésére Mayherné Pletenyik Mária.

Tanulmányai befejeztével hirdetni is kezdte magát Sárospatakon, mint „dr. Csontos Ernő mesterfényképész”. Nagy cégtáblája a Kazinczy utca 27. szám alatti házuk kerítésén szembetűnő volt mindenkinek, aki északkelet felől érkezett, vagy hagyta el a várost. Megrendelése mégis kevés volt. A reklámtábla miatti feljelentés azonban sok. Ez a bosszúsága beadványokat és kérvényeket szült, a kreativitása és a tehetsége pedig fotókat. A városról és környékéről készült fényképek mennyisége alapján az sejthető, hogy – kis túlzással – ki sem esett a kamera Csontos Ernő kezéből.

Úgy fényképezett, olyan hozzáértően és igényesen, az arányok megtartásával, hogy ezek a korabeli technikával készült fekete-fehér fotók még mai szemmel is megállják a helyüket. A kompozíciókból árad a nyugalom. A rendezettség ámulatba ejtő. Érződik rajtuk a természet- és emberszeretet. Úgy gondolom ezek a képek nagy méretben nyomtatva a mai nappalik falán is megállnák a helyüket.

– így értékeli a hagyatékban talált képeket és üvegnegatívokat Szoboszlay Marcell, a múzeum fotósa. Első lelkesedése alkalmával még az is kicsúszott a száján, hogy egyik-másik Csontos-kép olyan, mintha a „NatGeo”-ból (National Geographic magazin – szerk.) vágták volna ki.    

Dr. Csontos Ernő a harmincas évei közepén megnősült. 39 éves volt, amikor megszületett öt gyermeke közül az első. A legfiatalabbak, Aranka és Ágnes, fejletlenül születtek, amit Csontos Ernő annak a szomorú ténynek tulajdonított, hogy felesége a várandósságai alatt „nem tudott elég élelmet magához venni” – írja visszaemlékezésében a jogi végzettségű mesterfényképész. A lányok rengeteg fejlesztést igényeltek, hogy utolérjék kortársaik testi és szellemi fejlettségét. Ez pedig jelentős anyagi és lelki terhet rótt az egyébként is folyamatos nehézségekkel és gondokkal küzdő családra.

Csontos Ernő fényképezésből befolyó jövedelme nem volt elég egy ekkora család eltartásához. Maga is elismerte leveleiben, hogy választott hivatásából nem tudnak megélni. A háború után testvérei, József és Géza, élelemmel és ruhaneművel segítette Ernő családját. Ennek ellenére szükségük volt a különböző segélyekre is. Beadvány és kérelem egymást érte, amelyekben talán túlságosan is nyíltan – szinte meztelenre vetkőztetve lelkét – a hivatalnokok elé tárja magánéleti gondjait.

Az ág is húzta ezt a jólelkű, nagy tudású, széles látókörű, de szerény családapát, aki a családja mindennapjaiért, a jobb megélhetésért küzdött.

– mondja a hagyatékot gondozó Marcsi kolléganőnk –„Elszorul a szívem, ha beszélni kell róla, mert végig az van bennem, hogy a tehetsége és a tudása alapján jobb sorsra lett volna érdemes.” A papírhalomból egy 1972-es levél kerül elő. Az utolsó, ami a hagyatékban fellelhető. Mária nevű gyermeke munkáltatójának címezte a fotós, és a lánya védelmében írta, akit egy ablak betörése miatt elbocsátanak munkahelyéről, és foglalkoztatója az elmeorvosi vizsgálatát javasolja.

A Csontos család tagjai minden lehetőséget megragadtak arra, hogy bevételük legyen, és maguk mögött hagyják azokat a hónapokat, amikor naponta csak egyszer ettek; akkor is szerényen. Kiadták például a lakásuktól leválasztott szoba konyhát, de a bérlőkkel pórul jártak. 

Magával ragadó táj, fotó: Csontos Ernő

Ernő ünnepi beszédek írásában kamatoztatta műveltségét. Készült szöveg állami ünnepekre, esküvőkre és temetésekre is. Arra azonban nincsen utalás a hagyatékban, hogy ezt jövedelemkiegészítésként vagy szívességből tette.  Selyempapírra írt verseivel többször pályázott a Magyar Rádióhoz. Egyik költeményét pedig a püspökön keresztül igyekezett eljuttatni XXIII. János pápának. Fotóival is próbált nagyobb ismertségre szert tenni: pályázott velük a Színházi Élet folyóirathoz, amely egyik korabeli számában le is hozta Csontos Ernő egyik felvételét.

 Jó néhány levél után felmerült bennem az a gondolat, hogy ennek a férfinak és családjának az életén keresztül megmutatkoznak az 1920 és 1970 közötti évek, amit magam is csak a nagyszüleimtől ismerek. Ennek az időszaknak az időkapszulája ez a hagyaték. Rámutat, hogyan csúszhattak le családok a kispolgári létből. Ez persze egy egyéni sors, és elég sajátos szemszögből mutatja be ezt az időszakot. De sok jó példát hoz arra, hogyan szőheti át egy nehéz sorsú család mindennapjait a szeretet, a nagyfokú istenhit úgy, hogy abból erőt lehessen meríteni.

– Marcsi ismeri most legjobban dr. Csontos Ernőt, a 20. század derekán élt sárospataki mesterfényképészt, de mindannyian látjuk a képeit a Kazinczy Ferenc Múzeum facebook-oldalán. A 21. század meghozta a száz évvel ezelőtt meg nem értett művésznek a megérdemelt rajongótábort. Talán itt az alkalom, hogy az utókor azt mondja: Köszönjük Ernő, hogy fotóidon visszatér a múltunk egy darabja: a friss vakolatok mögött megláthatjuk a pataki házak korabeli homlokzatát, az akkor élők örömét a Bodrog hullámaiban, homokjában és a Zemplén fái közt!

CSONTOS ERNŐ, A MESTERFOTÓS – I. RÉSZ

Kapcsolódó bejegyzések

Szólj hozzá

Adatvédelmi beállítások
Amikor meglátogatja weboldalunkat, az Ön böngészőjén keresztül információkat tárolhat bizonyos szolgáltatásokból, általában cookie-k formájában. Itt módosíthatja adatvédelmi beállításait. Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos típusú cookie-k letiltása hatással lehet a webhelyünkön és az általunk kínált szolgáltatásokra gyakorolt ​​élményére.